h i r d e t é s

Megsemmisíteni!

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Megsemmisíteni!

2018. április 13. - 09:03

Most kiderül kik vannak az országgal és kik vannak Orbánnal!

Az elmúlt napokban többször beszámoltunk arról, hogy az MSZP Szekszárdi Szervezete olyan összeférhetetlen adatokat talált az NVI közhiteles adatokat tartalmazó weboldalán, ami alapján a választási eredményt a választási törvényre hivatkozással meg kell semmisíteni. 

Az egyik tagjuk benyújtotta helyben a kifogást, mivel az NVB elnöke azt nyilatkozta csak helyben lehet választási kifogást benyújtani. A kifogás a Tolna 01. sz. választókerület eredményének megsemmisítésére irányult, melyről a helyi Választási Bizottság (OEVB) tegnap 2018. április 12-én döntött.

Az MSZP választókerületi elnöke és egyben az OEVB delegáltja sikerként könyvelte el a döntést. Kurtyán Ferenc elmondta, minden az elképzeléseik szerint alakult. Sikerült az OEVB-t olyan helyzetbe hozni, hogy a benyújtott kifogás áttételét országos szintre maguk a kormányoldaliak javasolták, mellyel megnyílt a jogi út a teljes országos választási eredmény megsemmisítéséhez.

Elmondta, hogy a választási eredmény megsemmisítésének jogi alapját maga az NVI szolgáltatta azzal, hogy a közzé tett közhiteles adatokból nem állapítható meg, hogy az adott jelöltekre összesen hányan szavazhattak. Összesen öt féle adatot talált, melyek egymásnak teljesen ellentmondóak, vagyis a jegyzőkönyvekre előre nyomtatott szavazásra jogosultak száma nem valós adatokon alapul, így a hatályos jogszabályok alapján a jegyzőkönyvek valótlan tartalma miatt a jegyzőkönyvekben rögzített eredményekre semmiféle jogot nem lehet alapítani. Röviden a választási eredmény semmis.

Reményei szerint az ellenzéki pártok országos politikusai felhagynak végre az újraszámoltatás ostoba erőltetésével és felsorakoznak a jogszerű megsemmisítésének és ezzel együtt egy valóban törvényes megismételt választás kiírásának célja mögé. Szerinte az egyes pártvezetők, pártok újraszámolási őrülete vicc. Azt harsogják, hogy nincsenek jegyzőkönyvek, illetve meghamisították a választási eredményeket, miközben pont ezen jegyzőkönyvek és szavazólapok alapján akarják újraszámolni a szavazatokat. Az mindenki számára világosnak kellene hogy legyen – mondta -, ha a szavazatokba is belenyúltak ahogy egyes pártok állítják, akkor maximum az eredményt tudják megerősíteni. Ha ez a szándékuk, lelkük rajta, mi inkább jogszerű módon az eredmény megsemmisítését tűztük ki célul. 

Kérdésünkre, hogy mi fog történni ezután azt válaszolta, minden a pártok NVB delegáltjain múlik. Ha elmennek az NVB ülésére, ahol a felterjesztett kifogás tárgyában kell dönteni, akkor jogszerűen, a választási törvényre támaszkodva helyt adhat az NVB a kifogásnak a delegáltak többsége miatt, ráadásul az NVB nem csak a kifogásban szereplő választókerület eredményét semmisítheti meg, hanem az országos eredményt is.

Tehát a feladat adott – mondta -, az NVB-be delegált tagoknak el kell menniük az ülésre és meg kell hozniuk a sokakat feszítő jogszerű döntéseket. Nem gondolom – mondta -, hogy bárki is kihúzná magát ebből, hiszen azzal Orbánékat támogatja.