h i r d e t é s

Mi lett a faluval?

Olvasási idő
12perc
Eddig olvastam

Mi lett a faluval?

2014. április 28. - 10:55
0 komment

 

Nem értettük meg az embereket, nem tudtuk eljuttatni hozzájuk a gondolatainkat, nem tettünk nekik jó ajánlatot, nincsenek fogalmaink a vidéki élet valódi mibenlétéről – ilyen és ehhez hasonló mondatok hangoztak el a baloldal választási veresége után, a kudarcok okait boncolva.

Annak elemzésére, hogy milyen a magyar vidék, s milyen folyamatok vezettek oda, hogy ilyenné vált, vállalkozzanak szociológusok, társadalomkutatók.

Mottó: "Nemcsak a társadalomtudósok és történészek számára, hanem hovatovább minden gondolkodó, a világot valamennyire megérteni és értelmezni igyekvő ember számára is visszafordíthatatlannak tűnik a nép, a parasztság eltűnése, felszívódása az arctalan lakosságba, a közemberek tömegébe. Azt, hogy a nép, a parasztság, s ezzel valami értékhordozó társadalmi réteg, közösség eltűnőfélben van, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a népi kultúra, a népművészet, a néprajz iránt megnőtt az érdeklődés – az ifjúság körében is. Minden józan ember tudja, hogy ma már hiába menne ki falura, ennek a világnak csak szegényes töredékeire, nyomaira bukkanhat." Andrásfalvy Bertalan

Mi most egyetlen falu példáján mutatjuk be, hogyan esett darabjaira egy hajdan jól működő paraszti világ, milyen kérdésekre nem adott választ a szocializmus, s mely feszültségeket erősítette tovább a rendszerváltás óta eltelt több mint húsz év. Kevés magyar faluról tudunk annyit, mint a Heves megyei Átányról. Három vaskos kötet, közel ezer fotó és több száz oldalnyi cikk foglalkozik azzal, miként élt, gazdálkodott, házasodott, temetett, keresztelt az itteni közösség az ötvenes évektől a téeszek megalakulásáig, a hagyományos termelési formák felbomlásáig.

M. Schmidt János
M. Schmidt János

Két kiváló néprajztudós, Fél Edit és Hofer Tamás mérnöki alapossággal tárta elénk az átányi paraszti világot: 1954-től húsz éven át közel nyolcszáz napot töltöttek a faluban. Helyi gazdáknál kaptak szállást, s kora reggeltől késő estig nyomon követhették az adott család életét, szokásait, a családtagok közötti hierarchiát, amely olyan "apró" rituálékban is megnyilvánult, mint hogy ki ülhet az asztalfőn, ki szedhet először a levesből, s olyan nagyokban is, mint a földvásárlás.

Több ezer tárgyat gyűjtöttek, amelyek egy részét a kezdetekben jó pénzért kellett megvásárolniuk, mert a gazdák nem szívesen váltak meg földművelő eszközeiktől. Az agrárgazdaság szocialista átszervezésével azonban megjelentek a traktorok, kombájnok, feleslegessé téve ásót, kapát, ekét – így a kutatók is könnyebben jutottak hozzá a tárgyakhoz, amelyek egy részét néhány évvel ezelőtt "Átány – az utolsó falu" címmel a Néprajzi Múzeum mutatta be egy időszaki kiállításon.

– Piros cseréptetős vagy náddal fedett, fehérre meszelt házak épültek egymás mellé, nagyjából a főtér körívét követve. Az udvarban melléképületek, disznóól, tyúkól, majd beljebb az istálló, a kocsiszín, a fészerek. Majd minden házhoz tartozott egy távolabb lévő külső telek, rajta istállóval. A kinti gazdasági udvarban ugyanolyan takaros rend volt, mint a benti portákon: az istálló falát fehérre meszelték, a tetőt szorosan vert nád fedte, az udvart, a földutakat, az árkokat mindenki maga tartotta rendben – így festették le az Átány-kutatók azt az alapegységet, amely meghatározta a faluban élők gazdálkodását. A falubeliek "élőföldnek" nevezték azokat a területeket, amelyeken megtermelték a család eltartásához valót, s amelynek hasznából újabb területeket és további állatokat tudtak szerezni.

– A bővített családok már az ötvenes évek elején rohamos ütemben bomlottak fel – többségük formálisan, kisebb hányaduk ténylegesen is – a progresszív adó- és beszolgáltatási teher miatt. A termelőszövetkezetekben megszűnt a régi családi munkaszervezés: a családtagok nemük, koruk szerint más-más brigádokban, más-más munkára járnak. Rohamosan megindult a fiatalok ipari munkavállalása és végleges elköltözése a városokba. Az átányi termelőszövetkezetek tagságának átlagos életkora 57 év. Azok a célok, amelyek egykor az átányiak törekvéseit mozgatták – a földszerzés, szép állatok, az utódok önálló gazdálkodásának megalapozása – értelmüket vesztették – írták az átalakulásról a kutatók.

A helyi téesz 1959 tavaszán jött létre, s 1997-ben számolták fel. Amikor újból lehetett volna egyéni gazdaságokat indítani, már nem volt kivel, és nem volt hol: a földek szétaprózódtak, a téeszt széthordták, az élelmesebbek a jobb állapotban lévő gépeket kivásárolták. A kárpótlás idején sok idősebb ember reménykedett abban, hogy a visszakapott aranykoronájáért a családja korábbi földjét veheti meg, legtöbbször azonban ez nem sikerült. A végül megkapott telkekhez nem kötődtek érzelmileg, könnyebben odaadták haszonbérbe annak a négy-öt mezőgazdasági vállalkozónak, aki fantáziát látott még a földművelésben.

Míg a rendszerváltás előtti időkben több ezer választási malacot adtak el a faluban, ma egyet sem. Aki állatot tart, legfeljebb a családja ellátásáról gondoskodik. Korábban mesteremberek is dolgoztak Átányban: a paraszti gazdaságoknak szükségük volt kerékgyártóra, csizmadiára, cipészre, borbélyra és kovácsra. Ma nincs belőlük egy sem. A barkácsboltokban ott vannak az előre gyártott kerítéselemek, így senki nem keresi a kovácsoltvas kézműves kaput. S mivel a mezőgazdaság is leszálló ágba került, már nem kell kapa, ásó, balta, eke, kocsiszerszám. Hagyományos szakmák sora tűnt el így a magyar vidékről.

A téesz egyik "utódját", az Agrárszövetkezetet néhány éve számolták fel: a 2000-es nagy árvíz, majd az azt követő belvizek miatt több évig nem tudtak szántani, vetni, tartalékaikat felélték. Amikor a kilencvenes évek közepén megalakultak, tizenöt tagjuk 800-900 hektáron gazdálkodott, a végelszámolás időpontjára, 2010-re tízen maradtak, s már csak 440 hektárt műveltek. A téesz szétbomlása után létrehozott másik agrárcég, a Medicago még eddig sem bírta: megalakulása után hat-hét évvel megszűnt.

Korábban volt egy léüzem Hevesen, oda vitték az átányiak a gyümölcsöt, amit nem tudtak frissen piacra eladni. Ezt bezárták. Volt cukorgyár Hatvanban, Selypen – a rendszerváltás utáni években, 1990 és 2000 között mindkettőt megszüntették, így immár cukorrépát sem érdemes termelni. A hazai hagymának, paprikának, zöldségnek letörték az árát az olcsóbb importot kínáló multinacionális áruházak, így a legtöbb átányi már ezt sem termeli, még saját fogyasztásra sem. Az állattartás gyakorlatilag megszűnt a faluban, a földeket művelő magángazdálkodók pedig jellemzően inkább műtrágyát használnak. – Szégyenszemre eljutottunk oda, hogy az átányi ember már a kiskertjébe is az Obiból, a Tescóból vagy a Praktikerből hozza a húszkilós, csomagolt marhatrágyát, mert a saját falujában már nem tud szerezni – mondták többen is a faluban.

Átány Heves megye déli részén található, a 31. számú útról Tenk és Heves felől közelíthető meg, vasútvonal nem vezet idáig. A hevesi kistérség – benne Átánnyal – társadalmi, kulturális és gazdasági értelemben ma az ország legelmaradottabb tíz kistérségének egyike. Klasszikus településszerkezetében jól elkülönült egymástól a lakóház és a gazdasági tevékenység színtere: ólastelkes vagy kétbeltelkes rendszernek nevezték ezt annak idején. A lakóházakban általában a nők, az öregek és a gyerekek laktak, míg a férfiak – s kamaszkoruktól kezdve a fiúgyerekek is – a külső kertben töltötték idejük nagy részét, csak az esti étkezésekre tértek haza. A férfiak vacsora után jellemzően visszamentek a kinti ólakba, a jószágokat ugyanis nem hagyhatták őrizetlenül.

Ez a település- és birtokszerkezet mára felmorzsolódott. A falu szélén több ház meredezik csupasz falakkal, kitépett ablaktokokkal. Ha "kihalnak" az öregek, az utódok már nem költöznek a helyükre, az árván hagyott házak védtelenek lesznek. Előbb a kerítéskaput lopják le róluk, s adják el vaskereskedőknek, aztán az udvaron található sufnik "kopnak el", majd a cserepek tűnnek el a háztetőkről, végül a nyílászáróknak is lába kél. A falak is csak azért maradnak meg, mert azok elbontása munkaigényes, sokáig tartana, ráadásul feltűnő is lenne.

A téeszben a hetvenes években még sok átányi cigány dolgozott. Havonta ezer-ezerötszáz forintot is megkerestek, ami akkoriban jó átlagfizetésnek számított: paradicsomot, dinnyét, káposztát termeltek, volt, akit az állatokhoz osztottak be, sokan cirokseprűt kötöttek. A rendszerváltás után legelőször őket küldték el, nekik volt a legalacsonyabb az "érdekérvényesítő képességük".

 – Amíg a cigányok tudtak seprűt kötni a téeszben, nem kellett lopniuk, hogy etetni tudják a gyerekeiket – mondják a helyi romák. Az ő helyzetük sokat változott az átányi falukutatás óta. Az első adatok szerint 1931-ben 57 cigány élt a faluban, 1964-ben 182, ma pedig az itteniek nagyjából egyharmada roma: a cigány önkormányzat volt vezetője szerint gyerekekkel együtt öt-hatszáz fő alkotja közösségüket. – Régebben az átányi parasztok – így hívjuk mi a magyarokat – szerettek minket, jók voltak hozzánk az öregek is. De most néhány csavargóéletű miatt már minden cigánytól félnek, bezárkóznak, nem beszélnek velünk – mondta el több roma is a faluban.

Az elmúlt évtizedekben az ingatlanárak folyamatosan leértékelődtek: sokan nem tudnak továbblépni, mert nem tudják eladni a lakásukat. Ez a fajta kudarcérzet ismét csak indulatokat szült, s szembeállította a cigány és nem cigány lakosokat. Utóbbiak a rend mindenható erejében bízva nagyobb közbiztonságot, több rendőrt szeretnének látni, előbbiek pedig közösségük néhány renitens tagját okolják azért, hogy a hajdani békés egymás mellett élés mára megszűnt, a "parasztok" most már mindenkire bizalmatlanul tekintenek pusztán roma származása miatt.

Az átányiak a cigányokat okolják azért is, hogy falujuk bűnügyi szempontból az egyik legfertőzöttebbnek számít a térségben. Ennek többször is hangot adtak: 1997-ben például negyven aláírással levelet küldtek a népjóléti minisztériumba, amelyben azt írták: olyan módon elszaporodtak a termény-, háziállat- és kerékpárlopások, hogy már elviselhetetlennek érzik a körülményeket, az idősek pedig kiszolgáltatottak, mert nem tudják megvédeni magukat.

A rendteremtés vezérelte a falut több ciklus óta vezető, keménykezűnek tartott polgármestert, Gönczi Mihályt is, amikor regnálása kezdetén válságtervet dolgozott ki a közbiztonság javítására. A Van-e kiút? című anyagban egyebek mellett leírta: korábban roma családok évekig nem kerültek a közösségbe, azt a néhányat, amely itt telepedett meg, elfogadták a parasztok. A lényeges változások az 1970-es években kezdődtek, amikor a fiatalok zöme a városokba költözött, hogy ott munkát keressen, helyüket pedig roma betelepülők foglalták el. A termelőszövetkezet és az akkori tanács csak szűkös munkalehetőségeket kínált. Az 1990-es években ezek a lehetőségek tovább szűkültek: az aktív korú lakosság több mint 20 százaléka munkanélküli, a szociálisan támogatottak 90 százaléka pedig roma.

A Van-e kiút? terv részeként az önkormányzat létrehozott egy családsegítő és gyermekvédelmi szolgálatot, ahol pszichológiai és romanológiai ismeretekkel rendelkező munkatársakat alkalmaznak. Az olyan házakban, ahol idősek egyedül élnek, pánikgombot szereltek fel, amely közvetlenül a polgárőröknek jelez, ha a lakó veszélyben érzi magát. A körzeti megbízott munkáját polgárőrséggel és a mezőőri szolgálattal erősítették meg. A családsegítő a romák lakhatási, megélhetési gondjait kezeli, feltérképezi a problémákat. Elindult egy közmunkaprogram is. A lopások, betörések száma a program bevezetése után felére esett vissza.

Az átányi háziorvosi körzet a tartósan betöltetlen állású praxisok közé tartozik, az egészségügyi ellátás helyettesítéssel történik. A szegénység az egészségi állapotra, betegség esetén a gyógyulásra is jelentős kihatással van. A háziorvos munkája során rendszeresen találkozik azzal a problémával, hogy a betegeknek nincs pénzük a gyógyszerek kiváltására, és mivel nem tudják megvásárolni az autóbuszjegyet, nem tudnak elutazni Hevesre vagy Egerbe, a szükséges szakvizsgálatokra sem. Gyakori errefelé a hasmenéses megbetegedés, ami az esetek zömében a rossz szociális helyzettel, éhezéssel magyarázható. Szabó János helyettesítő háziorvos szerint a betegségek egy része mögött az áll, hogy egyesek gyakran emberi fogyasztásra alkalmatlan, romlott élelmiszereket fogyasztanak.

– Korábban a falu határában lévő dögkútból megszerzett húst főzték meg. Ez a helyzet 2012-ben annyit változott, hogy a dögkutat felszámolták: így már éheznek is a gyerekek – mondta a háziorvos, aki többször is nyomatékosan kérte a képviselő-testületet, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek étkeztetését tartsák az egyik kiemelt feladatuknak, mert sokak számára ez jelenti a napi egyszeri meleg ételt.

Talán részben az éhezés, és a kiszolgáltatott helyzet miatt az utóbbi években olyannyira megnőtt az agresszivitás az iskolában is, hogy a rongálásokat nem lehetett békés eszközökkel megfékezni. Hogy kiderítsék, miért van olyan sok viselkedészavaros gyerek, fél évig szakpszichológust alkalmaztak, aki harminc "problémás" tanulót vont be a vizsgálatba. Összegzése szerint az érintett családokban nem jellemző a kötött napirend. Több tanulónak gondot okoz eligazodni a hónapok sorrendiségében, a születési dátumokban. A pszichológus által megkérdezett gyerekek több mint felének a szülők adnak naponta zsebpénzt reggelire, amit a gyerekek egy része inkább üdítőre és cigarettára költ.

A tanulók több mint húsz százalékának engedélyezik a szülők a dohányzást, vagy legalábbis nem vonják felelősségre érte őket. A számonkérés az iskolai teljesítményről szinte elenyésző, a másnapra történő felkészülés ellenőrzése minimális. A szülők nem képesek érdemben segítséget nyújtani gyerekeiknek. A pszichológus javasolta egy szülői klub létrehozását, ahol ezeket a problémákat szakemberek irányításával meg tudták volna beszélni, a teljes érdektelenség miatt azonban ez a kísérlet már az elején hamvába halt.

A fiatalok jó része a téeszesítés megindulása után – ha nem akart mezőgazdasággal vagy állattartással foglalkozni – elhagyta Átányt. Ritka az olyan történet, mint Bedécs Máriáé, aki két évvel ezelőtt, harminchárom év távollét után, családjával együtt Egerből visszaköltözött a faluba. Nagy ívű tervei vannak, valódi munkát kínálnának a helyieknek. A "Szép házat, szebb hazát" program elgondolásából született meg Csillagfalu terve. A faluban található műemléki lakóépület, a Kakasház mintájára felépítenék a hagyományőrző átányi parasztporta mását, amelyet körbevennének a ma Magyarországon élő nemzetiségekre jellemző építészeti stílusban megalkotott népi lakóházak.

Vagyis lenne itt bolgár, görög, horvát, lengyel, német, örmény, román, ruszin, szerb, szlovák, szlovén, ukrán lakóház, amelyekben tirpák, matyó, palóc, macedón, jász, székely, csángó, kun, rác, bosnyák, bunyevác, morva, sokác, dalmát motívumok, megmaradt tárgyi eszközök is helyet kapnának. A nemzetiségi parasztházak a XIX. század építészeti hagyományait követnék, berendezésükben és felszereltségükben azonban a XXI. század igényeihez igazodnának, s vendégházként működnének. Az új falurész fenntartását önellátó gazdálkodással biztosítanák, háztáji gazdaság formájában, állattartással, konyhanövény-termesztéssel, a hiányzó mennyiséget pedig tanyasi gazdálkodók bevonásával oldanák meg.

Csillagfalu a megvalósítást követően kulturális, turisztikai és munkahelyteremtő szempontból fontos tényezővé válhat, üzemeltetéséhez több mint 70 ember rendszeres foglalkoztatására lenne szükség. A beruházás költségét nagyjából egymilliárd forintra becsülik, a pénzügyi forrást turisztikai fejlesztésekre kiírt uniós pályázatokból szeretnék előteremteni. Jelenleg egyhektárnyi földterület van a projektet megálmodó egyesület birtokában, de az önkormányzat további 24 hektár használatát ajánlotta fel a cél érdekében. Az építés még messze van. Az ötlet mindenkinek tetszik, államtitkárok, nagykövetek karolták fel, konferenciák, kiállítások szerveződtek köré. A látványtervek is elkészültek. Az átányiak azonban most már jobban örülnének néhány mérnöknek és markológépnek. Akkor elhinnék, hogy a jövő nem csak papíron kezdődött el.

A szerző az írás elkészítéséhez felhasználta saját "Átány az ezredfordulón – társadalmi változások egy Heves megyei faluközösségben" című, 2013-ban készült tanulmányát.

 

nol.hu

{flike}

{jcomments on}


 

h i r d e t é s