h i r d e t é s

Megszakadt a forródrót Észak- és Dél-Korea között

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Megszakadt a forródrót Észak- és Dél-Korea között

2020. június 10. - 11:15

Észak-Korea a párbeszéd felfüggesztésével fenyegeti déli szomszédját mondván, hogy az nem képes felszámolni a Phenjan-ellenes röplapokat terjesztő mozgalmat a két ország közös határán. - írja az euronews.com.

Forrás: portfolio.hu

Kim Dzsongun közölte, hogy bezárja annak a határmenti hivatalnak az észak-koreai irodáját, amely a két államevezetés közvetlen kommunikációjáért - úgy is mondhatnánk, hogy forródrótjáért - felel. A hivatalt a két Korea együtt alapította a 2018-as enyhülés idején.

Az észak-koreai diktátor közölte, hogy ez csak az első lépés a megtorló intézkedések hosszú sorában, amelyeket kész mind bevetni az ellenséggel, vagyis Dél-Koreával szemben.

Észak- és Dél-Korea között nemcsak az ötvenes évek elején vívott háború lezáratlansága okoz állandó feszültséget, hanem legfőképpen az, hogy Dél-Korea prvilegizált szövetségese Észak-Korea legfőbb ellenfelének, az Egyesült Államoknak.

Az amerikai és az észak-koreai vezetés között most azért fagyos a hangulat, mert nem sikerül megegyezniük Észak-Korea nukleáris leszereléséről. Mindkét fél elégedetlen a másik ajánlatával.

euronews.com