h i r d e t é s

Megrongálták és lehányták Wass Albert szobrát Csepelen

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Megrongálták és lehányták Wass Albert szobrát Csepelen

2020. február 01. - 07:33

Feljelentést tettek, valamint térfigyelő kamerákat is kihelyeznek – mondta a kerület fideszes polgármestere.

 

A szobor avatása - Fotó: csepel.hu

Megrongálták és lehányták Csepelen Wass Albert szobrát. A rongálást Csepel fideszes polgármestere vette észre, fotókat is készített róla. Borbély Lénárd a Hír TV-nek azt mondta: a tettet elítéli, feljelentést tettek, valamint térfigyelő kamerákat is kihelyeznek.

Konkrétan – másképp megfogalmazni nem tudom – ahogy én láttam lehányták magát a szobrot, tehát valaki a gyomortartalmát ráürítette, és valamilyen szerrel még vélhetőleg megrongálták ezt a szobrot, ez látszik is rajta közelről. Következménye az, hogy feljelentést tettünk, és be fogjuk az egész parkot kamerázni, és a két szobor – Radnóti Miklós és Wass Albert szobra – pedig külön figyelmet fog kapni

– fogalmazott.

A szobrot azóta helyreállították. (nepszava.hu)

Címkék: