h i r d e t é s

Mégsem lesz olyan egyszerű kinyírni a lakáskasszákat

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Mégsem lesz olyan egyszerű kinyírni a lakáskasszákat

2018. október 17. - 10:22

Az ok pedig igazán amatőr; túl sok helyesírási hiba maradt a Bánki Erik által jegyzett indítványban. 

Forrás: 444.hu

Mindez ugyan nem szokta megakadályozni a Fideszt semmiben, de a magunk részéről azon is csodálkozunk, hogy a fideszes politikusok képesek önálló, ettől függetlenül zavart és obszcén gondolataikat képesek segítség nélkül leírni.

Na és ha van benne egy két hiba? Az egész magyar infrastruktúrát nem zavarja, hogy kritikus működési hibákkal küzd, mégsem hajlandó összeomlani az egész, csak a választók hullanak, mint a legyek.

Visszatérve az indítvánnyal kapcsolatban elmerült kifogásokra, azt gondolná az ember, hogy egy olyan véletlenül sem felkészült politikai gárda mögött, amelyik harmadik alkalommal nyert idén választást áll valamiféle gárda. Akiknek az egyetlen feladata az lenne, hogy legalább úgy tűnjék, valóban kivételes koponyák alkotják a Fideszt. Csalatkoznunk kell.

Néhány órájuk volt csak a képviselőknek arra, hogy módosító javaslatokat adjanak be a törvényjavaslathoz, amellyel megszüntetnék a lakástakarékok állami támogatását. Sok minden lehet, amivel lehet vitatkozni ebben a törvényjavaslatban, de abban sem lehetett mindenki biztos, hogy a kormánypártiak nem finomítanának az indítvány részletein. A parlament törvényalkotási bizottsága megtárgyalta a módosító javaslatokat, és fideszes javaslatra Bajkai István aláírásával be is adták, mi mindent kellene megváltoztatni az eredeti szövegen. A képviselők konkrétan ezeket a hibákat találták:

  • azt, hogy lakáselőtakarékosság, egybeírjuk
  • azt, hogy hatálybalépését, egybeírjuk
  • nem úgy kezdjük a mondatot, hogy „E törvény szerinti”, hanem úgy, hogy „Az e törvény szerinti”
  • nem úgy írjuk, hogy 1996. évi CXIII. törvény 21. §-a, hanem úgy, hogy 1996. évi CXIII. törvény 21. §

/hvg/

Meglehetősen kínos hibák ezek a magyar nyelv és kultúra felett vasmarokkal őrködő kormány prominensétől. Vagy, ha fideszes véti az véletlen helyesírási hiba, vagy elgépelés, de ha ellenzéki, akkor a magyarság elleni megátalkodott bűncselekmény? Így kell csendben elsunnyogni a legnagyobb disznóságokat. Mert ugye a nép ezt is megeszi.