h i r d e t é s

Megkötözték Józsikát az óvodában, mert „rossz volt”

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Megkötözték Józsikát az óvodában, mert „rossz volt”

2015. december 08. - 10:54
0 komment

Megkötöztek egy három és fél éves kisfiút a kaskantyúi óvodában, mert rossz volt – írja a Blikk. A szülők állítják, Józsikának másfél órán keresztül kellett így ülnie és ennie. A család feljelentést tett kiskorú veszélyeztetése miatt.

Azért kötözte meg az óvónő Józsikát, mert rossz volt - Fotó: Weber Zsolt

A vezető óvónő a Blikknek elismerte, hogy összekötötte a gyerek kezét, de szerinte csak két percre egy vékony fonállal. A történteket pedig rögtön megbánta.

– Az egy rossz óvoda, nem akarok oda menni – selypítette Mezei Józsika, miközben játékait pakolgatta. A kisfiú szülei azt mondják, a gyereket és őket is megviselték a történtek.

– Most képzeljék el: azzal jött haza a fiam az óvodából, hogy megkötözték! Először azt hittem, hogy fantáziál a gyerek. Aztán a vezető óvónő elismerte a nejemnek a történteket. Ezt követően bementem az oviba, kérdeztem a dajkát, aki azt mondta, ő szabadította ki a fiamat. Azonnal kivettük a gyereket az óvodából, és Kiskőrösre hordjuk, ami jelentős anyagi terhet jelent a családnak. De nem hagyhattam, hogy ezt tegyék a fiammal, megalázták mindenki előtt. Azóta indokolatlan dühkitörései vannak, és nem bírja a sok embert – mondta az édesapa, Mezei József (43) a Blikknek.

A család úgy értesült a szemtanúktól, hogy Józsikának egy vastag zsinórral kötözték össze a kezét és lábát, és azt mondták neki, hogy így egyen.

– Én is láttam, hogy össze volt kötözve a kis keze a fiúcs­kának egy zsinórral, azt mondta az óvónő, nézzem meg, így néz ki egy rossz gyerek – emlékezett vissza egy konyhás. A vezető óvónő, Kiss Istvánné máshogy emlékszik az esetre.

– Mélyen istenhívő vagyok. Nem hazudok, soha. Beismertem még a szülői értekezleten is, hogy megkötöttem a kisfiú kezét. De csak két percre, és egy piros fonállal masnira. Egyszerűen nincs eszköz a kezünkben fegyelmezésre. A gyerek egyébként egy tüneményes teremtés, de időnként kezelhetetlenné vált. Bántotta a többieket. Aznap is az asztalnál lökdöste a társait. Mondtam neki, hogy ezek a kis kezek szeretetre születtek, nem arra, hogy bántson másokat. Ezért összekötöztem. Nagyon megbántam, sajnálom. Hibáztam, mindenki megtévedhet egyszer. De én túlságosan nagy árat fizettem ezért. Még a rendőrség is kihallgatott, és a faluban mindenfélét beszélnek – sóhajtotta az óvónő, hozzátéve: a kisfiúval már az elmúlt évben is viselkedési problémák voltak, amit a fejlődési naplóban rögzítettek, és jelezték a szülőknek is.

Mezeiék szerint azonban a kicsire soha nem volt durva panasz a történtek előtt, már csak ezért sem értik a történteket.

Megszüntették az eljárást

A kiskorú veszélyeztetése miatt indított eljárást a rendőrség megszüntette, ezzel azonban nincs vége az ügynek. Mezeiék panaszt nyújtanak be a döntés ellen, ugyanis szerintük koronatanúkat nem hallgatott ki a rendőrség. Pedig több tanút is indítványoztak, akik állítják, nem egy vékony fonallal volt megkötve a gyerek – írja a Blikk.

 

blikk.hu