h i r d e t é s

Magas rangú állami kitüntetést kapott a NATO egyik parancsnoka

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Magas rangú állami kitüntetést kapott a NATO egyik parancsnoka

2020. augusztus 19. - 10:43

A Magyar Érdemrend középkereszt kitüntetést vette át Benkő Tibor honvédelmi minisztertől Jörg Vollmer, a NATO brunssumi Összhaderőnemi Hadműveleti Parancsnokság parancsnoka (JFC B) szerdán Budapesten.

Budapest, 2020. augusztus 19. Jörg Vollmer, a NATO brunssumi Összhaderőnemi Hadműveleti Parancsnokság parancsnoka (JFC B) átveszi a Magyar Érdemrend középkereszt kitüntetést Benkő Tibor honvédelmi minisztertől Budapesten, a minisztériumban 2020. augusztus 19-én. - Fotó: MTI/Bruzák Noémi

A magas rangú állami kitüntetést Áder János köztársasági elnök, a Magyar Honvédség parancsoka és a honvédelmi miniszter kezdeményezésére, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter javaslata alapján adományozták.

A rendezvényen felolvasott köztársasági elnöki határozat alapján a német vezérezredest a magyar-német katonai kapcsolatok kialakításában és megerősítésében vállalt kiemelkedő szerepéért ismerték el.
A Honvédelmi Minisztériumban tartott eseményen Benkő Tibor elmondta: a német vezérezredessel folytatott tanácskozáson arról beszéltek, hogy régi kapcsolat, nagyszerű együttműködés van Németország és Magyarország között.

A közvetlen kapcsolat 2009-ben kezdődött Afganisztánban, ahol együtt harcoltak a német és magyar katonák a béke megteremtéséért.

Az együttműködés napjainkban folytatódott azzal, hogy székesfehérvári székhellyel létrehozták a többnemzeti hadosztály parancsnokságát, amely a NATO egyik parancsnoki eleme lett - közölte Benkő Tibor.
Jörg Vollmer megtiszteltetésnek nevezte az elismerést, ezzel együtt azt hangsúlyozta: a sikeres együttműködés sokak érdeme. A német vezérezredes is felidézte, hogy a felek 11 évvel ezelőtt kezdtek együtt dolgozni Afganisztánban.

2014-ben viszont már szinte senki nem érdeklődött Afganisztán iránt, miután kitört az ukrán konfliktus és megtörtént a Krím-félsziget annektálása. Ez is rávilágított arra, hogy a NATO-n belül erősíteni kell a kapcsolatokat, és ebben is kiemelt fontosságú az észak-keleti szárny - mondta a NATO-parancsnok.
A rendezvényen részt vett mások mellett Korom Ferenc, a Magyar Honvédség parancsnoka és Takács Attila, a Magyar Honvédség Parancsnokságának szárazföldi haderőnemi szemlélője. (MTI)