h i r d e t é s

Már a bölcsődei ügyek is kaptak miniszteri biztost

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Már a bölcsődei ügyek is kaptak miniszteri biztost

2019. május 17. - 13:50

 

Kásler Miklós csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján kiemelte: a családvédelmi program egyik rendkívül jelentős pontja a bölcsődék fejlesztése. 

Illusztráció: MTI Fotó: Balázs Attila

A kormányzati célkitűzés az, hogy a bölcsődei férőhelyek számát 50 ezerről 70 ezerre növeljék. Ez azt jelenti, hogy 2022-ben gyakorlatilag minden kisgyermek bölcsődei elhelyezést nyerhet - közölte a miniszter.

Kásler Miklós elmondta, a bölcsődei fejlesztésekre 2018-ban 10 milliárd forintot különítettek el, az ide költségvetésben a célra 1,5 milliárd forint áll rendelkezésre. Ezek a források olyan környezet kialakítását teszik lehetővé, ahol a kisgyermekek fejlődése egészséges körülmények között, szeretetben és gondoskodásban telik - tette hozzá.

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár arról beszélt, a kormány célja, hogy minden olyan családnak segítséget nyújtsanak, ahol dolgoznak a szülők és a kisgyermeket nem tudják másra bízni.

A bölcsődei elhelyezés során minél jobb infrastrukturális és személyi feltételek kívánnak biztosítani

- hangsúlyozta.

Novák Katalin kitért arra is, hogy a családi bölcsődék nagyobb szerephez juthatnak majd az elkövetkezendő időszakban, a finanszírozásukat meg fogják emelni. Továbbá a bölcsödében dolgozó szakemberek bérét is növelik.

Közölte, olyan pályázatot írnak majd ki, amely segít az önkormányzatoknak a bölcsődék megépítésében.

Kovácsné Bárány Ildikó, akit május elsejével nevezett ki a tárcavezető a bölcsődei fejlesztéseket felügyelő miniszteri biztossá, elmondta, az egész életpályája a bölcsődéről szól: gondozónőként kezdett, majd bölcsődevezető lett, tíz éve pedig a minisztérium munkatársaként a bölcsődei terület megerősítéséért dolgozik.

A hosszú munkámnak köszönhetően tisztán látom a bölcsődei rendszer működését, azt, hogy évtizedek óta milyen erőfeszítéseket tettek a bölcsődékben dolgozó szakemberek

 - fogalmazott hozzátéve: azt látja, hogy visszaigazolódnak az elmúlt évek intézkedéseinek az eredményei.

Kovácsné Bárány Ildikó hangsúlyozta: elkötelezett a bölcsődei ellátás komplex fejlesztése iránt.

(MTI)


 

h i r d e t é s