h i r d e t é s

Ledöntötte a lábáról a koronavírus Dobrev Klárát

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Ledöntötte a lábáról a koronavírus Dobrev Klárát

2021. március 09. - 10:06

Lázzal, fejfájással és végtagfájdalommal küzd a koronavírusos Dobrev Klára

Dobrev Klára - Forrás: MTI/Mohai Balázs

Láz, fejfájás és végtagfájdalom gyötri a koronavírusos Dobrev Klárát – erről maga beszélt a Blikknek. A Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselője a múlt héten tudatta, hogy megfertőződött.

"Sajnos, a tipikus tünetek nálam is jelentkeztek. Lázas vagyok, fáj a fejem, fájnak a végtagjaim. Mindenben követem az orvos utasításait, így remélem, ennél rosszabb már nem lesz és hamar túl leszek a betegségen" – mondta.

Arra, hogy lehet-e tudni, hogyan és kitől kapta el a fertőzést, a politikus azt mondta: „napi többezres új megbetegedés mellett szinte lehetetlen kideríteni. Olyan gyorsan terjed a járvány, hogy gyakorlatilag már nincs olyan ember, akinek a szűkebb-tágabb környezetében ne lenne fertőzött.”

Hozzátette: "Azt hiszem, a harmadik hullám mindenki számítását keresztülhúzta, de bízom benne, hogy lassan mégiscsak vége ennek a szörnyű időszaknak. Én a következő egy-két hetet biztosan itthon töltöm, egészen addig, ameddig fertőzőképes vagyok. Próbálom azért tartani a frontot, amennyire lehetséges." (24.hu)