h i r d e t é s

Lányi Lala: Amikor szembe fúj a szél, akkor is menni kell, akár kis hangyalépésekkel is

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam

Lányi Lala: Amikor szembe fúj a szél, akkor is menni kell, akár kis hangyalépésekkel is

2019. június 18. - 10:13

 

Lányi Lala életének mélységeiről és magaslatairól is beszélt a Sztárportréban. "Nagyon sok nehézség után, hála Istennek most kisimultak a dolgok. Megtanultam, hogy amikor szembe fúj a szél, akkor is menni kell, akár kis hangyalépésekkel is."

 A 24 éves Kozmix Zenekar mellett, Lala művészeti vezetője az Analog Music Hall zenei komplexumnak.

"Annak idején, hódmezővásárhelyi kisdiákként egy pályázatra összeírtam, hogy szerintem mit és hogyan kellene a popzenében csinálni. Már akkor is bennem volt, hogy foglalkozzak a zenei szakma dolgaival, mert megtapasztaltam, hogy milyen nehéz elkezdeni valamit. Egy barátommal hoztuk most létre ezt a komplexumot, ahol nagyon sok profi és kezdő zenész dolgozik. Sok minden van egy helyen, a próbateremtől a nagy színpadig.
 
Amit az ember őszintén el tud hinni, és el tud képzelni a saját jövőképét illetően, annak van valóságalapja. Erre szokták mondani: ha azt mondod valamire, hogy sikerül, igazad van. Ha azt mondod, hogy nem fog sikerülni, akkor is igazad van. Vigyázz mit kívánsz, vigyázz mire gondolsz!"

sztarportre.hu


 

h i r d e t é s