fbpx Mária-zarándoklatot szervez az Áldott Kereszt Egyesület | CIVILHETES

h i r d e t é s

Mária-zarándoklatot szervez az Áldott Kereszt Egyesület

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam

Mária-zarándoklatot szervez az Áldott Kereszt Egyesület

2021. július 28. - 13:39

 

Mária-zarándoklatot szervez a zalalövői cigány Áldott Kereszt Egyesület. A zarándoklat a Komárom-Esztergom megyei csatka-szentkúti kegyhelyről indul és szeptemberben, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus idején Budapesten ér véget.

Forrás: Mária Út - Közép-Európa Zarándokútja

Az egyesület szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a zarándoklat első állomása pénteken, Szombathely lesz, ahol Székely János megyés püspök bocsátja útjára a híveket.
    A zarándokút minden magyarországi megyében érint majd olyan településeket, ahol roma katolikus közösségek fogadják az áldott keresztet, az állomásokon pedig egyházi szertartással és kulturális - jellemzően autentikus roma népzenét és vallásos énekeket megszólaltató - programmal egybekötött rendezvényeket terveznek - írták.
    Hozzátették: a zarándoklat záróeseménye a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus részeként szeptember 9-én megrendezendő cigány mise, majd szeptember 12-én a pápai szentmise lesz a Hősök terén.
    A zarándoklaton többi között azért imádkoznak majd, hogy megvalósulhasson a csatka-szentkúti Mária-zarándokhely rekonstrukciója, - amelyhez Ferenc pápa jelképesen egy eurót ajánlott fel - mert az "a Magyar Katolikus Egyház féltett kincse, öröksége" - olvasható a közleményben. (MTI)


 

Kommentek

h i r d e t é s