Komoly vihart kavart a magyar nyilvánosságban, hogy Márki-Zay Péter az elmúlt hetekben többször is arra utalt, szerinte Orbán Gáspár, a miniszterelnök fia meleg lehet. Az ellenzéki előválasztásra készülő Márki-Zay először egy július végi Facebook-bejegyzésben vont párhuzamot a Szájer-ügy és Orbán Gáspár helyzete között: „Orbán a lebukása után a 30 éve ismert barátját is megtagadta, kitagadná-e saját fiát is, ha kiderül Gáspárról, hogy meleg?” – tette fel a kérdést a kormány homofób népszavazási kezdeményezésére reagálva. Később egy videóján az alábbi felirat jelent meg: „Kit zavar az apján kívül, ha Orbán Gáspár meleg?”, és ebben a videóban azt állította Orbánról, hogy „adott esetben lehet, hogy az egyik gyermeke homoszexuális”. A ZSHOW augusztus 10-i műsorában azután így fogalmazott: „Ha az én gyerekem lenne meleg, megtagadnám-e, mint Orbán Viktor? Nem tudnám megtagadni.” Majd a műsorvezető visszakérdezésére megerősítette: „Én úgy látom, hogy [Orbán] megtagadja.”

Bevallom, azok közé tartozom, akikben zsigeri ellenérzéseket keltettek Márki-Zay nehezen félreérthető célozgatásai. Ebben a cikkben megpróbálom megmagyarázni, miért.

*

Az outing, azaz ismert emberek szexuális irányultságának (bele­egyezésük nélküli) kiteregetése a nyilvánosság előtt az LMBTQ-közösségen belül is ellentmondásos megítélésű gyakorlat, még csak megközelítőleg konszenzusos szabályrendszere sincs. Az egyik oldalról azt kell mérlegelni, hogy az outing a megcélzott egyén számára elkerülhetetlenül sérelmet, rosszabb esetben traumát okoz. A coming out mélységesen személyes döntés, és számtalan oka lehet annak, ha valaki úgy dönt, nem él vele. Ha egy embertől elveszik ennek a döntésnek a lehetőségét, azzal mindenképpen sérül a magánszférája; hogy ezt mekkora kellemetlenségként éli meg, az attól is függ, vállalta-e már homoszexualitását a szűkebb környezete előtt, egyáltalán van-e meleg vagy leszbikus identitása, vagy esetleg saját magában sem tisztázta még teljesen szexuális késztetéseit. Azt is figyelembe kell venni, hogy az outing eredeti szándékától függetlenül óhatatlanul kiteszi valamilyen mértékű homofób gyűlölködésnek a leleplezett személyt. Az érdeksérelem akkor is bekövetkezhet, ha a leleplezés téves előfeltevésen alapul, és az illető valójában nem homoszexuális. Ebben az esetben szégyenként élheti meg, hogy a társadalom egy része homoszexuálisnak gondolja, de még ha a maga részéről abszolút elfogadóan áll a kérdéshez, egy heteronormatív társadalomban akkor is magyarázkodásra kényszerülhet, és meg kell birkóznia a felé áradó gyűlölettel.

A mérleg másik serpenyőjében a közérdek áll; támogatói szerint az outing hozzájárul az LMBTQ-téma nyíltabb kibeszéléséhez, mélyíti a társadalom ismereteit, és hosszú távon segíti a homofóbia elleni, illetve az elfogadás és a jogegyenlőség melletti küzdelmet. A radikálisabbak bármely ismert személy outolását támogatják azzal az indokkal, hogy így lehet rámutatni a homoszexualitás elterjedt és normális jelenség voltára, általában azonban az outing fő célja a képmutatás leleplezése, leggyakrabban homofób nézeteket valló politikusokat, egyházi méltóságokat, médiaszemélyiségeket vesz célba. A nyilvánosan homofób, titokban meleg politikusok lebuktatása egyrészt diszkreditálja őket a választók előtt, ily módon közvetlenül is hozzájárul a közjóhoz, másrészt elrettentő hatással lehet a homofóbiával kacérkodó pártokra, és talán az ilyen kampányokra vevő polgárok szemét is felnyithatja. (Kormányzati pozícióban lévő vagy arra törekvő politikusok esetében az outing melletti érv szokott még lenni, hogy a titkolózás, a kettős élet zsarolhatóvá teszi a politikust. Ez is egy megfontolandó szempont, de nem tárgya ennek az írásnak.)

A közelmúltból az outing két magyarországi példáját lehet felidézni. A homoszexuális kapcsolatokkal hírbe hozott Vona Gábor 2019-ben jogerősen pert nyert jó hírnevének megsértése miatt Terry Blackkel és több kormánypárti médiummal szemben. A Márki-Zay-féle nyilatkozatokhoz talán közelebb áll Ungár Klára ügye. Az egyébként vállaltan leszbikus Ungár 2015-ben nevezte rejtőzködő melegnek Szájer Józsefet és Kocsis Mátét. Itt csak Kocsis perelt, és másodfokon végül elutasították a keresetét. A bíróság azzal érvelt, hogy bár Ungár meg sem próbálta bizonyítani állítását, amelyet így valótlanként kell elfogadni, önmagában nem értékelhető a jó hírnév megsértéseként, ha valakit homoszexuálisnak neveznek, és Kocsis Máté elmulasztotta kifejteni, pontosan milyen módon befolyásolták negatívan a társadalmi megítélését Ungár Klára szavai.

A bírói gyakorlat tehát nem egységes a kérdésben, de itt és most nem is a jogi, inkább a morális szempontok az érdekesek. Ungár 2015-ös Facebook-bejegyzése közvetlenül azután született, hogy Orbán Viktor egy sajtótájékoztatón háláját fejezte ki a magyar meleg közösségnek, amiért nem viselkednek „provokatívan”, a homoszexualitásra pedig mint „tőlünk különböző életfelfogásra” utalt. Szájer József és Kocsis Máté outolására megfelelő indok lehetett, hogy a Fidesz tagjaiként hallgatásukkal is támogattak egy ilyen, a melegekre nézve sértő miniszterelnöki nyilatkozatot, még akkor is, ha ők maguk Ungár Klára akciója előtt kifejezetten homofób kijelentéseket nyilvánosan nem tettek (Kocsis Máté azóta annál inkább rászállt a „buzeránsokra”). További érvként hozható fel Ungár lépése mellett, hogy Szájer tevőlegesen részt vett a melegházasság elvi lehetőségét is kizáró 2011-es Alaptörvény megszövegezésében, Kocsis pedig parlamenti képviselőként megszavazta az új alkotmányt.

Velük ellentétben azonban Orbán Gáspáron biztosan nem kérhetők számon apja cselekedetei vagy szavai, ő maga pedig sosem beszélt nyilvánosan a melegek ellen,

hacsak azt nem számítjuk ide, hogy júniusban a Facebook félnyilvánosságában „Támogatom a gyermekek megóvását az LMBTQ-propagandától” feliratú kerettel látta el a profilképét. Ebben az esetben az a kérdés, hogy morálisan igazolható-e, ha egy homofób politikát folytató politikust a fia outolásával hiteltelenítenek. Ellenérv, hogy a politikus gyereke így eszközzé válik a politikai harcban, szenvedést okozunk neki azért, hogy támadjunk egy olyan politikát, amelyet egyébként nem ő folytat és amelyért nem hibáztatható (nyilván az outing minőségileg más helyzet, mint amikor arról ír egy újság, hogy egy politikus a gyerekei nevére íratott bizonyos vagyontárgyakat, vagy méregdrága magániskolába járatja őket).

Az adott szituációban mégis az outolás mellett szólhat, hogy itt nem egy szimpla politikusról, hanem a miniszterelnökről van szó, hogy Orbán Gáspár bőven nagykorú és a saját jogán is közszereplő, miután éveken keresztül volt a Felház karizmatikus keresztény mozgalom vezetője. Márki-Zay talán a politikai kontextust is felhozhatja az eljárása igazolására, hiszen Orbán Viktor nem egy akármilyen homofób intézkedést hozott, hanem kimondottan a nevelés kérdését állította a középpontba, azt sugallva, hogy a homoszexualitást „megjelenítő” tartalmaktól és a homoszexuális „propagandától” lesznek melegek a gyerekeink. Hozzátenne valamit a kérdés megvitatásához, fontos információ lenne a választók számára, ha Orbán Gáspár coming outolna, és kiderülne, hogy ő az ilyen tartalmakat nyilván gondosan távol tartó nevelés ellenére is meleg lett? Persze. Outolhatná őt ebben a helyzetben egy újság, ha egyértelmű bizonyítékai, mondjuk felvételei vagy egybehangzó tanúvallomásai lennének arról, hogy férfiakkal (is) szexelt? Ebben már kevésbé lennék biztos, mindkét álláspont mellett tudnék érvelni, s egy ilyen helyzet mindenképpen komoly megfontolást igénylő, nehéz döntés elé állítaná a sajtót.

Vegyük észre azonban, hogy itt nem erről van szó, Márki-Zay Péter ugyanis semmilyen komolyan vehető érvet nem mondott amellett, hogy Orbán Gáspár miért lenne meleg, és még csak nem is utalt arra, hogy lenne a birtokában ezt alátámasztó vagy valószínűsítő bizonyíték. Hogy miért „merül fel a kérdés Orbán Gáspár kapcsán”, arról az egyik videójában azt mondja, azért, mert a melegházasságról írta a szakdolgozatát a jogi karon, mert „közel 30 éves korára nem nősült meg és nincsenek kapcsolatai sem”, mert „apja folyamatosan olyan szakmákra kényszerítheti, amelyek tipikusan nem egy hasonló kaliberű fiatalember álompályái”, és mert a Felházban is „komoly pletykák voltak arról, milyen szubkultúra uralkodott el”. Nos, ez nem sokkal több annál, mint ha azt mondanánk, hogy Orbán Gáspárnak buzis a kinézete, és meglehetősen gyanús az életvitele is.

Az alátámasztás nélküli célzásokkal nem is az a fő baj, hogy Márki-Zay Péter simán tévedhet, hanem hogy fogalmunk sincs (és nem is lehet), téved-e vagy sem. Ily módon pedig az outing vélt pozitív hatásai aligha tudnak érvényesülni; a közvélemény nem azzal van elfoglalva, hogy milyen következményei vannak Orbán homofób politikájára nézve annak, hogy a fia meleg, hanem azt találgatja különböző pletykák és a melegekre vonatkozó elterjedt sztereotípiák alapján, hogy vajon meleg-e Orbán fia (már külön Reddit-aloldalt is kapott a téma). Ez a „vita” nyilvánvalóan sértheti Orbán Gáspárt, ezt a sérelmet ugyanakkor a másik oldalon nem lehet a közérdek semmilyen előmozdításával igazolni. Ugyanezt persze Ungár Klárával szemben is felhozhatnánk, hiszen ő sem tudta (és talán nem is akarta) bizonyítani állításait, de róla legalább feltételezhetjük, hogy szubjektíve elég biztos volt az igazában ahhoz, hogy egyértelmű kijelentése­ket tegyen („ez nem célozgatás, hanem tény” – nyilatkozta például). Márki-Zay ellenben folyamatosan feltételes vagy kérdő módban fogalmaz, ami nem éppen az egyenesség és a korrektség aurájával vonja be nyilatkozatait.

*

A Klubrádió augusztus 12-i adásában Márki-Zay Péter megkísérelte elmagyarázni, milyen stratégia van az Orbán Gáspárt érintő nyilatkozatai mögött. Párhuzamba állította a Fidesz homofób és migránsellenes kampányait, és azt mondta, hogy míg a migránsellenes kampánnyal szemben azzal lehet a leghatékonyabban küzdeni, ha rámutatunk, hogy csak a Fidesz hozott be migránsokat – letelepedési kötvények tulajdonosait és vendégmunkásokat – Magyarországra, addig a homofób kampány ellenszere annak tudatosítása, hogy a Fideszben „vagy akár Orbán családjában is vannak melegek”. Szerinte ezeket a gyűlölet elleni „egysoros válaszokat” a vidéki kocsmákban is megértik, hiteltelenítik a Fidesz politikáját, ezért ezekkel lehet megvédeni a Magyarországon élő külföldieket és a meleg közösséget is. Ha az ellenzék csak a menekültek és a melegek jogai mellett állna ki, azzal a Fidesz vádjait igazolná, így végső soron ezeknek a közösségeknek is ártana.

Túl azon, hogy magam eddig nem érzékeltem Márki-Zay ellenkampányának eredményeit a vidéki kocsmákban, ezen a ponton érdemes rámutatni, hogy néha igen vékony a határvonal a Fidesz hiteltelenítése és a sajnos az ellenzéki szavazók nem jelentéktelen hányadában is meglévő idegenellenes vagy homofób indulatok felkorbácsolása között. Az olyan kijelentésekkel, mint a „ki fogjuk rakni a gyakran bűnöző migránsokat” vagy a „Fidesz a legnagyobb melegpárt”,

Márki-Zay tudatosan vagy a tudtán kívül átlépte ezt a határt.

A melegtémában ráadásul nemcsak általánosságban keverte gyanúba a Fideszt, hanem egy konkrét személyre, Orbán Gáspárra irányította a figyelmet. Tudom persze, hogy Orbán Gáspárról Márki-Zay fellépése előtt is léteztek ezek a városi legendák, de mégiscsak új helyzet, amikor ezekre nagy nyilvánosság előtt, a fősodratú politikai viták középpontjában erősít rá egy miniszterelnök-jelölt. Meglehet, hogy a Fidesznek árt ezzel valamennyit, a saját esélyeit pedig javítja Márki-Zay Péter, de hogy a melegeknek nem segít Orbán Gáspár lényegében nyílt lebuzizása, abban majdnem biztosak lehetünk.

Teczár Szilárd / magyarnarancs.hu