Megegyezett Karácsony és Gulyás: lesz atlétikai stadion, érkezik az 50 milliárdos kórházi támogatás is
Lényegi kérdésekben egyezett meg a fővárosi vezetés és a kormány, az állatkerti biodóm és a Városliget ügyében azonban nincs béke. - írja a nepszava.hu.
Több lényegi kérdésben is megállapodott a Fővárosi Fejlesztések Tanácsa – jelentette be közös sajtótájékoztatóján Gulyás Gergely miniszter és Karácsony Gergely főpolgármester. A legfontosabb előrelépés, hogy Budapest is támogatni fogja az atlétikai központ építését – ami, Ferencváros kérésére, nem csak egy stadion, hanem többfunkciós, tömegsportra is alkalmas komplexum – ennek fejében pedig a kormány 50 milliárddal támogatja a fővárosi járóbeteg-ellátás fejlesztését.
Karácsony Gergely azt is hangsúlyozza, hogy az atlétikai központtal elsősorban budapestiek érdekét szolgálták, hiszen a létesítmény a 2020-as atlétikai vb is sokféleképpen használható lesz.
A kormány és a főváros megegyezett a csepeli zöldterületek fejlesztéséről is, vagyis megvalósulhat a helyi Nagyerdő-projekt.
Innentől azonban inkább a ködös talán-ok és a határozott nemek jellemezték a tárgyalásokat. Nincs még megegyezés például arról, hogy a kormány által is támogatott Galvani-hidat, vagy a fővárosi lobbisták által szorgalmazott Albertfalvi-hidat építsék meg, erről még folynak a szakmai viták. Gulyás Gergely nem tudta megígérni, hogy a kormány kipótolja a Lánchíd felújításához szükséges 20 milliárdos fővárosi hiányt, de nem is zárkózott el az ötlettől; annyit mindenesetre megígért, hogy a kabinet állja majd a Széchenyi tér átalakításának tervezési költségeit. Folynak a tárgyalások arról is, hogy hol legyen Budapest új elővárosi forgalmi csomópontja, ami tehermentesítené a belvárosi közlekedést.
A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának ülése a Városházán 2019. december 12-én. Balról Karácsony Gergely főpolgármester (b), jobbról Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter (j) és Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár (j2). MTI/Illyés Tibor
Nincs megegyezés a tervezett új budai centrumkórház ügyében sem; Karácsony hangsúlyozta, hogy csak a helyszín kiválasztásáról van még vita, a főváros nem akar kórházstopot. Gulyás itt emlékeztetett rá, hogy körzeti képviselőként Pokorni Zoltánnal együtt a Szent János kórház érdekében kampányoltak, és továbbra is szeretnék, ha ez lenne az új centrumkórház – ám bármilyen döntés is születik később, a felújításra váró Szent János nem veszíti el jelenlegi funkcióját.
Maradt azonban az állóháború a Liget-beruházás ügyében: Karácsony kijelentette, hogy bár a jelenleg futó beruházásokat megállítani nem tudják, a tervezett három új épület (Innováció Háza, új Magyar Nemzeti Galéria, Városligeti Színház) építésére már nem adnak engedélyt Gulyás pedig az épülő, de még mindig befejezetlen állatkerti biodóm ügyében húzta meg a határt: mint mondta, a kormány eddig 43 milliárd forinttal támogatta meg a fővárosi fenntartású állatkert projektjét, de azt látják, hogy ez még mindig kevés – további forrásokat erre már nem adnak, viszont felül kellene vizsgálni, hogy mire ment el a pénz. A dóm befejezése további 20 milliárdba kerülne, erre viszont az örökölt 150 milliárd forintos hiánnyal küzdő fővárosnak nincs kerete.
A sajtótájékoztatón szóba került a kormányzati kultúrkampf is: a főpolgármester emlékeztetett rá, hogy a kezdeti terveknél finomabban nyúlt bele a kormány a színházi támogatási rendszerbe, de a maga részéről ezt is soknak tartja. Karácsony szerint nem kizárt, hogy lesznek teljesen fővárosi fenntartású kőszínházak is, a fenntartás kérdéseiről azonban tárgyalniuk kell a forrásokat biztosító állami féllel.
A főpolgármester eléggé ingerülten válaszolt az újságírói felvetésre, hogy a Gothár-ügy miatt nem büntetik-e meg a Katona József Színház igazgatóját Máthé Gábort - Karácsony szerint fontos momentum ugyanis, hogy a színház vezetése maga számolt be az intézményen belüli zaklatási ügyről, és nem csak kiszivárgott a botrány, mint az Új Színház esetében.
Teljes félreértése a helyzetnek, és csak eltussoláshoz vezet, ha azt a színházi vezetőt büntetjük, aki maga hozza nyilvánosságra a belső problémákat
- mondta a főpolgármester.