Már nem jár utasbiztosítás a BKV jegyei és bérletei mellé
A BKV-nál működő Egységes Közlekedési Szakszervezet pénteken közleményt adott ki, amiben leírták, hogy már évekkel ezelőtt, csendben megszüntették a BKV-jegyek és bérletek mellé nyújtott utasbiztosítást, emiatt pedig lényegesen nehezebb lett behajtani a cégen egy esetleges balesetből eredő kárt. - írja a 444.hu.
Azt írják, a szolgáltatást a közösségi közlekedési társaságok közül egyedül a BKV építette le – a MÁV-nál és a Volánbusznál jelenleg is létezik – azért, hogy megspóroljon ezzel évente mintegy 50 millió forintot, azonban a megvonásnak mára nem csupán az utasok, hanem a járművezetők is érezhetik a negatív hatásait.
Több sofőr is arról panaszkodott, hogy a cég megpróbálja rájuk hárítani a megsérült utasok kártérítését, még akkor is, ha nem ők hibáztak.
Ennek ellenére viszont a társaság jogilag a jegyhez adott biztosítás felbontása óta is felel az általa szállított utasok testi épségéért, és ha megsérül valaki és jogosan kér kártérítést, azt ki kell fizetnie, ha a bíróság megítéli azt.
Mivel a cég igyekszik kitérni a fizetés elől, lehetőleg minden kártérítési vitát bírósági útra terel, miközben a felelősségbiztosítása terhére akár egyszerűen is rendezhetné az egyértelműnek tűnő ügyeket.
A BKV általános álláspontja szerint azonban az utas a hibás még azért is, ha egy hirtelen nagy fékezéskor balesetet szenved a mozgó járművön, mert nem kapaszkodott elég erősen
- áll a közleményben.
A szervezet szerint az, hogy a cég megpróbálja a buszvezetőkön behajtani a károkat, még jogellenes is, ugyanis a Munka Törvénykönyvébe ütközik.
444.hu/24.hu