h i r d e t é s

Meghalt Széles Sándor, Gyurta Dániel edzője

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Meghalt Széles Sándor, Gyurta Dániel edzője

2017. május 24. - 08:12

Súlyos betegsége után 61 éves korában meghalt Széles Sándor úszóedző, a 2012-ben olimpia bajnokságot nyert Gyurta Dániel és Risztov Éva felkészítője. 

Fotó: MTI / Rosta Tibor

A kiváló szakember halálhíréről a családon keresztül Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség korábbi elnöke tájékoztatta az MTI-t. Széles Sándort márciusban szállították korházba, ahol kómába esett, és nem tért már magához. 

„1956. január 12-én nagyjából a dunaharaszti földrengéssel egy időben született, és mint egy barátja megjegyezte, a küldetése az, hogy bármit is tesz, tovább rengjen körülötte a föld" – nyilatkozta Széles, amikor a Magyar Úszó Szövetség hatvanadik születésnapján köszöntötte.

Széles maga is úszóként kezdte, az úszópápa Széchy Tamás tanítványa volt, de igazán nagy sikereket nem ért el. Később sportágat váltott, öttusában junior Európa-bajnokságon harmadik helyet szerzett.

Sportolóként még sokáig aktív lehetett volna, de inkább az edzői pálya vonzotta. Széchy Tamás már 12 éves korában megsúgta neki, hogy ő majd edzőként érhet a csúcsra, és 21 évesen pedig már versenyzőkkel is foglalkozott. Széles 1979-ben, úszó szakedzőként diplomázott a Testnevelési Főiskolán, majd Széchy hívta, hogy csatlakozzon edzői csapatához, az utódját látta benne.

Így lehetett ott 24 évesen az 1980-as moszkvai olimpián. Széchy két gyorsúszó, Wladár Zoltán és Nagy Sándor felkészítését bízta rá. Wladár 1500 gyorson hetedik helyen végzett, Nagy a kilencedik lett ebben a számban, de 400 gyorson hatodikként jött be.

A válogatott versenyzők mellett az utánpótlással is foglalkozott, két későbbi olimpiai bajnok, Darnyi Tamás és Szabó József edzéseit is vezette. 1986-ban otthagyta Széchyt, ezután a BVSC-ben lány úszókkal foglalkozott.

A két edző nem járt sokáig külön utakon, 1990-ben Széles újra a Széchy-team tagja lett. Még éveket kellett várnia, hogy a neve összefonódjon néhány sikeres versenyzőével.

1998-ban Molnár Ákossal, Verrasztó Dáviddal és Verrasztó Evelynnel kezdett dolgozni, majd egy év múlva Gyurta Dániel is csatlakozott hozzá, akivel egyedülálló eredményeket értek el.

A 2004-es athéni olimpián szenzációt keltett, hogy a 15 éves Gyurta olimpiai ezüstérmet szerzett 200 mellen. Az úszó és vele együtt edzője is hullámvölgybe került a következő években, mert ezután nem jöttek azok az eredmények, amiket a közvélemény is elvárt. Többször ultimátumot kaptak, ha nincsenek sikerek, szét kell válniuk, Szélesék azonban nem adták fel, új módszereket találtak ki, amelyek passzoltak a fizikailag is teljesen átalakuló Gyurtához.

„Természetesen benne van ebben a sikerben, hogy kitartottunk egymás mellett. A nehéz pillanatokban is hittünk egymásban” - mondta Széles első világbajnoki címük után.

A módszereket az eredmények igazolták, így 2009-ben elkezdődött a mellúszásban a Gyurta-korszak. A magyar úszó 200 méteren egészen a 2015-ös kazanyi világbajnokságig verhetetlen volt. Háromszor nyert egymás után világbajnokságot, majd jött a mindent felülíró siker, a 2012-es olimpia döntő, amelyet világcsúccsal nyert meg.

Az edző és tanítványa között nagyon szoros kapcsolat alakult ki, Gyurta is többször elmondta, támadhatják bármivel Szélest, kitart mellette. „Nem tudnám elképzelni másokkal a felkészülést. Tudom, hogy minden embernek megvannak a hibái, de nekem az a legfontosabb, hogy két és fél órában, naponta kétszer ott álljanak, helytálljanak mellettem a medence partján. Azon kívül mindenkinek a saját dolga, hogy mit csinál.”

Gyurta végül a riói olimpia után elhagyta edzőjét, mert Széles nem akarta vállalni a felelősséget a gyengébb szereplés miatt. Edzőkollégáit hibáztatta, hogy belenyúltak Gyurta edzéstervébe. Széles még ezután is maradt az UTE-nél, de nem sokkal később onnan is kirúgták. 

Az úszóedzőt sokszor életvitele miatt támadták, alkoholproblémái lehettek, bár ezt mindig tagadta. Az biztos, hogy egészségei állapota folyamatosan romlott, a 2013-as világbajnokságról is ezért küldte haza őt az úszószövetség.

Széles később kiújult nyombélfekélyről beszélt. Ezután jelent meg önéletrajzi könyve, A halálraítélt, amelyben akkori lelkiállapotát helyezte középpontba. Egészségével később is gondok voltak, a 2015-ös kazanyi világbajnokságról is betegsége miatt hozták haza. Később jobban lett, a rehabilitációs kezeléseknek köszönhetően 12 kilót felszedett magára. Tartósan azonban nem tudott egészséges maradni.

Gyurta mellett Risztov Évát is olimpiai bajnoki címhez segítette, Kiss László szövetségi kapitány felkérésére edzéstervet írt neki London előtt. Gyurta Dániel öccsével, Gergellyel is sikeres volt. A 2013-as rövidpályás Eb-n 1500 gyorson nyertek aranyat.

Edzői hitvallását néhány mondatban is jól megragadta:

Régi elvem, feltalálni nem kell semmit, csak a hülyeségeket levágni valamiről, mert attól még jobb lesz. A magyar úszósport pedig tele van jó elmékkel, megvan a megfelelő szürkeállomány. A heuréka-érzésre tartalékolni, megszállottan felfedezést keresni, szerintem felesleges, mert az apró módosítások viszik tovább a jó gondolatokat. Magyarország sok kiváló úszót adott a világnak, és nem azért, mert ők olyanok voltak, mint a halak, akik eleve jól úsztak.

index.hu