Maráz Zsuzsanna női pályacsúccsal harmadik lett az Athén-Spárta-Athén futóversenyen
Maráz Zsuzsanna - Toldi Péterrel célba érve - női pályacsúccsal a harmadik helyen zárta az Athén-Spárta-Athén ultrafutó-viadalt.
A sportoló hétfőn reggel futott be, és nem sokkal később az M4 Sport Sporthíradójában elmondta, hogy a verseny egyedüli női indulójaként egyértelműen a pályacsúcs volt a célja, melyből végül közel hét órát faragott le.
A 490 kilométer hosszú távot Maráz Zsuzsanna 67:54:12 óra alatt teljesítette a másodikként rangsorolt Toldi Péterhez hasonlóan, ugyanakkor jelezte, hogy előzetesen nem beszéltek össze, ez nem volt a taktika része.
"Sejtettem, hogy fogok vele tudni együtt futni, mert tudom, hogy milyen képességű, és gondoltam, ha szerencsém van, akkor nagyon jól össze tudunk dolgozni. Végül ragyogóan jól működtünk együtt, hálás vagyok, hogy ezt így megélhettem vele" - nyilatkozott a sportember, aki versenyéről azt is elmondta, összességében 72 órás idővel számolt előzetesen, hozzátéve, hogy a tervezettnél hamarabb ért Spártába, 32 óra helyett, alig 30 óra alatt, így pedig több ideje volt a nehezebb visszaúton. - "Nagyon elégedett vagyok, mert pontosan 6 óra 41 percet javítottam a női pályacsúcson."
A 246 kilométeres Spartathlonon kétszer győztes, idén második Maráz Zsuzsanna beszélt arról is, hogy hatodszor futott el Spártába, és most elköszönt a várostól, mert úgy tervezi, többet nem tér vissza.
"Leonidasz királytól elköszöntem Spártában, és mondtam neki, hogy nem jövök többet. Hatszor elfutottam miatta oda, és úgy döntöttem, hogy most már elég volt" - jegyezte meg Maráz, akinek tanítványa, a korábbi válogatott labdarúgó, Ferenczi István még jelenleg is a pályán van.
Maráz Zsuzsanna most egy hónapig pihen, a jövő évtől pedig szakítani kíván az eddig megszokott éves programjával, mert már nem az eredmények, hanem a kalandok foglalkoztatják. E mellett, mint mondta, tanítványait fogja segíteni a felkészülés és a versenyek során. (MTI)