h i r d e t é s

Mégsem adnak át díjakat az Oscar-gála szünetében

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam

Mégsem adnak át díjakat az Oscar-gála szünetében

2019. február 17. - 07:12

 

Visszalépett az akadémia.

Forrás: Observer

Sokan tiltakoztak az ellen, hogy a rövidebb adásidő érdekében az Oscar-gálán egyes díjakat a reklámszünet alatt adjanak át, ezért az Amerikai Filmakadémia visszalépett ettől az ötlettől - írta meg a Deadline.

Még februárban jelentette be az akadémia, hogy idén összesen 90 másodperce lesz mindenkinek, hogy átvegye az elismerést és megköszönje a közreműködőknek, emellett pedig bizonyos díjakat a reklámszünetben adnak majd át.

Ebből arra lehetett következtetni, hogy a legjobb vágó, operatőr, élőszereplős rövidfilm, haj és smink díját nem is láthatta volna a közönség. Az akadémia pontosított: azt nyilatkozta, hogy az átadások láthatóak lesznek, megvágva, felvételről.

Nem véletlen, hogy ezek után a szakma nem tetszésének adott hangot, éppen ezért visszaléptek az ötlettől. (magyarnarancs.hu)


 

h i r d e t é s