h i r d e t é s

Megjelent a legfrissebb korlátozásokról szóló rendelet

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Megjelent a legfrissebb korlátozásokról szóló rendelet

2020. március 27. - 13:16

Megjelent a koronavírus-járvány elleni védekezéssel összefüggő legfrissebb korlátozásokról szóló kormányrendelet hétfőn kora este a Magyar Közlönyben.

A jogszabály első pontja rögzíti, hogy a vendéglátóhelyek kizárólag reggel 6 óra és délután 3 óra között lehetnek nyitva, ezen időszakon túl csak az ott foglalkoztatottak, valamint az ételt elvitelre rendelők tartózkodhatnak ezekben a helységekben.

A kormány a rendeletben arra kéri a 70. életévüket betöltötteket, hogy ne hagyják el otthonukat, és ha ezt vállalják, az önkormányzat gondoskodik az ellátásukról.

A rendelet létszámtól függetlenül betiltja a zárt és szabadtéri rendezvényeket, valamint gyűléseket. Ez alól csak a vallási közösségek szertartásai, a polgári házasságkötések és a temetések jelentenek kivételt. Sportrendezvény nézők nélkül, zárt kapuk mögött tartható meg.

Az előadó-művészeti rendezvényeken, mozikban és múzeumokban kizárólag az ott foglalkoztatottak tartózkodhatnak.

A fenti szabályok megsértése keddtől szabálysértésnek minősül, amelyet legfeljebb félmillió forintos pénzbírsággal sújthat a rendőrség.

A kormányhivatalok által kiállított hivatalos okmányokat keddtől kizárólag postai úton kézbesítik, személyes átvételére nem lesz lehetőség.

A rendelet tartalmazza, hogy az innovációért és technológiáért felelős miniszter bármely rendelkezésre álló adat megismerésére, kezelésére jogosult a járvány terjedésének modellezése, elemzése céljából; az állami, önkormányzati szervek, valamint a vállalkozások és magánszemélyek pedig kötelesek megadni a kért adatokat.

Ezzel egy időben az emberi erőforrások minisztere - a járványügyi hatóság közreműködésével - felméri és nyilvántartásba veszi azoknak a közép- és felsőfokú egészségügyi szakképzésben, továbbá főiskolai vagy egyetemi szintű egészségügyi alapképzésben, felsőoktatásban szociális alapképzésben, valamint az egészségügyi és szociális akkreditált iskolai rendszerű szakképzésben nappali tagozaton részt vevő hallgatóknak az adatait, akik bevonhatók az egészségügyi válsághelyzeti feladatok ellátásába. (MTI)

Az elrendelt intézkedések megszegése szabálysértésnek minősül

A koronavírus-járvány miatt elrendelt intézkedések megszegése szabálysértésnek minősül, a bírság összeghatára 500 ezer forint lesz - közölte a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

Lakatos Tibor elmondta, hogy a jogszabályok előkészítése még folyamatban van. A szabályok betartásának ellenőrzésével a rendőrséget bízzák meg - tette hozzá.

Megfogalmazása szerint a koronavírus elérte a térséget. A környező országokat nézve azt látni, hogy Csehországban 293, Lengyelországban 125, Szlovákiában 61 megbetegedést regisztráltak. Ezért is van szükség az Orbán Viktor miniszterelnök által hétfőn bejelentett intézkedésekre - hangsúlyozta.
Lakatos Tibor arról is beszélt, hogy egyelőre nagyvonalakban tudja ismertetni a még meg nem jelent jogszabályban rögzítendő intézkedéseket.

Az üzletek bezárásáról szólva azt mondta: a vendéglátó üzletekben 15 óra után reggel 6 óráig az ott foglalkoztatottak kivételével nem szabad tartózkodni. Meg fogják tiltani, hogy valaki zenés-táncos rendezvény helyszínén legyen, ilyen rendezvényeket nem lehet majd tartani. A tiltás a vallási közösségek szertartásaira, a polgári házasságkötésre és a temetésre nem vonatkozik.

A kormány elrendeli a sportrendezvények nézők nélküli megtartását is - mondta, hozzátéve: több sportági szövetség is döntött már hasonlóan.

Tilos lesz előadóművészeti rendezvényeket látogatni: mozikat, színházakat, a múzeumokat, a könyvtárakat, a közgyűjteményeket és a közművelődési intézmények, továbbá közösségi színtereket.

A boltokról szólva elmondta: 15 óra után csak az élelmiszerboltok, a gyógyszertárak, az illatszereket, drogériai termékeket, háztartási tisztítószereket és vegyiárut, valamint higiéniai papírtermékeket árusító üzletek, az üzemanyagtöltő állomások és a dohányboltok lehetnek nyitva. Ez a korlátozás a szolgáltató tevékenységet nem érinti.

Ismertette azt is: a rendelettervezet szerint lehetőség nyílik az okmányok postai úton való kézbesítésére.

A kormány elrendeli az emberi erőforrások minisztere számára, hogy mérje fel és vegye nyilvántartásba az egészségügyi szakképzésben részesült és nappali tagozatos képzésben résztvevők adatait, hogy szükség esetén az ilyen képzésben résztvevők az egészségügyi válsághelyzet kezelésébe bevonhatóak legyenek.

Felhatalmazást ad a kormány arra is, hogy a rendőrség a járványügyi hatósági feladatainak végrehajtása érdekében kezelje azokat az egészségügyi adatokat, amelyek feladatának ellátásához szükségesek.

A kormány rendelkezni fog az időskorúak ellátásáról is. A rendőrség ellenőrzési tevékenységéről szólva elmondta, már 40 olyan embert ellenőriztek, aki nem tartotta be a hatósági házi karantén szabályait.

Rögzítette: külföldiek nem léphetnek be Magyarországra sem légi, sem vasúti, sem vízi, sem szárazföldi úton. Hozzátette: családokat nem fognak szétszakítani, magyar állampolgár nem magyar állampolgárságú szülei, házastársa, amennyiben tartózkodási engedéllyel rendelkeznek, beléphetnek az ország területére.

A kormányzati oldal, a koronavirus.gov.hu portál hétfői ideiglenes leállásával összefüggésben azt mondta: olyan terhelésnek volt kitéve az oldal, hogy egy ideig nem volt elérhető. A Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató és a Nemzeti Kibervédelmi Intézet vizsgálja, hogy történt-e olyan szándékos cselekmény, amely az oldal működésének gátlását célozta, s ha ilyet megállapítanak, annak büntetőjogi következményei lesznek.

Leszögezte: a megelőzés-védekezés új szakaszába lépett, ezért arra kér mindenkit, hogy önkéntesen tartsa be a vírus terjedésének lassítását célzó intézkedéseket.

Arra az újságírói kérdésre válaszolva, hogy miért Kiskunhalason építik fel a konténerkórházat, Lakatos Tibor azt mondta: "viszonylag közel van" a fővároshoz, ahol jelenleg a legtöbb megbetegedést észlelték, és a megfelelő infrastrukturális háttér rendelkezésre áll. (MTI)