h i r d e t é s

Megint elestek a vásárlók az esélytől, hogy döntsenek a vasárnapjukról

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Megint elestek a vásárlók az esélytől, hogy döntsenek a vasárnapjukról

2015. május 27. - 16:03
0 komment

A Nemzeti Választási Bizottság ismét megtagadta a szocialisták népszavazási kérdésének a hitelesítését.

Az MSZP elnöke a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvényt szeretné megsemmisíteni. Megint a Munkáspárt kérdése zavart be, viszont van még lehetőség az indítvány érvényesítésére - írja a VS.hu.

Tóbiás József MSZP-elnök először április 21-én nyújtotta be kérdését, amely úgy hangzik: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés semmisítse meg a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvényt?"

A kérdést a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke visszautasította, arra hivatkozva, hogy a népszavazási kezdeményezés a törvény hatályon kívül helyezésére irányul, aminek következményeként a kiskereskedelmi szektorban megszűnne a vasárnapi munkavégzés tilalma, ugyanakkor még nem zárult le a Thürmer Gyula, a Magyar Munkáspárt elnöke által szintén a vasárnapi munkavégzéssel összefüggésben benyújtott kérdés hitelesítési eljárása. A népszavazásról szóló törvény szerint egy kérdés benyújtása után már nem nyújtható be azonos tárgyú kérdés az előbbi hitelesítését megtagadó döntés jogerőre emelkedéséig, az NVI elnöke ezért - mivel az egy "védett" tárgyú kérdéssel azonos témájú - az MSZP-elnök kérdését elutasította.

Tóbiás József ezt követően április 30-án ismételten benyújtotta a népszavazási kérdését, amelyet az NVB szerdán bírált el. A vitában Litresits András, az MSZP delegáltja amellett érvelt, hogy a Magyar Munkáspárt elnöke által benyújtott kérdés - "Egyetért Ön azzal, hogy az Alaptörvény biztosítsa a vasárnapi pihenőnaphoz való jogot?" - tiltott tárgykört érint, hiszen az alaptörvény módosítására irányul. Mivel abban a kérdésben biztosan nem lehet népszavazást tartani, véleménye szerint az NVB nem mondhatja, hogy a két kérdés az Országgyűlésre azonos jogalkotási kötelezettséget róna. Fábián Adrián, a testület választott tagja amellett érvelt, hogy a két kérdés nem azonos tárgykörű.

Patyi András, a testület elnöke azt indítványozta, a bizottság tagadja meg az aláírásgyűjtő ív hitelesítését, mivel az részben azonos jogalkotási kötelezettséget eredményezne, és mindaddig, amíg a Kúria eljárása le nem zárul a Magyar Munkáspárt elnöke által korábban benyújtott kérdés bírósági felülvizsgálata tárgyában, addig részben azonos tárgyú kérdés nem hitelesíthető a "párhuzamossági moratórium" miatt.

A bizottság többsége úgy döntött, nem hitelesíti az MSZP-elnök népszavazási kérdését; a hitelesítés mellett szavazott Litresits András és Fábián Adrián.

Az NVB szerdán egy másik népszavazási kérdést is elbírált. Egy magánszemély április 29-én nyújtotta be kérdését, amely úgy hangzik: "Egyetért Ön azzal, hogy a halálbüntetés visszaállításáról népszavazást írjanak ki?". Az NVB egyhangú döntéssel megtagadta a népszavazási kérdés aláírásgyűjtő ívének hitelesítését, mivel az olyan népszavazás kezdeményezéséről szólt, amely egy újabb népszavazást eredményezne.

Patyi András, a testület elnöke jelezte: a népszavazást kétszázezer választópolgár kezdeményezésére rendeli el az Országgyűlés, nem pedig egy másik népszavazás eredményeként. Utalt arra is, hogy a kezdeményezés egy eredményes népszavazás esetén érintené az alaptörvényt és emellett nemzetközi szerződésbe is ütközne, ezért nem tartható benne országos ügydöntő népszavazás. A határozatok ellen 15 napon belül lehet jogorvoslatot benyújtani a Kúriához.

 

vs.hu (Címlap: Fotó: MTI/MTVA / Mohai Balázs)

Posted by SEJT on 2015. május 27.