Magyarországon egyre nagyobb nyomás nehezedik Orbán bírálóira
Magyarországon egyre nagyobb nyomás nehezedik Orbán Viktor bírálóira, ami látszik abból, hogy rövid időre két embert is őrizetbe vettek hamis hírek vádjával, a megszigorított jogszabályok alapján. - írja a Die Presse
Az ország hetek óta a nemzetközi kritika kereszttüzében áll a meghatározatlan időre szóló különleges felhatalmazás miatt. Utóbbinak része az a jogszabály, amely az ellenzők szerint alkalmas újságírók és ellenzékiek fenyegetésére. Novák Katalin azonban teljesen megalapozatlannak tartja ezeket az aggályokat. Szerinte csak a veszedelmes pánikkeltők ellen kellett a jogi alap. De ellenük is csak akkor járnak el, ha terjesztik a rémhíreket és így gátolják a vírus elleni küzdelmet.
Ám egyre inkább úgy tűnik, hogy a törvény – akarva, akaratlanul – eszközül szolgál az ellenoldal megrendszabályozására. A két előállított férfi nem adott tovább torz információkat, viszont közzétette kemény véleményét. Így egyikük közvetve diktátornak minősítette a miniszterelnököt. És bár az ügyészségnek köszönhetően mindkettőjüket hamar elengedték, azért van ok az aggodalomra.
Főleg kisebb településeken egyáltalán nincs szükség arra, hogy bevigyék a másként gondolkodókat, ha el akarják fojtani a kritikát. Elég ha reggel 6-kor megjelenik a ház előtt a rendőrautó és az illetőnek be kell mennie, hogy kifaggassák az őrszobán. Az esetnek gyorsan híre meg, és utána már mindenki óvatosabb lesz.
A törvény ügyében jogos az ellenvetés a kemény szabadságvesztés kapcsán, mert az szakértők szerint egyáltalán nincs összhangban az elkövetett tett súlyával. De ha lefújják a vészhelyzetet, akkor érvényét veszti a szabályozás.
Magyarország demokráciából hibrid rendszerré vált
Vigyázó szemetek Magyarországra és Lengyelországra vessétek – tanácsolja az elemzés mindazoknak, akik tudni akarják, mi vár az amerikai demokráciára, ha Donald Trump hivatalban marad a novemberi választás eredményeként.
A Washington Post-ban megjelent írás szerzője a Human Rights Watch alelnöke, Rob Berschinski, aki két éven át helyettes államtitkárként a demokráciát és a jogállamot felügyelte az utolsó Obama-kormányzatban. Azért gondolja, hogy a magyar és a lengyel fejleményeket kell figyelni, mert szerinte a két államban már a jogállam forog kockán. Az uralkodó elitet csak az érdekli, hogy minél több hatalmat tudjon a kezében, kerül, amibe kerül. Már a látszat sem érdekli, tehát hogy legalább ránézésre betartja a kormányzás elfogadott szabályait – teszi hozzá.
Magyarország pár napja átkerült a demokráciák sorából a hibrid rendszerek közé a Freedom House egyik igen fontos jelentésében. Vagyis vannak választások, de a körülmények a Fidesznek kedveznek. Ugyanakkor már nincs érdemi média, a bíróságok a hatalom befolyása alatt állnak, a gazdasági előnyöket a vazallusok élvezik. Viszont mumus lett a migránsokból. A kormányfő odáig jutott, hogy bevezette a rendeleti kormányzást.
A módszer lényege, hogy az ilyen vezetés kikezdi a rendszert és bár választással került hatalomra, lassaként aláássa a jogállamot. Ezt csinálja az amerikai elnök is, amikor folyamatosan ostromolja a fékeket és ellensúlyokat, a normákat. Nincs szó persze arról, hogy az Egyesült Államok máris olyan volna, mint Magyarország és Lengyelország. De azért Trump is sutba dobta azt az alapkonszernzust, hogy a győztes nem visz mindent. Ennélfogva a tengerentúlon nagyobb már nem lehet a tét az őszi választáson – áll az elemzésben. (nepszava.hu)