Megdöbbentő számok érkeztek a magyar nők nyugdíjáról
A magyar nyugdíjasok többsége nő, ugyanakkor a havi ellátás szintje a férfiaknál érdemben magasabb. - írja a napi.hu.
Az ő nyugdíjuk átlagosan 18 ezer forinttal több, mint a nőké
– kalkulál az Adó.hu, a KSH adatai alapján.
Minden ötödik ember öregségi nyugdíjas Magyarországon. Ha pedig mindenkit beszámítunk, aki a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságtól kapott valamilyen ellátást (öregségi, özvegyi és szülői nyugdíjat, árvaellátást, illetve megváltozott munkaképességűeknek járó vagy életkoron alapuló ellátást és egyéb járandóságot) - létszámuk 2019 elején meghaladta a 2,57 millió főt -, akkor minden negyedik embert a nyugdíjasok közé sorolhatunk - olvasható a portálon.
A legnagyobb csoport, az öregségi nyugdíjasok száma (2 millió 32 ezer fő) gyakorlatilag stagnált az előző évhez képest, a népességen belüli arányuk is 21 százalék körüli maradt. Közöttük jóval több a nő, arányuk 64 százalékot tett ki januárban. A második legnépesebb körön, a megváltozott munkaképességűeken (314,6 ezer fő) belül már kiegyenlítettebb a nemek eloszlása, de a férfiak itt is kisebbségben vannak, súlyuk 45 százalékos. Ellenben özvegyi vagy szülői nyugdíjat szinte csak nők kapnak: a 66 ezer járadékos közül 62 ezer - azaz 94 százalék - közülük kerül ki.
Egészen más a helyzet, ha a havi ellátások szintjét vetjük össze. Az özvegyi és szülői nyugdíj esetében még a nők felé billen a mérleg (átlagosan 76 ezer forint körül kapnak ilyen címen, szemben a férfiak 39 ezer forintjával), ám az öregségi nyugdíjnál 18 ezerrel, a megváltozott munkaképességűeknél pedig 8 ezerrel többet hoz a postás a férfiaknak. Vagyis a férfiak öregségi nyugdíja havonta átlagosan 146,7 ezer forintot tesz ki, míg a nőké 128,2 ezret. A megváltozott munkaképességűek juttatása a férfiak esetében 80 ezer, míg a nőknél 71,1 ezer forint havonta átlagosan. Az összes ellátást figyelembe véve 12 százaléknyi a differencia az átlagértékek között a férfiak javára (náluk 132,1 ezer volt a havi ellátmány januárban, a nőknél 116,8 ezer forint).
Az elmúlt évben a nyugdíjakra és egyéb ellátásokra a GDP 8,9 százalékának megfelelő összeget, 3750 milliárd forintot fordítottak. A kiadások összege 4 százalékkal nőtt az előző évhez képest, ugyanakkor a GDP-hez viszonyított aránya 0,5 százalékponttal mérséklődött
- írja az Adó.hu.