h i r d e t é s

Már a fideszesek szerint is többet kellene a kórházakra költeni, mint stadionokra

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Már a fideszesek szerint is többet kellene a kórházakra költeni, mint stadionokra

2018. március 26. - 07:09

Felmérést készített a Republikon Intézet a 24.hu megbízásából, amelyben többek között arra kérdeztek rá, hogy az emberek kit tartanak felelősnek az egészségügy állapotáért.

A kép illusztráció! - Forrás: 444.hu

A kutatásból az derült ki, a szavazók megosztottak abban a kérdésben, hogy kit tartanak a leginkább felelősnek az egészségügy problémáiért: válaszadók 28 százaléka inkább az Orbán-kormányt okolja, míg 23 százalék még mindig inkább a 2010 előtti kormányokat. 41 százalék viszont semleges állásponton helyezkedett el a kérdésben, azaz megosztják a felelősséget. 

A felmérésben rákérdeztek arra is, hogy kinek kellene megoldania a problémákat, a válaszadók 70 százaléka pedig egyértelműen úgy gondolta, hogy az államnak kellene többet költenie az egészségügyre, magántőke bevonása nélkül. 

Arra a kérdésre, hogy kórházakra vagy stadionokra menjen-e el az adófizetők pénze, a megkérdezett csaknem kétharmada (62 százaléka) mondta azt, hogy nem stadionokat, hanem kórházakat kellene építeni és felújítani, és csak a válaszadók 15 százaléka van azon az állásponton, hogy az egészségügy és a stadionépítés független egymástól, a kettőt összemosni pedig demagógia.

A felmérésben az is kiderült, hogy a teljes népesség 41 százaléka azt szeretné, ha minden gyógyszer ingyenes lenne, míg 16 százaléka gondolja úgy, csak az életmenő szerek legyenek támogatottak.

A kutatás kitért a pártpreferenciákra is, és kiderült, hogy az egészségügyet illetően kevésbé tér el a kormánypárti és az ellenzéki szavazók gondolkodása azt leszámítva, hogy melyik kormányt okolják a problémák miatt. Ugyanakkor a Fidesz-szavazók több mint fele (51 százaléka) is azon a véleményen, hogy stadionok helyett kórházakat kellene építeni és felújítani, és csak negyedük véli úgy, hogy ez demagógia. Emellett a Fidesz-szavazók 64 százaléka értett egyet azzal is, hogy az államnak többet kellene költenie az egészségügyre. (hvg.hu)

Kapcsolódó cikkek: