h i r d e t é s

Majd a Strigo üzemelteti - beszámoló a testülteli ülésről

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Majd a Strigo üzemelteti - beszámoló a testülteli ülésről

2017. február 16. - 07:54

Nem számít, hogy volt érvényes és elfogadott pályázat, az Önkormányzat végül a Strigoniumnak játszotta át a Strandkert üzemeltetését.

Önkormányzati cég üzemelteti tovább a Strandkertet, bemutatták a területet érintő elképzeléseket, amelyek összenyitnák a kerthelyiséggel a Kis-Duna sétányt, a következő testületi ülésre halasztották az idei költségvetés elfogadását, a Párkányba tervezett hulladékanyag-égető üzemmel kapcsolatban szakbizottsági vélemény készül, amit Párkány polgármesterének juttatnak el – többek között erről döntött Esztergom Város Önkormányzatának képviselő-testülete.

Az ülésen Eck András képviselő nem tudott részt venni, távolmaradását előre jelezte. Romanek Etelka polgármester a napirend megszavazása előtt felolvasta a legutóbbi zárt ülésen hozott határozatokat, köztük a StrigoniumZrt. tulajdonában lévő óriásplakát reklámhordozók bérleti szerződéséről szóló döntéstA testület ez ügyben úgy döntött, - elfogadva Sasvári Viktor módosító javaslatát, - hogy a StrigoniumZrt. által 2016. december 31-ig bérbeadott reklámfelületek további bérbeadására a Képviselő-testület számára nem készült testületi előterjesztés.Mindezek ellenére a testület utólagosan jóváhagyta a StrigoniumZrt. és az Euro Publicity Kft. közötti, 2016. december 30-án kelt szerződés-módosítás 2017. január 1-től történő hatálybaléptetését.A szerződés utólagos, visszamenőleges jóváhagyását négyen utasították el (Bánhidy László, Romanek Etelka, Tordainé Vida Katalin, Tóth Tamás), 7 képviselő azonban elfogadta (dr. Alberti Péter, Eck András, Erős Gábor, Nyíri Attila, Sasvári Viktor, dr. Szerencsés Gergely István, Sztojka Lajos).

A képviselők a korábban kiküldött napirendhez képest több módosítással fogadták el a napirendet.

Romanek Etelka polgármester az ülés kezdetén tájékoztatta a résztvevőket arról, hogy az ülést megelőzően vette át Erős Gábortól a strandkert üzemeltetésével és a Zöldház bontásával kapcsolatos lakossági aláírásokat tartalmazó petíciót. Romanek Etelka elmondta: a Zöldház esetében a következő testületi ülésen tér vissza a testület a petícióban foglalt kérdésekre. A Strandkert azonban szerepelt a napirendi pontok között, így azzal azonnal érdemben tudott foglalkozni a képviselő-testület.

Romanek Etelka hangsúlyozta: nem született olyan döntés, ami alapján a Strandkert bezárna, ilyen szándéka nincs az önkormányzatnak, így a január 19-i ülésen arról döntött a testület, hogy tekintettel a belváros revitalizációjára – amely érinti a Strandkertet – nem köt Esztergom Város Önkormányzata öt évre szóló bérleti szerződést. A petícióban megfogalmazott kérés felolvasása előtt a területet érintő terveket Philipp Frigyes főépítész ismertette részletesen a megjelenteknek. Az ülésen elhangzott, hogy a TOP pályázat keretén belül nemrég elnyert 500 millió forintos támogatással megvalósuló Zöld Séta projekt is érinti a területet.

Hosszú vita után a képviselő-testület végül szavazott a Strandkertről, Romanek Etelka polgármester a szavazás előtt ismételten hangsúlyozta, hogy olyan döntésnek kell születnie, amely biztosítja azt, hogy a méltán népszerű helyiség idén is kinyisson. A testület végül úgy döntött, a Strandbüfé üzemeltetését saját intézményén, a StrigoniumZrt-n keresztül biztosítja, így a jövőbeni fejlesztések, beruházások egyszerűbben összehangolhatóak. A testület a döntést 10 igen szavazattal (Dr. Alberti Péter, Bánhidy László, Erős Gábor, Juhász István, Meszes Balázs, Romanek Etelka, dr. Szerencsés Gergely István, Sztojka Lajos, Tordainé Vida Katalin, Tóth Tamás), 2 nem szavazattal (Nyíri Attila, Vígh László) és 2 tartózkodással (Sasvári Viktor, Stámusz Andrea) fogadta el.

Továbbra sincs Esztergomnak költségvetése

Második napirendi pontként a testület ismét az idei költségvetést vette napirendre, miután az előző héten egy munkaértekezlet keretén belül egyeztették a korábban felmerült kérdéseket. A testület végül úgy döntött, hogy a legfontosabb bevételi és kiadási tételek már ismertek, de további kisebb módosítások még szükségesek, így a 2017. évi költségvetésről a februári rendes képviselő-testületi ülésen döntenek. A költségvetés elfogadásának későbbre halasztását 9 igen szavazattal (Dr. Alberti Péter, Erős Gábor, Juhász István, Nyíri Attila, Sasvári Viktor, Stámusz Andrea, dr. Szerencsés Gergely István, Sztojka Lajos, Vigh László) fogadta el a testület. Ezzel szemben 5 képviselő a döntés elhalasztása ellen szavazott, azaz a költségvetés elfogadása mellett foglalt állást (Bánhidy László, Meszes Balázs, Romanek Etelka, Tordainé Vida Katalin, Tóth Tamás). 
A képviselők döntöttek az esztergomi 18200/57 hrsz.-ú, természetben az Ipari Parkban található 6537 m2 alapterületű, kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlan értékesítéséről, melyre egy érvényes ajánlat érkezett. A Neuzer Kft. 41.509.950 forintért vásárolja meg a területet. A képviselők egyhangúlag döntöttek az eladás mellett. (Városházi információ)

Szintén egyhangúlag döntöttek arról, hogy változik a 11. számú háziorvosi körzetet ellátó rendelő nyitvatartási ideje. Erről itt olvashatnak >>

Bizottság vizsgálja a Párkányba tervezett hulladékégető-üzemet - erről itt olvashatnak >>