h i r d e t é s

Mészáros Lőrinc feljelentette Fekete-Győr András Momentum-elnököt

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Mészáros Lőrinc feljelentette Fekete-Győr András Momentum-elnököt

2021. május 06. - 08:30

 

Rágalmazás és becsületsértés miatt jelentette fel Mészáros Lőrinc Fekete-Győr Andrást, mert a Momentum elnöke és miniszterelnök-jelöltje többször is bűnözőnek nevezte az ország leggazdagabb emberét, írja a 444.

A lap még március elején készített interjút Fekete-Győrrel, amiben többek között az alábbi mondatokat sérelmezte Mészáros: „A felcsúti per az Orbán-rendszer politikai és gazdasági felépítőinek, ha úgy tetszik a rendszer fő bűnöseinek a pere lesz. Politikusok és oligarchák ülnek majd a vádlottak padján. Magyarország kontra Orbán, Mészáros, Rogán és társaik.” „… nekem személyesen is több olyan bizalmas beszélgetésem volt, akár ügyészségen dolgozóval, nyomozóval, sőt titkosszolgálati szakemberrel is, akiktől megnyugtató információkat kaptam arról, hogy lesz jogalap Mészáros Lőrinccel és társaival szemben fellépni.” „… Azok viszont, akik az elmúlt évtizedekben Magyarországon gazdasági pozíciót építettek ki, és értéket teremtettek, ők az új magyar kormány partnerei lesznek a jövő Magyarországának felépítésében is.”

Mészáros Lőrincnek a Telex február végi Fekete-Győr-interjúja ellen is voltak kifogásai, és a Momentum miniszterelnök-jelölti bejelentéséről szóló videóban elhangzottakat is sérelmezte.

A bíróság a keresetet elutasította

A döntést azzal indokolták, hogy miután megvizsgálták a sérelmezett kifejezéseket, arra jutottak, hogy „azok ugyan elsőre tényállításnak tűnhetnek, azonban – ahogy az a feljelentésben is szerepel – egzakt konkrétumokat nem tartalmaznak. A feljelentésben sérelmezett kifejezések egyrészt jövőbeni események állítása (»előzetes letartóztatásba kerülhet«; »vádlottak padján fog ülni«; »bíróság fogja elítélni«; »lesz jogalap fellépni«), másrészt pedig egy kifejezésbe sűrítések (»bűnöző«, »széf«, »stróman«, »ellopja az akkori fiatalok jövőjét«), melyek jogilag így nem a tényállítás, hanem a feltételezés, illetve az értékítélet kategóriájába tartoznak, és ekként alkotmányjogi védelmet élveznek”.

A bíróság döntése szerint Mészárosnak egyébként többet kell tűrnie, hiszen közszereplő. A végzés ellen fellebbeztek, így az ügy másodfokon folytatódik.

VIA: Telex / Városi Kurír


 

Kommentek

h i r d e t é s

h i r d e t é s