h i r d e t é s

Ma kiedrül, hogy mire képes a Momentum és az MSZP külön-külön

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Ma kiedrül, hogy mire képes a Momentum és az MSZP külön-külön

2020. március 01. - 09:46

 

Időközi önkormányzati választást tartanak ma Budapest 13. kerületében, Angyalföldön. 

A kép illusztráció! - Forrás: MTI

Ezúttal a 9. választókerületben járulhatnak a polgárok a szavazóurnákhoz. Az eredmény az ellenzék szempontjából érdekes, ugyanis ezúttal nem közös jelöltet indít, a Momentum és az MSZP ugyanis nem tudott megegyezni egymással – emlékeztet az Index.

Az időközi választás előzménye, hogy ebben a körzetben nyert toronymagasan az országgyűlési választásokon az a momentumos Kerpel-Fronius Gábor, akit később főpolgármester-helyettessé neveztek ki. Ez a két poszt viszont összeférhetetlen egymással. Az MSZP és a Momentum azonban nem tudott az időközire közös jelöltet állítani.

A Momentum szerint az október 13-ára vonatkozó megállapodás értelmében a Momentum jelölhet a választókerületben, Tóthék felrúgták ezt a megállapodást, ráadásul Kerpel-Froniusra nyomást gyakoroltak, hogy adja át a jelölés jogát.
Míg az MSZP úgy látja, a momentumos Kerpel-Fronius azt vállalta, hogy öt évre vállalja a képviselői megbízatást, de megszegte a szavát, "cserben hagyta választóit", ezzel felrúgta a megállapodást.

Ebből a vitából lett végül külön indulás, amely közjogi szempontból tét nélküli, hiszen a képviselő-testület arányait nem módosítja, Tóthéknak így is magabiztos a többsége. Érdekes viszont, hogy a Momentum saját jogán, saját logóval mire képes Tóthék ellenében.

Még egy érdekesség, amely összezavarja a képletet. Tempfli József, a Fidezs jelöltje távolról sem ősfideszes, ő 2014-ben még LMP-s színekben lett önkormányzati képviselő.
A szavazókörök 6 órától 19 óráig tartanak nyitva. (atv.huIndex)


 

h i r d e t é s