h i r d e t é s

Még előttünk a gödör alja - interjú Inotai András közgazdásszal

Olvasási idő
7perc
Eddig olvastam

Még előttünk a gödör alja - interjú Inotai András közgazdásszal

2020. július 14. - 07:30

 

Minden jel arra utal, hogy a járványt követően a globális gazdaság eddigi rendszere jelentősen átalakul, és erre a magyar kormány nem készült fel – figyelmeztetett Inotai András professzor emeritus.

Inotai András,közgazdász professzor emeritus és az MTA doktora - Forrás: nepszava.hu

Mára egyértelművé vált, hogy a világgazdaság bővülése nemhogy lassul, hanem egyenesen zuhan. Mire számíthatunk még?
Az első elemzések, amelyek már az amerikai és az európai gazdaság 3 százalékos visszaesését prognosztizálták, idén február végén, március elején láttak napvilágot. Mára ez az előrejelzés tovább romlott és optimista forgatókönyv szerint is 7 százalékos zuhanás lehet 2020-ban. A világgazdaság motorjaként emlegetett Kína ugyan kivételként még 1 százalékkal növekedhet, de hol van ez az évtizedek óta megszokott dinamizmushoz képest. Ennél lényegesebb, hogy Kína meghatározó szerepe csökkenhet a nemzetközi termelési és szolgáltatási értékláncban. Földrajzilag és technológiai szempontból is átalakulnak az együttműködési formák. A mai helyzet minőségileg más, mint a 2009-es pénzügyi válság idején volt. Akkor a nemzetközi kereskedelem megsínylette ugyan, de nem szakadtak meg az értékláncok. Most a globális értékláncok összeomlottak. A nemzetközi turizmus gyakorlatilag megszűnt, ami a szélesen értelmezett szolgáltató szektor számos ágazatát szó szerint padlóra küldte. Nem kevésbé lényeges, hogy összeomlott a schengeni rendszer. Mindeközben a járvány azonnali kezelése mindenütt egyedi, nemzeti intézkedéseket követelt, sem idő, sem együttműködési akarat, sem pedig Európai Uniós szintű kompetencia nem volt a közös és összehangolt fellépésre. Az egyesek által remélt V-alakú visszapattanás valószínűsége irreális. Mértékadó elemzők szerint 2022 előtt nem valószínű, hogy elérhető a 2019-es teljesítményszint. De még ez is a derűlátó forgatókönyv, amely nem számol a korona vírus második hullámával.

A bajok kivédésére közben semmilyen gyors intézkedést nem sikerült tető alá hozni Brüsszelben.
Kétségtelen, hogy az azonnali nemzeti válaszokhoz képest Brüsszel megkésett. Ha azonban azt nézem, hogyan reagált az Európai Unió korábbi válsághelyzetekre, valójában igen gyorsan lépett. Mindenekelőtt a stabilitási paktumban meghatározott 3 százalékos költségvetési hiányhatárt eltörölte, és elfogadta az államadósság akár jelentős növekedését is a válsághelyzetben. Emellett védőhálót alakított ki a válság következtében csődbe jutó vagy nehéz helyzetbe kerülő európai vállalatok fölé, nem utolsósorban elejét véve a további külföldi, elsősorban kínai terjeszkedésnek. Végül, de nem utolsósorban 750 milliárd eurós gazdasági újjáépítési programot fogadott el, amelynek kétharmada vissza nem térítendő támogatás, egyharmada pedig hosszúlejáratú hitel, amit 2028 és 2058 között kell majd visszafizetniük a tagállamoknak. Ezt a hatalmas hitelt, ami a hétéves uniós költségvetés mintegy 70 százaléka, az Európai Központi Bank veszi fel igen alacsony kamattal, nem pedig a tagállamok, vagyis – egyelőre – nem terheli a tagállamok államadósságát.

Mire számíthat Magyarország?
Nem sok jóra, ami az elmúlt évtized alapvetően elhibázott gazdaságpolitikájából következik, már ha egyáltalán volt ilyen. Sokszor és sokan figyelmeztettek a túlzottan egyoldalú, autóipari export és -termelés sérülékenységére éppúgy, mint a tömegturizmus problémáira, vagy a több lábon álló, kiegyensúlyozottabb gazdasági szerkezet hiányára, beleértve a nemzetközileg is versenyképes kis- és középvállalati szektor kiépülésének elmaradására. Emiatt a régióban is az átlagosnál nagyobb a magyar visszaesés. Az Orbán közeli szűk kör kezében összpontosuló építőiparnak köze sincs sem a szó szakmai értelmében vett vállalkozáshoz, még kevésbé pedig a versenyképességhez. Ez pedig hosszabb távon a járványtól függetlenül is gondot jelent és jövőbeli erőforrásokat köt le rossz hatékonysággal.

Mennyire látja hatékonynak a „gazdaságvédelmi” programot?
Általában véve nem szeretem a militarizált kifejezéseket, mint a támadás, védekezés, össztűz, nem is beszélve arról, hogy „a győzelem a zsebünkben van”. Ezek nem illenek a gazdaságpolitika nyelvezetébe, még kevésbé a hatékony gazdaságpolitika filozófiájába. Nem szerencsés a gazdaságban irányító pozícióba helyezni katonai értékrenddel, mentalitással rendelkező vezetőket. Ezt a megoldást csak diktatúrákban választják, s azok általában ebbe bele is szoktak bukni előbb vagy utóbb, de általában hatalmas társadalmi-gazdasági károkozás mellett. 

A kormány szerint 2 ezer milliárdos „védelmi” csomag elegendő a gazdaság újraindításához?
Először is a 2 ezer milliárdos csomag nagy része átcímkézett tétel. Ráadásul jelentős részben nem a vásárlóerő fenntartására, a munkahelyek megtartására, a foglalkoztatási krízis enyhítésére fordították, hanem például a teljesen fölösleges és generációkra vetítve durván veszteséges Belgrád-Budapest vasútvonal fejélesztésére, turisztikai megaberuházásokra, soha meg nem térülő sportlétesítményekre, vagy éppen 20 milliárdért kormányzati bútorvásárlásra. Mindezt becsomagolva a járványellenes „védelembe”, valójában azonban egy szűk kör további látványos és arcátlan gazdagodását segítve a legkritikusabb gazdasági időszakban.

Mit kellett volna tenni?
Például az Európai Unió messze legmagasabb, 27 százalékos forgalmi adóját csökkenteni. Lehetett volna a nyugdíjakat emelni, különös tekintettel a kisnyugdíjasokra, akik fogyasztását a számukra kétszámjegyű infláció amúgy is erősen korlátozza. Ennek az az előnye is meg lett volna, hogy ez a megemelt járadék gyakorlatilag teljes egészében a fogyasztásra fordítódott volna, vagyis 27 százalékos áfával gazdagította volna a költségvetést. A kormány csökkenthette volna a mélyszegénységet, továbbá meghosszabbíthatta volna az Európában kirívóan rövid munkanélküli segély idejét 3 hónapról 6 vagy 9 hónapra. Ehelyett nemhogy csökkentette volna, hanem még fel is gyorsította az egyéni tételenként is sokmilliárdos osztogatást a haveri körnek.

A kormány gesztust tett a nyugdíjasoknak a 13, havi nyugdíj visszaépítésével. A szocialisták ugyancsak differenciálás nélkül, minden nyugdíjasnak 140 ezer forintos kiegészítést adnának. Az összegek különbségén kívül van eltérés a két koncepció között?
Mindkettőt antiszociálisnak és felháborítónak érzem. A társadalomnak ez a szegmense is nagyon polarizálódott, ami az egyik legnagyobb bűne az Orbán-rezsimnek. A kisnyugdíjasokon kellene segíteni és nem azoknak, akik akár 2 millió forintos vagy ahhoz közeli ellátásban részesülnek. Vissza kellene állítani a nyugdíjplafont, mindenekelőtt pedig a jelenlegi rendszer halaszthatatlanul megérett az átalakításra.

Mi akadályozza a magyar gazdaság tartós, fenntartható fejlődését?
A legutóbbi évtizedben kialakult torz és sebezhető termelési szerkezet, ami mögött nem valódi és versenyképes vállalkozások vannak, hanem költségvetési és uniós milliárdokat közbeszerzésnek álcázott osztogatás. A soha meg nem térülő presztízsberuházások, példának okáért a 65 milliárdos gyorsasági motorverseny pálya, kétszeresen szivattyúz ki pénzt a gazdaságból. Egyszer akkor, amikor sokkal fontosabb céloktól eltéríti a rendelkezésre álló összegeket, másodszor pedig akkor, amikor a versenyképtelen beruházás többnyire milliárdos fenntartási költségei jelentkeznek. Ennél is súlyosabb és a jövő generációit is terhelő fejlemény, hogy a magyar gazdaság több szempontból is az európai integráció szégyenfoltjává vált. Más országok nem engednek meg semmilyen tőkének környezetszennyező beruházásokat, lásd akkumulátor- vagy gumiabroncsgyár. A járvány előtt csúcsra járatott és döntően „lumpen” tömegturizmusnak is súlyos környezetszennyezési és mentális következményei vannak. Aztán itt van az olcsó munkaerővel való érvelés a külföldi tőke csábítására, nem is beszélve az elhíresült „rabszolgatörvényről”, vagy a magyar adófizetők pénzéből működtetett külföldi cégekről. Az egyébként nemzetére oly büszke és az uniótól több tiszteletet követelő kormányzat saját intézkedéseivel nullázza le Magyarországot. Hiszen jobb lenne azzal érvelni, hogy itt nagyobb hozzáadott értéket termelő, jól képzett munkaerőt találnak. A szolidaritáson, együttműködésen alapuló európai munkakultúránkkal kellene büszkélkednünk. De ezek a pillérek is áldozatul estek a gyalázatos oktatáspolitikának, a tanköteles korhatár csökkentésének, valamint az évtizedes kirekesztő, gyűlöletkeltő tudatfertőzésnek.

Mennyire volt sikeres az Orbán-féle „nemzeti burzsoázia”?
Ez az uniós és magyar adófizetői pénzen kitenyésztett úgynevezett „nemzeti burzsoázia” teljességgel alkalmatlan a nemzetközi színtéren is versenyképes teljesítményre. Ez a kör az ország vagyonát elherdálta, és a maradékát most is dézsmálja. A piaci értelemben vett vállalkozást nem lehet kormányzati pénz- és járadékosztással létrehozni. Az ugyanis versenyre, tudásra, együttműködésre, a kockázatok mérlegelésére, átgondolt és a kihívásokra gyorsan és hatékonyan reagáló vállalati stratégiára épül. 

 

Inotai András

A 76 éves közgazdász professzor emeritus és az MTA doktora, 2011-ig a nemrég új fenntartóhoz került egykori MTA KRTK Világgazdasági Intézet igazgatója, ezt megelőzően pedig a Világbank munkatársa (Washington D.C.) volt. Két évtizedig oktatott a College of Europe-on (Bruges, 1992-2013), 2002-ben a Columbia University meghívott professzora. Jelenleg is oktat a College of Europe varsói intézményében, a Zentrum für Europaeische Integration (Bonn) posztgraduális képzésén, valamint a European Online Academy-n (Berlin-Nice). Tagja a College of Europe, a Foundation for European Progressive Studies (FEPS, Brüsszel), a Progressive Economy (Brüsszel), a Bertelsmann Stiftung akadémiai, illetve tudományos tanácsának. Számos nemzetközi szakmai folyóirat szerkesztőbizottsági tagja.

nepszava.hu


 

h i r d e t é s