h i r d e t é s

Már csak egy engedély kell a Ferihegy 1-es terminálhoz

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Már csak egy engedély kell a Ferihegy 1-es terminálhoz

2023. február 08. - 06:47

Eseménydús 2022-es évet zárt a Budapest Airport.

Forrás: Budapest Airport/Facebook

Rendkívül nagy kihívást jelentő, ám mégis nagyon sikeres évet zárt 2022-ben a Budapest Airport - közölte a társaság. A vállalat visszaépítette a Covid előtti utasforgalom 75 százalékát, teljesen új célállomások váltak elérhetővé és regionális vezetővé vált a minőség terén, miközben a légiáru mennyisége soha korábban nem látott rekordokat döntött.

Több fontos fenntarthatósági beruházás is kezdetét vette, és a négy év alatt megvalósított repülőtéri fejlesztések értéke év végére elérte a 90 milliárd forintot. A repülőtér üzemeltetője tavaly is folytatta az 1. Terminál újranyitására és a 3. Terminál építésére történő felkészülést, miközben újabb hazai és nemzetközi díjakat nyert a minőség, a fenntarthatóság, a HR és a kommunikáció területén is.

Ukrajnai háború

A tavalyi év első két hónapja a megszokott ütemben és az előrejelzések szerint alakult a budapesti légikikötőben, azonban a február végén kezdődött ukrajnai orosz invázió miatt kialakult menekültválság márciusban nem mindennapi feladatokat jelentett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren is.

A Budapest Airport az evakuációs járatok problémamentes kezelése érdekében átmenetileg újranyitotta az 1-es terminált, ahonnan összesen több mint 8000, főként indiai, nigériai, ecuadori és marokkói diák utazott el és ahová 3200 ukrán állampolgár érkezett.

A repülőtér üzemeltető a hatóságokkal, a nagykövetségekkel, a minisztériumokkal és a segélyszervezetekkel közösen biztosította az összes menekült megfelelő ellátását, miközben a 2-es terminál forgalma zavartalanul üzemelt.

Átalakult az utazóközönség

Az már áprilisban látszott, hogy a Covid utáni első igazán erős nyár kihívások elé fogja állítani a repülőterek többségét, különösen azokat, ahol a munkaerőhiány kritikus szintet ért el. A Budapest Airport közleménye szerint a légikikötő és a földi kiszolgáló vállalatok tevékenysége sem akadozott az időben megkezdett toborzásnak és több, átalakított folyamatnak köszönhetően.

A nyári hónapokban az utasforgalom elérte a járvány előtti szint 80 százalékát, újra átlépve az 1 millió főt.


Forrás: Budapest Airport / Baranyi Róbert

A hazai és a nemzetközi gazdasági helyzet hatására (a légitársaságokra kivetett extraprofitadó és az infláció miatt) az őszi hónapokban ismét csökkenésnek indult az utasforgalom, a magas euróárfolyam hatására elkezdett megváltozni a repülőtéri utasösszetétel a külföldi turisták javára. Az előrejelzések már akkor mutatták, hogy a járvány előtti utasforgalom teljes visszaépülése egy évvel, 2024-re tolódik.

 

Utasforgalom és úti célok

2022-ben 12 205 070 utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, 216%-kal több, mint a pandémia első (2020), és 164%-kal több, mint a második évében (2021). Az utasforgalom így az év végére a 2019-es rekordév 75%-át érte el. Az év legforgalmasabb hónapja az augusztus volt, 1 299 814 utassal.

Budapestről összesen 140 célállomásra lehetett repülni 2022-ben, ami gyakorlatilag megegyezik a 2019-ben elérhető desztinációk számával. A hosszú távú járatok közül az észak-amerikai célállomásokat kivéve minden desztináció visszaépült a járvány alatt is meglévők mellé, így 2022 végétől újra lehet utazni közvetlen járattal Kínába is. A menetrendben tavaly 11 új úti cél jelent meg, és 4 új légitársaság gazdagította a budapesti repülőtér kínálatát. A legnépszerűbb úti célok London, Tel Aviv és Párizs voltak.

Zajvédelmi program

Szeptemberben elindult "minden idők legnagyobb és legtöbb szolgáltatást kínáló, három éven át tartó zajvédelmi programja", összesen 1,2 milliárd forint (3 millió euró) értékben. A több mint tíz éve futó, most kibővített, immár 4000 ingtatlant érintő program célja, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelében élők zajterhelése csökkenjen az ingatlanok lakó-és pihenőhelyiségeiben található nyílászáróinak utólagos szigetelése vagy cseréje, a redőnytokok szigetelése, illetve hangszigetelt szellőztető berendezés telepítése által.

1-es és 3-as terminál

A Budapest Airport 2022-ben is folyamatosan készült az 1-es terminál újranyitására, ahol már csak az építési engedély beérkezésére vár az üzemeltető.

A tervek szerint és a prognózisokkal összhangban a területileg duplájára növelt és felújított 1-es terminálnak legkésőbb 2025 nyarán meg kell nyitnia ahhoz, hogy a növekvő utasforgalom kezelését a megszokott magas minőségű szolgáltatásokkal ki tudja elégíteni a vállalat, továbbá az ország turizmusa tovább tudjon fejlődni.

"Az 1-es terminál újranyitásának késése közvetlen és jelentős hatással lenne a magyarországi turizmus növekedésére" - közölte a vállalat.

Mindeközben a tavaly is folyamatosan zajlott a felkészülés a 3-as terminál építésére, amelynek első fő szegmensei a tervek szerint 2030-ban fognak elkészülni. Jelenleg a nemzetközi tervpályázatra való felkészülés, a fázisolás és az előzetes tanulmányok elkészítése zajlik, hogy az építkezés ne okozzon majd fennakadást a 2-es terminál működésében.

 

Töretlen a légi áruszállítás bővülése

A légiáru mennyisége minden eddigi rekordot megdöntve év végére elérte a 194 000 tonnát. A tavalyi évhez képest ez 5,8 százalékos, 2019-hez viszonyítva pedig 44%-os növekedést jelent, amely kivételesnek számít más európai repülőterek cargo mennyiségével összehasonlítva, hiszen a globális gazdasági lassulás a légiáru szállításban is visszaesést okozott, a Budapest Airport légi áru elosztó központ szerepe viszont a kelet-közép-európai régióban tovább erősödött.

A társaság közleménye megjegyzi: a rekord árumennyiség kevesebb gépmozgással jött össze: 2021-hez képest 11,5 százalékkal csökkent a cargo járatok száma.

(Infostart)