h i r d e t é s

Második rész: Merkel pártjának gyengülése, egyben az elhibázott merkeli politika csődjének, első társadalmi visszajelzése!

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Második rész: Merkel pártjának gyengülése, egyben az elhibázott merkeli politika csődjének, első társadalmi visszajelzése!

2021. március 18. - 15:12

Merkel kormányzására úgy tekintenek, mint a liberális piacgazdaság és a liberális demokrácia minta működésére. A valóság azonban teljesen más. Merkel az, akinek vezetésével a német belpolitika elérkezett a szétesés állapotába, a szélsőségek, látszólag a politikai pártok szintjén visszahúzódóban vannak, azonban a nagyvárosi mindennapokat egyre erőteljesebben átszővi a verbális és fizikai erőszak.

Angela Merkel - Forrás: DW

Az Oszmán Birodalom szétesése és megszűnése után -1924 március 3-  a törvények aktualizálása elmaradt és ezáltal teret nyitottak a saria rendszerbe nem foglalt egyéni, vagy kiscsoportos érdekeket szolgáló magyarázataiba.  

Az elmaradt komplex harmonizációt végezte el Abdul Rahman Mihálffy sejk, iszlám teológus az elmúlt években. Amennyiben a gyakorló politikusok beleértve Merkelt és Macront is, csak e mű összefoglalóját elolvasták volna, vagy lett volna a környezetükben egyetlen olyan vallástudós, aki a Koránt összefüggéseiben is járatos, akkor az Unió bevándorláspolitikája egészen másként alakult volna.

Azonban Európa politikusai nem vették a fáradtságot, még annyit sem értenek az iszlámból, mint egy bajóti vallásos idős hölgy a kereszténységből. Azt gondolják, hogy a zsoltárok eligazodást nyújtanak és az a kereszténység lényege.

Az elmúlt évek során éppen a nem tudás miatt, a vallásszabadság hirdetése fegyverré kovácsolódott a bevándorlók körében, mert a vallásszabadság alkotmányos garanciájával egyben elfogadták az iszlám törvényeit, ezzel létrehozva egy olyan helyzetet, hogy a szekuláris bíróság dönt olyan emberek felett, akiknek előtte az agyukba vésték a vallásszabadság hangoztatásával, hogy érvényesek a törvényeitek, azaz nektek a szekuláris bíróság rendszere nem jogintézmény.

Európában a vallás szabad gyakorlását az alkotmányok garantálják, ebbe a közegbe érkeztek és robbantak be a muszlim tömegek, a nem harmonizált sariával, a nem a 21. században élő sejkjeik sokszor zagyva hittételeikkel kezdték el a hódítást, amit a balga politikusok, naiv jogvédők és humanitárius munkatársak támogatásával hajtottak végre!

A hitnél sokkal fontosabb a törvény, a saria, amelynek a hit alapján minden muszlimnak alá kel vetnie magát.

 Az iszlám egyesítő vallásnak indult, amely a múltra és a zsidó, keresztény hagyományokra épülve szintetizálni és megújítani akarta a megelőző egyistenes vallásokat, úgy, hogy a megelőző időszakot, maximum másként érzékeltette, vagy értelmezte. Ilyen Jézus személye, aki a megváltó az iszlámban, akire a muszlimok úgy tekintenek, hogy a megváltó még nem halt meg.

Európa politikusai és tudósai, biztonsági szakértői ezen a területen követték el a legnagyobb hibát, kezdődően a hatvanas évektől. A Korán egy értelműen szabályozza a kivándorlást, hiszen a Próféta számtalan esetben hajtott végre kivándorlást, ez azonban nem történhet meg anélkül, hogy a célterület birtoklóival ne jönne létre egy szerződés, amely szabályozza a befogadás menetét, a törvényi jogállást, az alávetettség feltételrendszerét és a törvények alkalmazhatóságát.

A muszlim tömegek bevándorlása Európába, a Korán szabályozása szerint, jogtalanul és ilyen módon törvénytelenül zajlott és zajlik.

Eljött a címben feltett kérdésre a válasz, az erősödés a bevándorlók körében fog megtörténni, amiért Németország az Unió súlyos árat fog fizetni!

Mielőtt bárki azt gondolná, hogy Orbánnak igaza volt, kérem gyorsan hessegesse el ezt a gondolatot, hiszen ebben a játszmában a magyar politika ugyan úgy egy kisded szintjén volt, mint bárki más Európában, talán annyi a különbség, hogy miközben Orbán rendszere velejéig belesüllyed a bevándorlás kezelésébe, képes volt párjának politikai haszonként a „a rémísztő migránst” összehozni, valamint az országot értelmetlenül megosztani.