h i r d e t é s

Még csak most jön a cégek között a nagy elhullás

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Még csak most jön a cégek között a nagy elhullás

2020. május 03. - 08:33

Kevesebb cég működött Magyarországon 2020 első negyedévében, mint az egy évvel korábbi időszakban, de ez még nem magyarázható a koronavírus okozta recesszióval. A java még csak most jön.

A kép illusztráció! - Forrás: pixabay.com

Az ágazatok közül csupán egyben nőtt a cégek száma tavalyi adatokhoz képest, területileg viszont egyetlen megye sem volt - beleértve a fővárost is - ahol ne csökkent volna ez az érték - derül ki a Bisnode céginformációs szolgáltató március végi adataiból.

Két százalékkal csökkent a cégek, húsz százalékkal nőtt a csődök és 57 százalékkal a végelszámolások száma 2020 első negyedévében az egy évvel korábbi értékekhez képest. Az értékek nem térnek el jelentősen a korábbi évek során megfigyelhető trendtől, vagyis az új típusú koronavírus okozta járvány miatti leállás még úgy tűnik, nem érezteti a hatását.

Még korai is lenne ilyet kijelenteni, a járvány gazdasági hatásainak enyhítését célzó gazdasági intézkedések a vizsgált időszak végén léptek életbe, vagyis kevés idő telt el, hogy jelentős befolyással legyenek az értékekre.

A cégalapítási kedv sem javult tavalyi első három hónaphoz képest: három százalékkal kevesebb új céget hoztak létre. Ez szám szerint alig több mint 7500 új vállalkozást jelent, miközben 9500 másik megszűnt, több mint 1300-at felszámoltak, végelszámolással több mint 4600, kényszertörléssel pedig 4200 cégnek kellett szembenéznie az idei első negyedévben. Csőd mindössze hat esetben indult, ami eggyel több, mint tavaly ilyenkor.

Mindezeket összesítve tavalyhoz képest 7900-zal kevesebb, összesen 486 962 működő cég volt Magyarországon 2020 március végén, a Bisnode adatai szerint. (napi.hu)