h i r d e t é s

Magyar György: Amit Polt Péterről érdemes lehet tudni

Olvasási idő
6perc
Eddig olvastam
a- a+

Magyar György: Amit Polt Péterről érdemes lehet tudni

2019. november 05. - 07:11

Továbbra is Polt Péter a legfőbb ügyész. De ki is Polt Péter? Akit ez érdekel, az interneten utánanézhet, mert a közösségi háló nem felejt.

Forrás: Facebook

Újabb kilenc évig

Magyarország legfőbb ügyésze lehet Polt Péter, aki 1993-ban lépett be a Fideszbe, s az 1994-es parlamenti választáson képviselőjelölt volt, de nem szerzett mandátumot. Érdekes fordulat, hogy egy évvel később a kétharmados többséggel rendelkező MSZP–SZDSZ-kormány kompromisszumkereső politikájának eredményeként az ombudsman általános helyettesévé választották, s akkor ki is lépett a pártól. Ezt a posztot 2000 májusáig töltötte be, amikor az első Fidesz-kormány idején a parlament – a posztjáról máig tisztázatlan okból idő előtt lemondott/lemondatott Györgyi Kálmán helyére – legfőbb ügyésszé választotta.

A mandátuma 2006-ban lejárt, és Sólyom László akkori államfő a pártokkal való egyeztetés nélkül nem is őt, hanem Polt korábbi sajtófőnökét, Horányi Miklóst, a szegedi fellebbviteli ügyészség főügyészét jelölte. A szocialista Mesterházy Attila az elutasító döntést azzal indokolta, hogy Horányit szakmai múltja nem teszi alkalmassá arra, hogy az ügyészség megtépázott szakmai tekintélyét helyreállítsa.

Miután az államfő emberét nem szavazták meg, a tisztséget Kovács Tamás korábbi katonai főügyész töltötte be. De csak 2010-ig, amikor a Fidesz kétharmadot szerzett a parlamentben, és ismét előhúzták a kalapból Polt Pétert. Az időközben módosított alkotmány alapján már minősített többség kellett a megválasztásához, a megbízatása pedig kilenc évre szólt, ami most decemberben letelik, s mert a kormányoldal elégedett a teljesítményével, aligha kétséges, hogy a csaknem 65 esztendős Polt kap még újabb kilenc évet. Minden bizonnyal rászolgált erre, az internet nem felejt, és emlékszik az első Fidesz-kormány gyanús ügyleteire. Bizonyos Schlecht Csaba 1995. július 25-én 13, Fideszhez köthető céget adott el egy Kaya Ibrahim nevű németországi török személynek, vélhetően a vállalkozások jelentős, összesen mintegy 300 milliós köztartozás megfizetésének kikerülése céljából. Ezek a cégek ekkor mind Schlecht tulajdonában álltak, de többségében egy héttel korábban vásárolta azokat Simicska Lajostól (aki akkoriban a Fidesz gazdasági igazgatója volt), Kövér Szilárdtól, Kövér László mostani házelnök testvérétől, illetve Varga Tamás Fidesz-közeli vállalkozótól.

Schlecht 1997. szeptember 17-én ismét három Fideszhez közeli céget adott el, ismét egy németországi személynek, ezúttal a horvát állampolgárságú Josip Totnak. Ezek a cégek szintén komoly köztartozást halmoztak fel, és a "fantomizáció" után fizetés nélkül tűntek el. A 2000-től Polt vezette ügyészség ebben később nem látott semmi kivetnivalót.

A Fidesz a parlamenti választást 2002-ben és 2006-ban is elbukta ugyan, de a legfőbb ügyész az MSZP–SZDSZ-koalíció regnálása idején is tette a dolgát. Például nyomozás folyt a Millenáris Kht. ügyében, amely az első Fidesz-kormány idején az Álmok álmodói kiállítás látogatóinak ajándékozott mintegy 500 ezer – a kiállítás logójával ellátott – karórát. Az órákat egy kínai gyártótól vásárolta a Globe Trotters Ltd. 70 millió forintért, amelyet beszerzési áron adott át a többségi tulajdonában álló Globe Trotters Kft.-nek. Ez utóbbi 350 millió forintért továbbadta az órákat a Millenáris Rt.-nek, amely végül 402 millió forintot kapott a Millenáris Kht.-tól.

Az Országos Rendőr-főkapitányság 2003 júliusában vádemelési javaslattal élt, mert kiderült, hogy a Millenáris Kht. vagyonából mintegy egymilliárd forint veszett el az órák, s egyebek mellett a túlszámlázott takarítási és haletetési díjak miatt. A Polt-féle ügyészség azonban ebben az esetben sem látott okot a vádemelésre.

Ugyanígy végződött a Happy End Kft. és a Miniszterelnöki Hivatal közötti szerződések ügye is. Az ügyészség szerint törvénytelenül, közbeszerzési pályázatok nélkül kapott milliárdos állami megrendeléseket a Fidesz kampányait szervező cég, ám a törvénysértések ügyészi eszközökkel nem orvosolhatók, lehetőség van viszont arra, hogy a szóban forgó szerződéseket bíróság előtt támadja meg a hivatal – ezzel zárták le a nyomozást.Az ügyészség nem talált bűncselekményt az Ezüsthajó Kft. és az egykori Országimázs Központ közötti szerződések kapcsán sem, ezért 2004 őszén megszüntették a nyomozást. Az első Orbán-kormány idején a kft. 460 millió forintot kapott az Országimázs Központtól, hogy filmeket készítsen Orbán Viktor külföldi útjairól.

Az eljárás során 42 olyan filmet találtak, amelyek készítésénél a kft. munkatársai kormánygéppel, ingyen utaztak, miközben a Külügyminisztérium kifizette nekik a repülőjegyek árát. Az ügyészség szerint a külügy pert indíthat a 18 millió forintos repülőjegyek ügyében, amiket a cég Orbán Viktor útjainak filmezésekor számított fel.

De ez milyen nevetséges összeg például a miniszterelnök vejéhez köthető Elios 13 milliárdjához képest
Ami már a napjaink valósága, hiszen az eljárást idén februárban zárták le. A Nemzeti Nyomozó Iroda persze – állítólag az OLAF, az unió csalás elleni hivatala érveit mindvégig szem előtt tartva – nagyon komoly nyomozást folytatott, és ennek eredményeként jutott arra az álláspontra, hogy nem történt bűncselekmény, de a vitatott 13 milliárdos uniós támogatást a magyar kormány nem vette igénybe. Természetesen Polt keze ebben is benne lehetett.

Kevésbé volt elnéző a legfőbb ügyész a DK-s Varju László esetében, aki tavaly decemberben több képviselőtársával együtt bement az MTVA épületébe annak érdekében, hogy az állami televízióban olvassák be az öt pontból álló követelésüket. Miközben Varjut ki akarták vezetni, a földre feküdt, egy biztonsági őr lábát elkapta, majd kihúzta, aminek következtében a férfi a földre esett. A sértett az esés következtében nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, ami alkalmas lehet garázdaság vétségének, valamint súlyos testi sértés bűntettének megállapítására, ezért Polt kezdeményezte a mentelmi jog felfüggesztését.

További részletekkel nem is fárasztjuk az olvasókat, de annyit érdemes megjegyezni, hogy a Fővárosi Ítélőtábla 2013 decemberében helybenhagyta azt az elsőfokú ítéletet, amellyel a törvényszék elutasította a Polt Péter és a Legfőbb Ügyészség által az Élet és Irodalom című lapot kiadó Irodalom Kft., valamint az ÉS főszerkesztője, Kovács Zoltán és Kis János filozófus ellen benyújtott keresetet. 2011. április 8-án közölte az ÉS Alkotmányozás – mi végre? III. címmel Kis János tanulmánysorozatának befejező részét. Ebben Kis János azt állította, hogy Polt Péter "előző hivatali ciklusa idején már bőségesen bizonyította, hogy hivatalát nem pártatlan közszolgaként, hanem megbízója kiszolgálójaként tölti be".

Az ítélet indokolásában a bíró kimondta, hogy Kis János politikai véleményt fogalmazott meg közszereplővel, sőt közhatalmat gyakorló szervezettel és személlyel szemben, s nem lépte túl a szabad véleménynyilvánítás jogilag megengedett határait. Amúgy az Alkotmánybíróság határozatában foglaltak szerint az éles, erőteljes kritika is megengedett, ha az nem becsmérlő, nem öncélúan gyalázkodó. Szóval Poltot a verdikt szerint szabad pártkatonának minősíteni.

Azért még érdekes az is, miért nem akarja Polt az Európai Ügyészség felállítását

Az ez az idén márciusi nyilatkozata szerint egy trójai faló lenne, mert ott az egyes államok küldöttei az EU-t képviselnék saját tagállamaikkal szemben. Ily módon alapjaiban sérülne a nemzeti szuverenitás elve. Mellesleg az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottsága korábban meghívta a legfőbb ügyészt, hogy számoljon be az OLAF által is érintett ügyekről, valamint az Európai Ügyészséghez csatlakozással kapcsolatos magyar álláspontról, de a magyar vádhatóság vezetője úgy vélte, a meghallgatás politikai indíttatású és a függetlenségét ezzel nem veszélyeztetheti, így nem is ment el.

Mellesleg az is sokaknak szálka a szemében, hogy a legfőbb ügyész kisebbik lányának útja 2017-ben frissen végzett jogászként a Matolcsy György vezette jegybankba vezetett, ahol Polt feleségéhez tartoztak a személyzeti ügyek. Mellesleg Polt-Palásthy Marianna – holtversenyben – a második legjobban fizetett jegybanki alkalmazott volt. Az asszony idén augusztusban a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) elnökhelyettese lett, a posztra Orbán Viktor nevezte ki. Úgy tűnik, hogy a legfőbb ügyész iránt is töretlen a bizalom…

Írta: Dr. Magyar György / Forrás: Facebook