h i r d e t é s

Megnyitotta kapuit a MikulásGyár

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Megnyitotta kapuit a MikulásGyár

2020. december 05. - 06:49

Megnyitotta kapuit a MikulásGyár, ahol egészen december 20-ig várják a rászorulóknak szánt adományokat. 

(b-j) Kardos István főigazgató, Magyar Vöröskereszt, Zsolnai Endre tulajdonos-főszervező, MikulásGyár és Dominique Ducoux vezérigazgató, Auchan Magyarország

Ebben az évben azonban nem a megszokott formában jelentkezik a nagy múltnak örvendő program, hanem az ország mind a 24 Auchan áruházában lesz jelen. Az eddig Budapesten működő, népszerű év végi adományozási forma ezzel országossá válik, de más lényeges változások is lesznek. 

A legfontosabb, hogy ebben a szezonban a COVID-helyzet miatt használt terméket nem tudnak fogadni, csak tartós élelmiszereket, tisztálkodási, valamint tisztító- és fertőtlenítőszereket lehet leadni az Auchan áruházak eladóterén és a kasszasorán kívül, a folyosón felállított gyűjtőpontokon.

Az adományokat hazánk legnagyobb humanitárius szervezete, a Magyar Vöröskereszt gyűjti és még az ünnepek előtt szétosztja a nélkülözők, elsősorban a nehéz helyzetben élő családok között.