Jelenleg majdnem minden ember úgy gondolkodik, hogy boldogulni az életben csak mások rovására lehet, mások hátraszorításával és lehetőleg „megrövidítésével”. Az a meggyőződés uralkodik, hogy a becsületes, méltányos és előzékeny ember ostoba, mindenütt alul marad a fennmaradásért vívott küzdelemben.

A mi társadalmunkban, Magyarországon, az emberek nem azért élnek együtt, hogy egymást segítsék, hanem, hogy egymást alaposan kizsákmányolják. Szerencsés az, aki ügyes, ravasz, kíméletlen és mások elemi érdekeivel sem törődik. Nekünk otthon (Magyarországon) nem kell a közösség, nem kell a jog, a fegyelem, nem kell a törvény, nem kell a rend! Legfeljebb az a rend és béke, jobban mondva biztonság kell csak, ami megvédi az erősebbek korlátlan szabadságát és másoktól megszerzett zsákmányát! Ebben a megbomlott országban az erős, fütyül a jogra, és igazságra, mert neki elég az erő és a hatalom! Igazságban, amit olvasok a hazai pártok hamisan csengő nyilatkozataikban a választások előtt, ma csak azok hisznek már, akik az életükért folytatott harcban a mélybe süllyedtek, sokan kilátástalanul.

Így lett nálunk a jog, mint a gyengék és elesettek reménytelen reménye, szinte teljesen nevetségessé, tragikomikussá!  A társadalmi igazságosság is csak olyan paradox jelszó, amiben komolyan, alig hiszünk már.

Ha egyesek a jólétüket csak a közösségen keresztül érhetik el, akkor a közjót éppen úgy kellene szolgálniuk, mint a saját érdeküket! Nekem nem csak azokkal szemben van tartozásom, akiktől valamit kaptam (nagyon sokat), akár mint adományt vagy segítséget, hanem azokkal szemben is, akik most éppen segítségre szorulnak.

Ez lenne az egészséges társadalmi élet alapja! Ahol ezt az elvet semmibe veszik, mint otthon, Magyarországon, az ország és minden közössége az anarchia martaléka lesz.

Bocsássa meg vallásosságomat! Önnek ez nem ismeretlen, de nekem, ezek a szavak fontosak! Ha nem lennék Istenhívő, akkor is: az Isten a Föld javait nem egy kiváltságos csoportnak adta, hanem mindenkinek, ami az első és legfőbb igazság, amit szem előtt kellene tartanunk, s ha szükséges, kemény szigorúsággal megvalósítanunk. Szerintem ez a jelentése annak a szónak, amelyet ma olyan sokan hangoztatnak, és olyan kevesen értenek, és még kevesebben veszik komolyan maguk számára: ez lenne talán a szociális igazságosság.

Nem csak azok vétkeznek az igazságosság ellen, akik csalnak, lopnak, hanem azok is, akik másokat nem hagynak megélni, akik másokat hagynak nyomorban, kilátástalan szegénységben szenvedni. A gazdagok felesleges jószága, manapság nálunk a nyomorultak százezreinek, millióinak az öröksége, ”jutalma” a demokratikus jogállami szégyentől!

Szeretném az ön írása után megkérdezni: ember-e az a nyomorult, aki éhezik és várja, hogy valamilyen betegség megváltsa a szenvedéstől? Ember-e legalább abban az értelemben, mint a milliárdos, lopott vagyont felhalmozó, bűnöző? Mert ha igen, akkor joga van az emberi léthez és nem csak a nyomorúsághoz azért, hogy mások az ő kárára vagyonokat halmozzanak fel.

Kinek kötelessége Ön szerint, hogy ennek az emberi jognak érvényt szerezzen? Egyáltalán, a magyar társadalom a valóságban elismeri-e az embernek, a felmagasztalt nemzeti lénynek ezt a fundamentális jogát az élethez?

Úgy látom, most már távolról nézve hazámat, amit az utóbbi 20 évben már csak egy ócska „lakcímmé” sorvasztott a hatalom és ahová szüleimnek postázhatják a befizetendő csekkeket, amit alig, néha nem is képesek befizetni, én küldök nekik egy kis pénzt, hogy ne zavarják ki apámat, anyámat a házukból, hol engem, nagy áldozatokat vállalva, felneveltek, taníttattak.

Nem ismerik el nálunk (otthon?)  az embernek a minimális jogát sem az életre, csak ha elvenni tudnak még tőle valamit. Ha már kifosztották, szépen, örökre lehunyhatják szemüket.

Ezért nehezedik ránk egy kollektív, nagy bűn minden szerencsétlensége és vádja.

Gondolom, ezek az utalások már elegendőek annak bizonyítására, hogy a szociális igazságosság ma is és mindenkor, a legidőszerűbb szükségesség és a leggyakorlatiasabb gazdaságpolitikai alapelv egyúttal.

A világnak és az egész világgazdaságnak azért kellett megrendülnie, sok országnak is, beleértve hazánkat, mert a mindenható, komprádor „fejedelmek”, műveletlen, ingyenélő és vagyonosodó gazemberek, de maga a hazai közösség sem ismeri fel ezt az egyszerű igazságot.

Azt az egyszerű igazságot, hogy minden egyes polgár és társadalmi réteg csak akkor boldogulhat, ha az egész társadalom életét a szociális igazságtól sugalmazott politikai szellem irányítja!

Tisztelt Tanár Úr!

Nekem, leegyszerűsítve, valami ilyesmit jelent a magyar alkotmányosság, ami már régóta megszűnt, azzal a világszemlélettel együtt, ami az alapját kellene, hogy képezze. Köszönöm korábbi segítségét és támogatását, végtelenül bosszant, hogy már nem valószínű, hogy meg tudnám szokni a magyarországi viszonyokat. Tanár Úr! Értsen meg, élni akarok tisztességesen és dolgozni, gyermekeimet emberhez méltó feltételek között felnevelni.

Heidelberg, 2017. április 2.