h i r d e t é s

Még a választások előtt megkapják a plusz egyhavi juttatásukat a közfoglalkoztatottak

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Még a választások előtt megkapják a plusz egyhavi juttatásukat a közfoglalkoztatottak

2019. augusztus 29. - 12:23

Legkésőbb szeptember 20-ig megkapják a közfoglalkoztatottak a nettó 54 ezer forintos egyszeri juttatást a kormány korábbi döntésének köszönhetően - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.

Kontrát Károly - Forrás: MTI

Kontrát Károly elmondta, nagyjából 93 ezer közfoglalkoztatott kap plusz egyhavi juttatást segítve az álláskeresésüket, és ezzel kapcsolatban az érintetteknek semmilyen teendőjük nincs.

Emlékeztetett, a kormány bejelentette, hogy nem csak a nyugdíjasok kapnak rezsiutalványt, hanem a közfoglalkoztatottak számára is többletjuttatást biztosítanak.

A gyerekes családok és a nyugdíjasok mellett a közfoglalkoztatottak is részesülnek Magyarország jó teljesítményéből. Ezzel elismerik a közösségért végzett értékteremtő munkájukat - jelentette ki Kontrát Károly.

Az államtitkár azt mondta, hogy ellenzék támadja a közfoglalkoztatás rendszerét és meg akarja szüntetni. A kormány álláspontja ezzel szemben az, hogy segély helyett munkát kínálnak az embereknek. A közfoglalkoztatás egy átmeneti megoldás, és addig tartják fenn, míg szükség van rá, a cél az, hogy a közfoglalkoztatottak minél hamarabb elhelyezkedjenek a piaci szférában - mondta el Kontrát Károly.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter augusztus 23-án közölte: azok a közfoglalkoztatottak, akik 2019. január 1. és július 31. között legalább három hónapig közfoglalkoztatotti jogviszonyban álltak - és ez augusztus 1-jén is fennállt -, nettó 54 ezer forint egyszeri plusz juttatásban részesülnek. (magyarhirlap.hu)