h i r d e t é s

Mi lenne, ha minden villanyoszlopon lenne egy konnektorod?

Olvasási idő
6perc
Eddig olvastam
a- a+

Mi lenne, ha minden villanyoszlopon lenne egy konnektorod?

2019. február 21. - 06:55

Egészen új értelmet ad az „elektromos mobilitás” kifejezésnek egy hazai startup. Ha bejön, amit kitaláltak, tulajdonképpen minden elektromos eszköz egy csapásra mobil eszközzé válhat, legalább annyira mobillá, mint a lakáson belül a porszívó. Az akkumulátoros közlekedési eszközök (villanyautók, e-bringák, e-rollerek) pedig még mobilabbak lesznek.

A zseniális ötletek mindig pofonegyszerűnek tűnnek, miután már kitalálta őket valaki. Ilyen a Voltee is, amit budapesti bázisú spin-off startup csapata nem csak kitalált, de egészen a sorozatgyártásra alkalmas termékig, sőt, termékcsaládig fejlesztett. Az innogy nevű energetikai multi (korábbi nevén RWE, ez a vállalat az ELMŰ anyacége) budapesti kutató-fejlesztő csoportja arra gondolt, hogy ha már tele a város villlanyoszlopokkal, és minden ilyen oszlop elektromos energiát szállító kábeleket tart, miért ne lehetne arról a kábelről lecsatlakoztatni egy vezetéket, és miért ne lehetne akár minden villanyoszlop konnektor is egyben?

A dolog persze nem ennyire egyszerű – ez hamar kiderült a fejlesztőmunka során. Egy jó ötlet és egy ügyes csapat mellé az is feltétele a sikernek, hogy a technológiai környezet kezelni tudja és gazdaságosan magába tudja szippantani az új terméket vagy szolgáltatást. Meg kellett oldani a konnektorok biztonságos elzárását mondjuk a gyerekektől, megoldást kell találni az elfogyasztott energia kiszámlázására is, az se baj, ha az épp bedugott kábelt nem húzhatja ki bárki, és persze az is hasznos, ha a konnektort kereső emberek tudják, merre induljanak, ha szabad konnektort akarnak találni.

Mindez tíz éve még eléggé sci-fi lett volna, de ma már nem probléma. Nem véletlen, hogy ez a tényleg triviális gondolat most válhatott valósággá. A fejlett mobilkommunikáció lehetővé teszi, hogy ezek a „közkonnektorok” digitális mérővel és GSM-egységgel felszerelve lehetővé tegyék a felhasználóknak a foglaltság-ellenőrzést, illetve real-time biztosítsák a szolgáltatónak az üzemeltetéshez és számlázáshoz szükséges összes adatot.

Hogy működik mindez a gyakorlatban? Megy az ember a villanyautójával vagy villanyborotvájával, és hirtelen késztetést érez, hogy ő most úgy bedugná egy konnektorba az elektromos eszköze villásdugóját! Ilyenkor megnézi a mobilján egy térképes alkalmazásban (ami nagyon hasonló az autómegosztók mobilappjához), hogy hol van a közelében egy épp szabad közösségi konnektor. Akár azonnal le is foglalhatja a kiszemelt töltőpontot a mobilról, majd odanavigál, leparkol vagy megáll mellette, a mobillal aktiválja a konnektort, bedugja a kütyüjét és már kapja is az energiát. A töltés vagy használat végeztével pedig csak kihúzza a dugót, az áramszolgáltatás leáll, a felhasználó egyenlegéről pedig (miután egy tesztidőszakot követően már fizetőssé válik a szolgáltatás) ugyanúgy levonja a szolgáltató az áram díját, ahogy a mobilszolgáltató a kártyás telefon használata során.

A Voltee névre keresztelt szolgáltatás fizikai megtestesülése jelenleg három méretben készül. A legkomplexebb az önálló oszlopra szerelt, kültéri világítótestként is használható változat, amely esztétikus kültéri bútornak is beillik, egy közparkban a padok mellett egy-egy ilyen oszlop igazán nagyvilági látvány. A Voltee-oszlopban egy eltolható fedél mögött található a 16 amperes, 230 voltos, teljesen hétköznapi konnektor (a „röfi, befalaztak”-típus, hivatalos nevén Schuko-aljzat). A fedél alsó sarkát lecsapták, annyira, hogy a villásdugó ne férjen át rajta, de a kábel igen. Töltés közben a fedél reteszelődik, így az akaratlan vagy illetéktelen kihúzás veszélye nem áll fenn, a töltő vagy a kábel pedig (legalábbis szakítószilárdsága erejéig) biztonságban van.

A következő szint egy felszerelhető doboz, amit már meglévő elektromos szerelvény oszlopára vagy akár falra lehet rögzíteni. Ez is tudja a reteszelést, a fedél védi a töltött eszköz kábelét, tehát alkalmas köztéri felhasználásra. A legegyszerűbb berendezés pedig egy még kisebb, falra vagy oszlopra szerelhető doboz, amiben természetesen ott van a mobilkommunikációs egység, a távolból bekapcsolás lehetősége és a kis digitális mérő, viszont nem reteszeli a kábelt: ezt a modellt társasházi vagy irodai mélygarázsokban, közös parkolókban vagy egyéb, ellenőrzött forgalmú közösségi tereken lehet telepíteni.

Forradalmi változás az elektromos autózásban

A Voltee, a nagyon sűrűn, nagyon olcsón telepíthető, közös használatú de az egyéni számlázás lehetőségét biztosító konnektor intézménye egészen új irányból adhat hatalmas lendületet az elektromos autózás intézményének. Az átlagos városi autózásban ugyanis nem elsősorban a drágán telepíthető, e-autók számára dedikált parkolóhelyeket kívánó, hosszú gazdasági megtérüléssel tervezhető nagy teljesítményű gyorstöltők ritka hálózata a praktikus, hanem pont az, ha minél több parkolóhely mellett elérhető az akár csak 16 amperes, 3,5 kilowattos hétköznapi konnektor használatának lehetősége.

A gyorsan telepíthető, mobilról befoglalható Voltee-dobozokkal pillanatok el lehetne érni egy olyan  lefedettségi hálózatot, amely alapjaiban változtatná meg magát az e-autó-gyártást is. Jelenleg a gyártók egymásra licitálnak abban, hogy ki tud minél nagyobb akkukapacitású, egy töltéssel minél nagyobb hatótávú elektromos kocsit gyártani – viszont ez a fejlesztési irány drága és nehéz autókat eredményez, amiket pont a városi forgalomban nem praktikus használni. Ha viszont a töltőhálózat kellően sűrű lenne, a városi és elővárosi ingázós használatban semmi szükség nem volna a 3-4-500 kilométerre is elég energiát tárolni tudó óriási akkuk cipelésére, hiszen a kisebb, az első generációs újkori e-autókra jellemző 100-120 kilométeres hatótávot a gyakori töltögetéssel is folyamatosan szinten lehetne tartani.

A Voltee megoldása csattanós válasz az elektromos mobilitás szkeptikusainak jó öreg gonosz kérdésére is, miszerint: ugyan hol töltsék az e-autójukat a lakótelepek lakói, lógassák le a hosszabbítót a nyolcadikról? Nos, most már nem kell semmit lógatni: elég, ha a parkolót megvilágító villanyoszlopokra felkerül egy-egy Voltee, máris lehet kényelmesen otthon tölteni éjszakánként az elektromos autót.

Társasházak, irodaházak üzemeltetőinek öröme

Ahogy egyre több nálunk is az elektromos autó, a nagy, közös társasházi vagy vállalati parkolókban, mélygarázsokban egyre komolyabb probléma, hogy miként is kezelje a kocsik töltését az üzemeltető. Magát a konnektort még csak-csak ki lehet gyorsan építeni, de a felhasznált energia kiszámlázása nem egyszerű dolog. Műszakilag sem: egy almérőt, egy privát villanyórát fel lehet szerelni, de hogy monitorozza az üzemeltető, hogy mikor kis dugja be a kocsiját tölteni a mért konnektorba? Az elszámolás pedig az áram-kereskedelmet nagyon mereven szabályozó magyar jogi környezetben számvitelileg is problémás. Egy (vagy több) Voltee-dobozzal viszont az összes gond megszűnik: ha a felhasználók, az elektromos autóval dolgozni járó munkatársak vagy lakók technikailag közvetlenül a szolgáltatótól kapják az energiát és a saját számlájukról fizetnek is érte, az üzemeltetőnek semmilyen teendője nincs többé az ügyben.

Új szintre emelt komfort a villanybringázásban, e-rollerezésben

Budapest tipikusan olyan domborzatú város, ahol nagyon jól ki lehet használni egy elektromos kerékpárt. A sík Pesten kényelmesen és izzadságmentesen el lehet tekerni de Budán nagyon hasznos az elektromos rásegítés, ha nem akar az ember csatakosan megérkezni úticéljához. Az elektromos rollerekkel pedig remekül át lehet hidalni a tömegközlekedés hálózatának fehér foltjait, vagy a gyaloglásnál lényegesen gyorsabban el lehet velük jutni a megállótól a végső címig.

Akár e-roller, akár e-bike, mindenképpen jól jön majd a Voltee terjedésével a lehetőség, hogy a koszos járművet ne kelljen betolni (pláne felcipelni) a lakásig, irodáig. Sokkal kényelmesebb, ha ott lehet hagyni tölteni akár biztonságosan egy Voltee-oszlophoz láncolva az utcán, akár a vállalati vagy társasházi garázsban, parkolóban.

Alapvető változások lehetősége a közszolgáltatásokban

Berregő, büdös benzines fűkaszák helyett a Voltee-dobozról tölthető vagy akár kábellel közvetlenül használható csendes elektromos gépek a parkokban. Egy elektromos kompresszor, egy ipari porszívó, egy hegesztőkészülék gyors használatának lehetősége bármilyen közműjavításnál, generátor pöfögtetése nélkül. Mobilposta-szolgáltatás vagy körjáratos kereskedelmi egységek átállításának lehetősége csendes, elektromos és viszonylag kis akkukapacitású, tehát olcsó alapjárművekre. Robogós pizzaszállítók helyett e-bringás ételfutárok. És aki a legboldogabb lesz: Bagaméri, ki fagylaltját immár egy Voltee-dobozba dugott mobil hűtőből mérheti maga!