h i r d e t é s

Megújult a Szántód-Kőröshegy-Balatonszentgyörgy és a Fonyód-Kaposvár vonalszakasz

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam

Megújult a Szántód-Kőröshegy-Balatonszentgyörgy és a Fonyód-Kaposvár vonalszakasz

2018. június 14. - 19:52

 

​Befejeződtek a nagyobb munkálatok a dél-balatoni fő- és mellékvonali vonalszakaszon, a projekt őszi, teljes befejezéséig már csak kisebb beavatkozások várhatóak. 

A fejlesztés eredményeként az utazók gyorsabban juthatnak el a Balatonhoz. A menetidő az expressz vonatoknál a főváros és Keszthely között további 10 perccel csökken, Kaposvárról Fonyódra pedig a korábbi 75-85 perc helyett 55-65 perc lesz. Ezeken kívül tovább emelkedik a vasúti szolgáltatás színvonala és biztonságos, közlekedési lehetőség jött létre.

A Székesfehérvár-Keszthely vasútvonal rekonstrukciója I. ütem 1. szakaszaként 2014-2015-ben a Lepsény – Szántód-Kőröshegy közötti vasútvonal-szakasz épült át. A fejlesztésnek köszönhetően 2015 nyarától újra 100 km/h-val haladhatnak a vonatok a két állomás közötti 32 km-es szakaszon. A beruházás folytatásaként 2016 és 2018 között átépült a következő 53 km-es Szántód-Kőröshegy – Balatonszentgyörgy vasútvonal-szakasz, és megvalósult a Kaposvár-Fonyód közötti szintén 53 km hosszú vonalszakasz felújítása is.

Szántód-Kőröshegy – Balatonszentgyörgy között a vasúti pálya korszerűsítését földmunkás és korszerű nagygépes technológiával végezték, helyreállt az eredeti 100 km/h pályasebesség, a be nem épített területeken pedig lehetőség lesz 120 km/ h –ra emelni a sebességet.  Balatonszemes és Balatonlelle felső állomás térségében  2 km hosszan új második vágány épült elősegítve a vasúti forgalom zavartalanságát.

Összesen 17 állomáson és megállóhelyen Balatonra szánt típusterv alapján készültek új esőbeállók, és új magasperonokat építettek ki, így a csomaggal, gyerekkel utazóknak, illetve az idős embereknek is biztonságos és kényelmes lett a ki-, és beszállás. A projekt keretében 26 meglévő útátjárót újítottak fel, 91 gyalogos átkelőhely épült át teljesen és 6 új gyalogos átjárót is építettek, ezzel a teljes szakaszon biztosítottá vált az akadálymentes és biztonságos átkelési lehetőség. A beruházás során további 15 km zajárnyékoló falat és 34,5 km hosszon rugalmas sínágyazatot is beépítettek. Fonyód-Bélatelepen a vasúvonal megóvását szolgáló, kb. 750 m hosszú új hullámtörő műtárgy épült.

Kaposvár – Fonyód vonalszakaszon megvalósult a vasúti pálya állapotjavítása, a felújításnak köszönhetően helyreállt a 80 km/ h pályasebesség. Új magasperonok épültek 8 állomáson és megállóhelyen, 6 helyszínen pedig új esőbeállókat, valamint P+R és B+R parkolókat létesítettek, amiknek köszönhetően kényelmesebbé vált a vasút megközelítése, a teljes vonalon megújult állomási környezet jött létre. A vasúti zajhatás csökkentésének érdekében 970 m zajárnyékoló fal épült.

Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára elmondta: „A fővárosból a Balaton déli partjára vezető vasútvonal 2010 óta több projektben átfogó felújításon esett át. Az elvégzett munkálatoknak köszönhetően korszerűbbé vált a Kelenföld-Tárnok-Székesfehérvár vonalszakasz, Székesfehérvár vasúti csomópont pályahálózata, a Lepsény – Szántód-Kőröshegy – Balatonszentgyörgy és a Kaposvár-Fonyód vonalszakasz is. Az említett beruházásokban több mint 200 kilométeren újult meg a vasúti infrastruktúra nettó 224 milliárd forint hazai és uniós forrásból.”

Gelencsér Attila, Somogy megye 1. sz. választókerületének képviselője kiemelte:

Komoly múltja és hagyománya van Magyarországon a vasutazásnak, és ma is több ezren szállnak vonatra nap, mint nap. Ez a mostani fejlesztés pedig jól mutatja, hogy jövője is van ennek a közlekedési formának.

Móring József Attila, Somogy megye 3. sz. választókerületének képviselője elmondta:

Hosszú évtizedes tartozást törlesztünk most ennek a két vasútvonalnak a megújításával. Kívánom mindenkinek, hogy vegye birtokba a felújított vasutat, és használja örömmel ezt a korszerűbb, gyorsabb és biztonságosabb utazási lehetőséget. 

Witzmann Mihály, Somogy megye 4. sz. választókerületének képviselője a beruházás jelentőségéről beszélt: „Nem csak a turizmus szempontjából, és a fővárosból érkezőknek fontos ez a beruházás, hiszen a megyeszékhelyet is közelebb hoztuk a Balatonhoz. Az elmúlt években közel 140 km hosszúságban újult meg a vasút ebben a térségben, és közel 140 ezer embert érint a dél-balatoni, több ütemben megvalósult fejlesztés.

Lóczi Csaba, a MÁV Start Zrt. értékesítési igazgatója az új menetrendről is tájékoztatást nyújtott:

A dél-balatoni vasútvonal növekvő kapacitása miatt a vonatközlekedés sűrítésére is lehetőség nyílt, ezért a nyári menetrend bevezetésétől, június 16-tól Budapest és Siófok között hétvégenként 90 darab személyszállító vonat közlekedik majd átlagosan 30 percenkénti indulással, a korábbi kétórás ütem helyett pedig már óránként járnak a Balaton déli partját kiszolgáló expresszvonatok.

A balatoni járatokon 2017 nyarán 8,6 százalékkal nőtt az utasszám, 1,4 millióan utaztak vonattal, 113 ezerrel többen, mint tavalyelőtt.

Somodi László, a NIF Zrt. vasútfejlesztési igazgatója hangsúlyozta:

A beruházás egyik kiemelt célja volt, hogy a minél gördülékenyebb közlekedési lehetőségekhez megteremtsük az infrastrukturális feltételeket és modern, korszerű regionális vasút jöjjön létre.

A kivitelezést a Déli-part 2016 Konzorcium (R-Kord Építőipari Kft., V-Híd Zrt., Swietelsky Vasúttechnika Kft.), a balatonvilágosi víztelenítési munkák esetében a Sycons Kft. végzi. A fejlesztés a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában, uniós és hazai forrás bevonásával valósul meg.


 

h i r d e t é s

h i r d e t é s

betöltés..