h i r d e t é s

Leálltak a CT-vizsgálatok az ajkai kórházban

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Leálltak a CT-vizsgálatok az ajkai kórházban

2017. július 16. - 07:27

 

A gép nem felelt meg a minimumfeltételeknek. A betegeknek Veszprémbe kell menni vizsgálatokra. - írja az Index

Elavult, nem volt biztonságos, ezért az Országos Tisztiorvosi Hivatal leállíttatta az ajkai kórház CT-jét, számolt be az RTL Klub híradója. A riportban bemutatták, az ajkai kórház útbaigazító tábláján még szerepel a CT, de benyitottak a részlegre, ahol a villanyt is leoltották. A stáb nem forgathatott a kórházban, így egy telefonnal vették fel például azt is, ahogy egy kórházi dolgozótól kérdezik, hogy mióta nem működik a CT. Az ott dolgozó elmondta, csütörtök óta nem megy a gép, és útba is igazították a stábot: Veszprémbe kell mennie azoknak a betegeknek, akik CT vizsgálatot szeretnének.

Egy miniszteri határozatot is szerzett az RTL, amit az országos tisztifőorvosi feladatokért felelős helyettes államtitkárság adott ki. Ebben az áll, hogy a rendelkezésre álló adatok és a radiológus szakfelügyelő főorvos véleményére tekintettel a hivatal megállapította, hogy a betegellátás biztonságos és folyamatos működése érdekében szükségessé vált egy másik intézmény kijelölése CT-vizsgálatokra.

Az ajkai betegeket a veszprémi kórházban CT-zik. Az ajkai kórház igazgatója nem kívánt nyilatkozni a hétvégén, a betegeket átvevő veszprémi kórház igazgatója pedig azt mondta az RTL-nek: a hír igaz, az ajkai kórházban egy külső szolgáltató biztosította a CT-vizsgálatokat, de az eszköz a minimumfeltételeknek nem felelt meg ezért az OTH felfüggesztette a készülék működését. Azt is elmondta, az ajkai készülék több mint 10 éves. A veszprémi kórház munkatársi így most hosszabb műszakokban dolgoznak hogy ellássák az ajkai és az ide tartozó 30 kisebb település betegeinek vizsgálatát.

Nyilvánvalóan nem egyszerű egy ilyen helyzet egy nyári időszakban, amikor a szabadságolások kezdődnek. (...) Ehhez nagyban szükség van a saját munkatársaink feladatvállalására.

- mondta az igazgató. Az ajkai kórház végül a riport elkészülte után reagált az RTL-nek. Megerősítette az információt, és hozzátették, folyamatban van az új korszerű CT berendezés beszerzése.

(via 24.huRTL Klub)


 

h i r d e t é s