h i r d e t é s

Magyarországra jött a világ egyik legnagyobb repülőgépgyártója

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Magyarországra jött a világ egyik legnagyobb repülőgépgyártója

2021. augusztus 28. - 06:20

Irodát nyitott Budapesten a brazil Embraer repülési óriásvállalat. A cég elsősorban kutatás-fejlesztési projekteket folytat majd hazánkban, melynek része lesz várhatóan műholdakkal és kisgépekkel kapcsolatos tevékenység is, később pedig gyártókapacitás kiépítésére is sor kerülhet. - írja az Infostart

Forrás: Embraer

2019-ben szivárogtak ki először hírek arról, hogy Magyarország a brazil Embraerrel tárgyal KC-390-es sugárhajtású katonai szállító-repülőgépek beszerzéséről, 2020-ban hivatalosan is bejelentették, hogy Magyarország két ilyen gépet vásárol a vállalattól.

Az Embraer képviselői ma bejelentették: a vállalat irodát nyit Magyarországon, első körben azzal a céllal, hogy kutatás-fejlesztési projekteket és mérnöki tevékenységet folytassanak hazánkban. A megnyitón a vállalat vezetői a hazai innovációs környezetet és remek egyetemeket méltatták.

Jackson Schneider, az Embraer védelmi és biztonsági tevékenységért felelős vezetője elmondta: egyeztetnek a magyar űrügynökséggel, kutatási központtal és beszállítókkal is, hogy együttműködési lehetőségeket alakítsanak ki, melyeket becsatornáznak a globális vállalat ökoszisztémájába.

Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos a megnyitón elmondta: az egyeztetés akkor indult Magyarország és az Embraer közt, amikor néhány éve részt vett egy brazil-portugál-magyar trilaterális találkozón Orbán Viktor miniszterelnökkel. A gépek beszerzéséhez szükséges keretösszeg már 2017-ben a rendelkezésére állt.

A kormánybiztos elmondta: az afganisztáni krízis bizonyítja, hogy a KC-390-es szállítógépekre szükség van, ezek a gépek jól jöttek volna a kimenekítési műveletekben. Méltatta a magyar honvédeket, akik a jelenlegi eszközökkel is kiváló munkát végeztek.

Maróth Gáspár két fontos területet is kiemelt a kormány és az Embraer együttműködési terveivel kapcsolatosan:

  • magyar befektetők létrehoztak egy műholdakkal foglalkozó vállalatot, amely építkezési szakaszban van, így a magyar műhold-fejlesztésbe is be tud majd kapcsolódni a brazil vállalat. Az Embraer elsősorban kommunikációs mikroműholdakkal foglalkozik.
  • Egy másik magyar befektetői csoport hamarosan többségi tulajdont szerez a cseh Aero Vodochody-ban, ennek a cégnek a húzóterméke az L-39-es kiképző kisgép-család. A vállalat már együttműködik jelenleg az Embraerrel alkatrész-beszállítás terén, a kormánybiztos reméli, hogy a jövőben bővül majd ez a tevékenység.

Maróth Gáspár a Portfolio-nak elmondta: folyamatban vannak jelenleg a tárgyalások arról is, hogy az Embraer gyártási tevékenységet hozzon Magyarországra, illetve elképzelhető, hogy az Aero Vodochody-val való együttműködés kapcsán újfajta repülőgépek fejlesztésére is sor kerül majd a jövőben.

Az Embraer a legnagyobb brazil repülési vállalat és a harmadik legnagyobb kereskedelmi repülőgépgyártó vállalat a világon, egyedül a Boeing és az Airbus előzi meg repülőgép-értékesítés tekintetében. Katonai repülőgépek gyártásával is foglalkoznak, népszerű termékük a nemzetközi piacon az EMB 312/314 Tucano-család, melyet kiképzőgépként számos ország használ. A vállalat 2020-as árbevétele 3,7 milliárd dollár volt.

Az Embraertől vásárolt KC-390-as sugárhajtású szállítógépek 2023-24-ben érkeznek Magyarországra, ahol a Magyar Honvédség kötelékéhez csatlakoznak majd. (Infostart)