h i r d e t é s

Menekült gyerek nem játszhat csak úgy a II. János Pál pápa téren

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Menekült gyerek nem játszhat csak úgy a II. János Pál pápa téren

2015. augusztus 04. - 21:35
0 komment

Építési terület – a kihelyezett táblák tanúsága szerint ezzel az indoklással lezárta a menekült gyerekek elől a II. János Pál pápa (az egykori Köztársaság) tér játszóterét a józsefvárosi közterület-felügyelet.

Állampolgári érdeklődésünkre a hatóság zöld telefonszámán azt mondták, egyrészt a „kerítés pótlása” a lezárás oka, másrészt az, hogy „a migráns gyerekek ne tudjanak játszani" ott. Eközben a közterület-felügyelet egyik munkatársa lapunknak a téren úgy nyilatkozott, hogy a játszóteret azért zárták le, mert a menekültek „állandóan teleszarják és telehugyozzák" játszóteret - írja a lap.

Ez annyiban igaz, hogy a tér parkjában összesen két mobil WC van, mind a kettő a játszótér területén, a napok óta itt élő mintegy 50 menekült pedig ezeket a WC-ket használta mindaddig, amíg meg nem teltek. A kis- és nagydolgukat most a két mobil WC melletti kis épület – a Főkert tárolóhelyisége – oldalában végzik.


Fotó: Kovács Klára / Népszabadság

A lezárás egyébként hatástalan, a futballpályánál a kerítésen lyuk tátong, a játszótéren pedig ezekben a pillanatokban is 20-25 gyerek – magyarok, romák és menekültek – játszik.


Fotó: Kovács Klára / Népszabadság

A közterületet-felügyelet szerint a téren holnap nyolc mobil WC-t fognak elhelyezni a hatóság munkatársai.

 

nol.hu (Címlap Fotó: Kovács Klára / Népszabadság)

Posted by SEJT on 2015. augusztus 4.