h i r d e t é s

Megjelent az ellenzéki vezetésű Dunaújvárost kifosztó kormányrendelet

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Megjelent az ellenzéki vezetésű Dunaújvárost kifosztó kormányrendelet

2021. június 29. - 10:13

Az ellenzéki vezetésű megyei jogú várostól a fideszes irányítású megyei önkormányzathoz csatornáznak át milliárdokat.

Fotó: Huszár Dávid / Népszava

Bekövetkezett, amitől az ellenzéki vezetésű Dunaújváros tartott: hétfő este megjelent a Magyar Közlönyben az a kormányrendelet, amely gyakorlatilag milliárdos bevételeitől fosztja meg a megyei jogú város önkormányzatát.

A kormánynak „A Duna-mente – Fejér megye különleges gazdasági övezet kijelöléséről” szóló, július 1-jén, azaz most csütörtökön hatályba lépő rendelete Iváncsa község és Rácalmás város közigazgatási területén jelölte ki az említett övezetet. Egyben „nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé” nyilvánították az Iváncsa külterületén megvalósuló ipari parkot, s a rendeletben megjelölt közterület tulajdonjogát egy tollvonással a fideszes irányítású Fejér Megyei Önkormányzatnak adták.

Amint azt a Népszava megírta, május közepén a kormányváltás érdekében összefogó ellenzéki pártok és szervezetek közösen tiltakoztak az ellen, hogy „a kabinet egy jogszabállyal minden dunaújvárositól ellopjon 100 ezer forintot”.

Akkor derült ki, hogy a végül hétfőn megjelent kormányrendeletet Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés fideszes elnöke kezdeményezte. Ennek lényege, hogy az övezetben koreai SK Innovation cég által 681 milliárd forintból megépülő, 2500 embert foglalkoztató akkumulátorgyár ipari adója felett a fideszes irányítású megyei közgyűlés rendelkezhet, és Dunaújváros egy forinthoz sem jut. Továbbá a város elveszti azt azt az évi egy-másfél milliárd forintot is, amihez a Dunaújváros határában álló gumigyár, a Hankook iparűzési adója révén jut az önkormányzat. 

A kormány azután tette meg a Dunaújváros elleni lépést, hogy az Alkotmánybíróság idén februárban nem talált kifogást abban, hogy tavaly szinte ugyanezt tették a szintén ellenzéki vezetésű Göddel. Ott a Samsung-gyárat és környezetét csatolták el, amivel ugyancsak komoly iparűzési adóbevételétől fosztották meg a várost. (nepszava.hu)