h i r d e t é s

Megéri Valton-Sec-nek lenni! Orbán kedvenc őrző-védői ezer millióval nagyobb nyereségre tettek szert

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Megéri Valton-Sec-nek lenni! Orbán kedvenc őrző-védői ezer millióval nagyobb nyereségre tettek szert

2018. június 06. - 12:07

Van itt pénz! Nem kell más hozzá, csak kapcsolati tőke. - írja a varosikurir.hu.

A Valton emberei ellenőrzik a résztvevőket Orbán Viktor március 15-i beszéde előtt Fotó: Botos Tamás Forrás: 444

A Valtonos fiúk remekül őriznek és védenek, emlékezzünk csak a dicső Liget-projekre, az úszó vb,-re, a stadionok felvigyázására, nem beszélve a belső erzsébetvárosi járőrözésről. 

2017 a Valton éve

2,7 milliárd forintról 6,4 milliárd forintra emelkedett a cég nettó árbevétele, nyereségük pedig megtriplázták. Míg 2016-ban 446,7 millió forint tiszta nyereséget könyveltek el, addig a tavalyi évet 1 milliárd 445 millió forintos adózott eredménnyel zárták. A két tulajdonos, Bessenyei István és Varga Lajos 300 millió forint osztalékot vettek a cégből.

A vállalkozás 2010 után elképesztő szárnyalásba kezdett, 2010 és 2017 első negyedéve között körülbelül 3 milliárd forintnyi közpénzes megbízást kaptak.

A kapcsolat….

Varga Lajos, a cég egyik alapítója az Index korábbi portréja szerint sohasem titkolta, hogy bizalmi viszonyban van a kormánypárttal. Ennek megfelelően a nagyértékű közbeszerzések mellett olyan bizalmi feladatokat nyertek el, mint a Tiborcz Istvánhoz köthető turai Schossberger-kastély védelme vagy Orbán Viktor 2016-os, Kossuth téri beszédének biztosítása.

Az Opten céginformáció adatbázis szerint a kisebbségi tulajdonos Bessenyei István egy luxemburgi coworking iroda címét adta meg. Luxemburg többek között kedvező adózásáról ismert.

varosikurir.hu