h i r d e t é s

Még mindig nem elég a tesztek száma

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Még mindig nem elég a tesztek száma

2020. március 25. - 19:45

Jó hír, hogy maszkok érkeztek, de folyamatos beszerzésre lesz szükség a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke szerint. 

A kép illusztráció! - Forrás: egeszsegkalauz.hu

Kincses Gyula erről az ATV Start című műsorában beszélt, ahogy arról is, hogy bár az utóbbi napokban emelkedett a tesztelések száma, de az még mindig nem elegendő. Kincses kijelentette, hogy az emberi találkozásokat kell jócskán leszűkíteni.

A MOK elnöke szerint ha az utóbbi napokat vesszük, akkor a tesztelések száma szerencsésen növekedik. Ugyanakkor, ha azt nézi, hogy 226 fertőzöttből 10 elhunyt, akkor az magas. Ez csak úgy lehet, ha nem tudjuk a valós fertőzöttek számát, vagyis még mindig nem elég a tesztek száma – idézte honlapján a csatorna.

Kincses szerint jó hír, hogy maszkok érkeztek, de azt is lehet tudni, hogy a járvány valószínűleg nem egy hétig vagy hónapig, hanem tovább tart, ezért folyamatos beszerzésre lesz szükség.

A szakember ismertette a kamara javaslatát, amely szerint a fertőzötteket nem az egész egészségügyre kell ráereszteni, hanem olyan pontokat kell létrehozni, amelyek fogadják őket és sürgősen el is látják, de mint mondta, úgy tűnik, ez meg fog valósulni, mert a tegnapi bejelentés szerint külön helyeket állítanak fel az akut, vagyis a légúti fertőzéses gyanús eseteknek.

A műsorban elhangzott, hogy a MOK támogatja a kijárási tilalom elrendelését, mert meg kell szüntetni a felesleges ember-ember találkozásokat, amiben a kormány és a lakosság is tud tenni. Előbbi szerinte a kijárási tilalommal tehetne, ami az esetleges tömeget is széthúzhatná, ami ráomlik az egészségügyre. ​(hirklikk.hu)