h i r d e t é s

Legalább 170 ezer ember rúgtak ki a járvány alatt

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Legalább 170 ezer ember rúgtak ki a járvány alatt

2020. július 02. - 13:28

Ebben a számban nincsenek benne a nagy multik adatai. Ha tovább tart a válság akár 200 ezer fölé is mehet ez a szám.

A kép illusztráció! - Forrás: HR Portál

A GKI június elején egy reprezentatív kutatást végzett, hogy kiderüljön, miként reagáltak a cégek a koronavírus miatti járványhelyzetre. A felmérésben a multik nem vettek részt, de az adatok így is sokatmondók: összesen 160-170 ezer embert bocsátottak el a magyar cégek.

Az öt fő feletti vállalkozások körben (a multinacionális cégeket nem tekintve) június elejéig mintegy 110 ezer főt bocsátottak el, ez 5,5 százalékos leépítést jelent. E mellett jelentős munkaköri átszervezéseket hajtottak végre (távmunka, állásidő, kényszer szabadságolás) a cégek. Az 5 fő alatti vállalkozásokkal együtt ez országosan 160-170 ezer elbocsátást jelent, áll a GKI jelentésében.

Ami az átszervezéseket illeti, a kkv-szektor esetében a foglalkoztatottak közel 76 százaléka bejár dolgozni a munkahelyére. A nagyvállalatoknál ez az arány jóval magasabb, csaknem 92 százalék. Némiképp meglepő módon tehát a rugalmasabb munkavégzést inkább a hazai kisvállalkozások tették lehetővé dolgozóiknak.

Ha a válság esetleg elhúzódna, akkor a részmunkaidősök, az állásidőn, illetve a jelenleg kényszerszabadságon lévők jelentős része várhatóan munkanélkülivé válna. Ez azt jelenti, hogy további mintegy hatvanezer ember veszítheti el állását. A GKI szerint ez csak akkor kerülhető el, ha a kormány az eddiginél jóval hatékonyabb munkahely-megtartó intézkedéseket hoz. (magyarnarancs.hu)