Tudtommal ugyanis egy szakszervezeti vezető az általa képviselt dolgozók érdekeit tartja szem előtt. Csakhogy Magyarországon többek közt ez is fordítva van bekötve, mert itt a szakszervezetek egy jó része (legmélyebb tiszteletem a kevés kivételnek), a gazdáját, tehát a kormányt képviseli a dolgozókkal szemben, amiért természetesen bőséges jutalomban részesül.

Erre erkölcsileg nincs semmilyen mentség.

Ahogy arra sincs, hogy hogyan merészeli azt mondani ez a nő az egészségügyi dolgozóknak a készülő méltatlan egészségügyi béremelés (BRUTTÓ 10-30 ezer forint)  kapcsán kialakult felháborodásra, hogy:

"Aki ezen fanyalog annak azt tudom mondani, hogy olyan országba kell születnie, ahol a nemzetgazdasági jövedelem lehetővé teszi az ötszörös és tízszeres jövedelmet."

Nos, kedves Ágnes!

Ebben az országban a nemzetgazdasági jövedelem nagyon sok mindent lehetővé tenne,
ha nem hülyén lenne elköltve a társadalom szempontjából másodlagos vagy felesleges dolgokra, hanem ésszerűen és arra, amire társadalmi igény formálódik;
ha az ország vezetőinek nem az lenne az elsődleges rendezőelve, hogy a dolgozók vérén-verejtékén hizlalják a vállalkozó cimborák bankszámláit.

Az elvégzett munkáért járó fizetés mértéke nem annak a kérdése, hogy ki hová születik.

Annak a kérdése, hogy azok az emberek, akik nap, mint nap veszik a fáradságot és dolgoznak, akkor ezért a munkáért tisztességes fizetés járjon, ne pedig éhbér, ami épp csak arra elég, hogy hónapról-hónapra centizgetve ki lehessen bekkelni az életet.

Senki nem várta, hogy egy csapásra ötszörös és tízszeres jövedelmet kapjon minden egészségügyi dolgozó.

De az igenis elvárható lett volna, hogy az emelés egységes legyen, mivel a bértáblában már eleve meg vannak határozva a végzettség és a munkában töltött évek szerinti különbségek.

Bruttó 10 ezer forint az havi nettó 6600 Ft. Megalázó ezt béremelésnek nevezni.

Egy átlag nettó 20-30 ezer forint lett volna az a mérték, ami első lépésként elfogadható lett volna, ha tényleg szeretnék enyhíteni az egészségügy emberi erőforrás krízisét.

Az is megalázó, hogy a béremelés köréből kimaradtak azok a kórházi dolgozók, akik az intézmény napi működésének fenntartásáért felelnek.

Ugyancsak kimaradt a szociális ágazat, úgy egy az egyben – különösképp fájó ez akkor, mikor éppen most tervezik átszervezni a krónikus betegek ellátását, ami majd a szociális szférára fog újabb terhet róni, gondolom szokás szerint úgy, hogy az átszervezés mellé érdemi erőforrás sem pénzben, sem munkaerőben nem társul majd.

Tehát kedves Ágnes!

Amit mond, az nem csak nem igaz, de egyben aljasság is azokkal szemben, akinek az érdekvédelméért Önt fizetik.

Amit mond, az másként megfogalmazva annyit jelent, hogy akinek nem tetszik ez, annak el lehet menni, ha már nem oda születtünk eleve, ahol meg is becsülik a munkánkat.

Ezt pedig már valaki elsütötte Ön előtt és emlékeztetném rá, hogy nem lett tőle népszerű.

Bár ami azt illeti, a népszerűségvesztés az Ön esetében értelmezhetetlen, mivel eddig sem volt.

El kellene gondolkodni azon, hogy meddig lehet még megalázni és száműzni a szakdolgozókat a szakmából, mert egy idő után be fog következni az a pont, amikor már nem lesz kin élősködnie az olyan embereknek, akik több százezres fizetésekkel a zsebükben ilyeneket merészelnek mondani azoknak, akik az érdemi munkát végzik.