Aki a megfelelő politikai helyezkedésének köszönhetően mára az Országgyűlés egyik alelnökévé nőtte ki magát. Pedig nem volt ő sem mindig fideszes. Hofi a hozzá hasonlókat nevezte megélhetési politikusnak.

És Lezsáknak összejött. Él is hatalmával szégyentelenül. Vissza. Most éppen újra előbújt belőle a költő. Most nem irodalmat akar alkotni saját szájíze szerint, hanem a történelmet. Ami azért nagyon necces, mert bár sokan megpróbálkoztak vele az eredmény rendszerint katasztrofális volt. Igaz, a 69 éves politikusnak aligha kell aggódnia az általa napjainkban elkövetett történelemhamisítás elkerülhetetlen következményei miatt.

A magyarok származástudata, önazonossága, egymás iránti tisztelete és szeretete, rokonaik megbecsülése egyben a jövőjük záloga - mondta az emberi erőforrások minisztere az V. Ősök Napja ünnepélyes megnyitóján mondott beszédében szombaton, a Bács-Kiskun megyei Bugacpusztán. Kásler Miklós emlékeztetett: Álmos küldetése az volt, hogy összegyűjtse a rokon népeket és erőszövetséget kovácsoljon. Művét vitte tovább az utolsó fejedelem, Vajk – az első magyar király, István –, aki ezt a küldetéstudatot új dimenzióba emelte.

Úgy alakította ki keresztény államát, hogy az ősök hagyományára, hagyatékára építkezett.

A szuverenitásra, az integritásra, a függetlenségre, a hagyományok és az ősök tiszteletére - tette hozzá. Hangsúlyozta, ez volt az a biztos alap a magyar nép sanyargattatásainak és véráldozatainak időszakában, amire újra és újra új hazát építhettek.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke kiemelte, nincs olyan szeglete a történelmi Magyarországnak, ahol a helyi érték tudatos feltárásakor ne jelent volna meg az ősök értéket, minőséget teremtő tudása, egészséges gondolkodást és életmódot közvetítő példázata. Hangsúlyozta, újra és újra bizonyosságot nyer, hogy a magyarok múltja több évezredes gyökérzete sebezhetetlen. Hiába rombolták várait, hiába pusztították falvait, fosztották ki sírjait, hiába hamisítják történelmét és eredetét. /168 óra/

Mindez nagyon szép, csak éppen az ősök kérkedéssel felérő tisztelete rendszerint inkább gátoltak minket, mintsem segítettek volna felnőni a kor kívánalmaihoz. Sokan próbálták már meg származásunkat, „eredettörténetünket” saját céljuk szolgálatába állítani. Illyéssel szólva

Hírünk a világban riasztó, alig más, mint az „et saggitis hungarorum*...” idején, ezzel számot kell vetnünk. Végzetes bűn volna tovább is áltatni magunk. Számot kell vetnünk azzal, hogy mikor ezeréves múltunkat emlegetjük, a külföld ajkán elnéző mosoly jelenik meg: melyik nép nem ezeréves? S mi érdem van abban? S általában a múlt ilyen emlegetése! Alig különbözik ez attól, mint mikor az egyén úton-útfélen őseivel kérkedik, pár száz éves nemességével van nagyra. Szomszédaink felé vágunk vissza vele? Tájékozatlanságunk e téren is végzetes. /Hírünk a világban/

Látszik azonban a különbség a Lezsák-féle egyedek és a valóban jelentős irodalmi alakok közti különbség, elég csak Kölcsey Huszt című versére gondolnunk.

Bús düledékeiden, Husztnak romvára megállék;
Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.
Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond: Honfi, mit ér epedő kebel e romok ormán?
Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér?
Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort;
Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!