Feszült hangulatban zajlott egy vezetői értekezlet 2010 végén a Honvédelmi Minisztérium Balaton utcai épületében. A csak ritka alkalmakra megnyitott díszes miniszteri tárgyalóban Benkő Tibor akkori vezérkari főnök és néhány munkatársa tartott beszámolót a honvédség állapotáról. A vezérkari főnököt Hende Csaba miniszter körülbelül 30 minisztériumi munkatárs és katonai vezető társaságában hallgatta.
Érdekes videót tett közzé a High-tech Force Facebook-oldal, Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos hivatalos oldala. A felvételen lényegében bejelenti: Magyarország előrehaladott tárgyalásokat folytat 155 milliméteres, HX3-as önjáró lövegek beszerzésére.
Irodát nyitott Budapesten a brazil Embraer repülési óriásvállalat. A cég elsősorban kutatás-fejlesztési projekteket folytat majd hazánkban, melynek része lesz várhatóan műholdakkal és kisgépekkel kapcsolatos tevékenység is, később pedig gyártókapacitás kiépítésére is sor kerülhet. - írja az Infostart
Hadiipari gyártással és termékfejlesztéssel foglalkozó hazai vegyesvállalat alapításáról írt alá szándéknyilatkozatot Michael Humbek, a német Dynamit Nobel Defence (DND) ügyvezető igazgatója és Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos kedden Kiskunfélegyházán, az Arzenál Zrt. fegyverüzemében.
Megvásárolta a brit–osztrák Hirtenberger Defence Systems nevű hadiipari céget egy hosszú tárgyalássorozat után az állam – ezt a nemzeti védelmi fejlesztésekért, valamint a haderő-modernizáció koordinálásáért felelős kormánybiztos jelentette be a Magyar Nemzetnek adott interjújában. - írja a magyarhang.hu.