Megölték az Iszlám Állam második számú vezetőjét

Fadhil Ahmad al-Hayali egy amerikai légitámadást követően halt meg, jelentette be a Fehér Ház.
Hayali, aki Hajji Mutazzként is ismert, az Egyesült Államok hivatalnokai szerint a csoport második vezetője volt – írta a BBC. Ő volt a koordinátora nagy mennyiségű fegyver, lőszer, ember, robbanóanyag és jármű mozgatásának Irak és Szíria között – mondta az amerikai nemzetbiztonsági tanács tagja, Ned Price. A bejelentés szerint a héten autóval utazott Moszulban, amikor a támadás érte.
Price szerint „Hayali halála negatívan fogja befolyásolni az Iszlám Állam tevékenységét, tekintve a befolyását a terrorszervezet pénzügyeire, médiájára, működésére és logisztikájára”.
A támadásban meghalt Abu Abdullah is, aki a média koordinációjáért felelt.
Az amerikaiak bombázásának kezdete óta az Iszlám Állam vezetői közül több is meghalt, az egyik magas rangú vezetőt a múlt hónapban egy dróntámadás közben ölték meg.
A MUSTÁRGÁZ HASZNÁLATÁRA IS BIZONYÍTÉKOT TALÁLTAK
Az Egyesült Államok dandártábornoka, Kevin Killea pénteken szintén jelentette be, hogy vizsgálataik során mustárgáz nyomait találtak az Iszlám Állam által a kurdok ellen használt aknavetőkön Észak-Irakban. Ugyanakkor hozzátette, a teszteknek még nincs vége.
Az amerikaiak azután kezdtek el vizsgálódni, hogy egyes hírek szerint korábban augusztusban Makhmournál mustárgázt vetettek be. A terrorszervezetet már azzal is vádolták, hogy klórgázt is használt támadásai során.
A mustárgáztól az ember bőre, szeme és tüdeje is hólyagosodni kezd.
vs.hu (Fotó: BBC)
















