h i r d e t é s

Megmondta a szakértő, ki mozgatja valójában a szálakat

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Megmondta a szakértő, ki mozgatja valójában a szálakat

2019. október 10. - 07:42

 

Bár a színpad közepén most nem Gyurcsány Ferenc áll, a háttérből ő mozgatja a szálakat - jelentette ki Farkas Örs politikai szakértő az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában. - írja az atv.hu.

Farkas Örs véleménye szerint Gyurcsány Ferenc és a DK azért figyeli a háttérből előkelő idegenként az ellenzéki botrányokat, mert a választások után maga alá akarja gyűrni a teljes magyar baloldalt

- jelentette ki az Oeconomus Gazdaságpolitikai Alapítvány igazgatója az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.

A szakértő közölte: a felmérések szerint az ellenzék a 2014-eshez mérhető gyenge eredményt ér majd el az önkormányzati választásokon, miután a DK és Gyurcsány a botrányokra hivatkozva megújítóként léphet fel és végrehajthatja régi tervét.
    
Farkas Örs emlékeztetett: a miskolci LMP-s jelölt és a győri jobbikos jelöltek egyaránt azzal indokolták visszalépésüket, hogy a DK erőszakosan irányítja a kampányt és beavatkozik a többi párt dolgaiba.

Hunvald György VII. kerületi jelölt is azt mondta, hogy Niedermüller Péter, a DK ottani polgármesterjelöltje is zsarolta az ellenzéket

- tette hozzá. Vagyis - folytatta Farkas Örs -

bár a színpad közepén most nem Gyurcsány Ferenc áll, a háttérből ő mozgatja a szálakat.

atv.hu


 

h i r d e t é s