9100 vizsgálat, több mint 300 vádirat 1100 bíróság elé került vádlott ellen, 1130 jogerős ítélet és több mint 310 millió eurónyi vagyonelkobzás – így néz ki számokban a román Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) 2014-es tevékenysége.

A számok 2013-ban is hasonlóan alakultak, egy évek óta erősödő tendenciát rajzolva ki. Szinte nem telik el nap Romániában anélkül, hogy ne látna napvilágot valamilyen újabb információ egy-egy közismertebb üggyel kapcsolatban. A korrupcióellenes harc tehát már hosszú évek óta szerves része a román polgárok hétköznapjainak.

Első ránézésre egy kikezdhetetlen sikersztorival állunk szemben, és ezt az Európai Unió és más nemzetközi intézmények is elismerik, a DNA rendszeres elismerést kap valamelyik uniós hivatalnoktól, vagy épp az Egyesült Államok valamelyik magas rangú képviselőjétől. Az ügyészség szerepel az unió TOP 5 hasonló profilú intézményeinek listáján is, ami kétségtelenül kiemelkedő teljesítmény egy olyan ország részéről, amely a legtöbb politikai, társadalmi és gazdasági mutató tekintetében általában a sereghajtó szerepébe szorult.

A DNA 2002-es alapítása, és főként 2005-ös reformja óta többezer egyszerű közhivatalnok, gazdasági szereplő és magas rangú tisztviselő ellen indított eljárást, a román közélet élvonalában alig van olyan ember, akinek a neve nem merült fel egyetlen eljárásban sem. Egy volt miniszterelnök, miniszterelnök-helyettesek, miniszterek, képviselők és szenátorok politikai színezettől függetlenül, bírók és ügyészek váltak cellalakóvá a folyamat során. A korrupcióellenes ügyészek nem kímélték az ország legerősebb embereinek hozzátartozóit sem, börtönbe került Traian Basescu, 2014 végén leköszönő államelnök öccse, nemrégiben eljárás indult Victor Ponta miniszterelnök sógora ellen, és több vizsgálat indult az ex-államfő legközelebbi szövetségese, Elena Udrea ex-miniszter és az egyik jobboldali párt, a Népi Mozgalom Pártjának frissen lemondott elnöke ellen is. Udrea jelenleg is előzetesben csücsül. A lista napestig folytatható: olyan nehézsúlyú politikai szereplők töltik börtönbüntetésüket, akik még pár évvel ezelőtt is érinthetetleneknek tűntek.

De mi is rejtőzik a román korrupcióellenes harc sikere mögött?

Ahogy azt novemberben, Klaus Iohannis elnökké választása kapcsán már leírtam, a korrupcióellenes harc a 2000-es évek eleje óta a román politika központi eleme, a korrupcióellenes retorika felvállalása nélkül 2004 óta szinte lehetetlen volt bármilyen politikai küzdelmet megnyerni az országban. Az EU-csatlakozás előfeltételeként Bukarest azt a feladatot kapta, hogy tisztítsa meg közéletét a valóban kiterjedt korrupciótól, erre az ügyre röpült rá a kétpólusú közélet jobboldaliként címkézett fele. Mint már írtam, a posztkommunista román államot a második vonalbeli ceausescui nomenklatúra kerítette hatalmába, ez a csoport hasadt ketté valamikor a kilencvenes évek végén, és bár minden tekintetben nagyon hasonlóak maradtak egymáshoz (korruptság tekintetében is), az egyik politikai-gazdasági érdekcsoport hatékonyabbnak látta összehangolni saját érdekeit az Európai Unió és a nemzetközi tőke érdekeivel, így próbálva legyőzni a velünk élő ántivilágként, kriptokommunista maradványként lefestett ellenfeleket.

Ennek a magát haladóként, európaiként és antikommunistaként beállító tábornak vált vezető alakjává Traian Basescu (maga is a ceausescui nomenklatúra alsóbb szintjeinek terméke), aki a korrupcióellenes harcot zászlajára tűzve nyerte meg tíz éves elnöki mandátumát, és a mandátum politikai-gazdasági harcainak legtöbbjét. 2005-ben, alig fél évvel azután, hogy az elnökválasztáson az esélytelenebb jelölt pozíciójából legyőzte a szociáldemokrata kormányfőt, Adrian Nastasét (azóta összesen 6 év szabadságvesztésre ítélték, ebből csak 16 hónapot kellett letöltenie) Basescu hozta létre jelenlegi formájában a DNA-t, és reformálta meg a Legfőbb Ügyészség intézményét is.

A kezdeti fázisban a korrupcióellenes hatóság tagadhatatlanul részrehajlóan működött, Basescu ellenzékét, a Szociáldemokrata Pártot (PSD) sújtotta nagyobb arányban. Ezekben az években az államfő még sikeresen adta el a narratívát, miszerint a PSD a korruptak pártja, saját emberei pedig tiszták, mint a ma született bárány. Persze a hatalomban eltöltött idő múlásával párhuzamosan egyértelművé vált, hogy Basescu demokrata-liberálisai, és a szövetségesből ellenséggé váló nemzeti liberálisok sem makulátlanok. És ezzel párhuzamosan szaporodtak a Basescu emberei ellen indított vizsgálatok, ennek a folyamatnak a betetőzése volt Elena Udrea februári őrizetbe vétele. Elemzők szerint nem kizárt, hogy maga Basescu is áldozatául eshet az általa indított háborúnak, amennyiben protezsáltja kifecseg valamit a korrupcióellenes ügyészek nyomása alatt.

Elszabadult hajóágyú

Abban, hogy a DNA ilyen önjáróvá vált, a brüsszeli nyomás mellett óriási szerepet játszott az intézmény két emblematikus vezetője is. A Basescu embereiként számon tartott, azóta alkotmánybíróvá avanzsált Daniel Morar és az őt követő Laura Codruta Kövesi nem azért váltak hatékonnyá, mert gerincesek és megvesztegethetetlen korrupcióellenes harcosok lennének, hanem mert zseniális stratégának, és saját hatalmuk ízére, mozgásterük mértékére ráérző bürokratáknak bizonyultak. A két ügyész kiválóan tudott navigálni a folyamatosan változó belpolitikai erőviszonyok között, tudták, mikor kell megszólalni, mikor kell hallgatni, mikor kell elnézni egy-egy korrupciós ügyet, és mikor kell lesújtani. Tökéletesen belakták azt az egyébként hatalmas mozgásteret, amit a jogszabályi keret és az uniós felügyelet biztosított nekik, de amely teljesen beszűkült volna, ha nem kötötték volna meg időnként a maguk kis bizánci alkuit az adott nap hatalmasaival.

Ahogy a Korrupcióellenes Ügyészség egyre nagyobb autonómiára tett szert (ne feledjük, akár saját szülőatyját is felfalhatja hamarosan), és egyre szorosabban fonódott össze a titkosszolgálatokkal (a jogerős ítéletekhez szükséges bizonyítékok nagy része a titkosszolgálatoktól származik), úgy alakult át gyökeresen a román állam struktúrája. A modern román államiság több mint másfél százados történelme során ez az első alkalom, hogy a politikai-gazdasági elit elvesztette kikezdhetetlen kontrollját az állam fölött, egy teljesen más logika szerint működő bürokratikus apparátus gyűri le épp a napjainkban.

A bürokráciák általános működési logikájából következően a korrupcióellenes-titkosszolgálati apparátus folyamatosan növekednie kell, ehhez pedig a rendelkezésére álló anyagi és emberi erőforrások növelésére és folyamatos túlmozgásra van szüksége. Az eljárások, vádiratok és ítéletek számának növekedése tehát az egész apparátus elemi érdeke, így az elkövetkező években a korrupcióellenes dossziék számának további növekedésére számíthatunk. Kövesi februári évértékelőjében már bejelentette, 2015-re újabb 50 ügyészt szeretnének alkalmazni, a jelenlegieknek ugyanis több mint száz ügyet kell egyidőben vinniük, ami óriási munkamennyiséget jelent. Azt gondolnánk, egy idő után majd elfogy az összes korrupt Romániában. Pedig a DNA-bürokrácia célja épp az, hogy minél több legyen, mert az több munkát, több forrást, és nagyobb bürokráciát eredményez. Összességében pedig növekvő befolyást a hatalom szféráira. A politikai elit pedig folyamatosan ad ehhez vizsgálandó alanyokat, hiszen az elitkiválasztási struktúrák nem változtak, ugyanazt a kontraszelekciót eredményezik, mint a kilencvenes években. Sőt, talán még rosszabbat.

És mit jelent mindez a román társadalomra és demokráciára nézve?

Sok jót nem. Bár a polgári kontroll a politika fölött eddig is gyenge volt, a politikai elit mindenképp könnyebben befolyásolható volt alulról jövő impulzusok által, mint egy-egy hermetikusan elzárt, demokratikusan alig ellenőrizhető intézmény. A DNA által végrehajtott letartóztatások és bebörtönzések mindig nagy médiafigyelmet kapnak, a képernyőn naponta bilincsbe vert politikusok pedig akár egy kis katarzist is nyújthatnak a társadalmi igazságosságra éhező polgároknak. Miközben a román közvélemény 55 százaléka bízik a Korrupcióellenes Ügyészségben, a politikusok és az átlagemberek szájából is egyre gyakrabban hallhatjuk, hogy a „DNA iránytja az országot”, és hogy ez nincs rendjén.

A korrupcióellenes apparátus hatalmának növekedése tehát komoly demokratikus deficitbeli kérdéseket vethet fel. Még ijesztőbb azonban, hogy a korrupcióellenes diskurzus dominanciája komoly károkat okoz a politizálás más területein is. Amíg Románia minden problémáját a túlburjánzó korrupció nyakába varrják az emberek, addig más politikai magyarázatok és megoldások előtt zárul be az ajtó. A gazdasági nehézségekről, alulfejlettségről való gondolkodás megakad a korrupciónál, nem kerül sor sem az országon belüli gazdasági struktúra visszásságainak tematizálására, nem beszélünk elosztási kérdésekről, de még a virágzó offshore-birodalmakról sem, vagy épp a globális kapitalizmuson belüli félperifériás helyzetből adódó problémákról.

Az, hogy a korrupcióellenes harc hétköznapi, százezrek tekintetét vonzó televíziós látványossággá vált, pofonegyszerűen fordítja le személyek szintjére a rendszerproblémát, elfedve utóbbi jelentőségét. A polgárok azt érezhetik, rossz és kizsákmányoló a rendszer, nem lehet benne boldogulni, de mégsem fogalmaznak meg rendszerkritikát, mert dühük testet ölthet az egyszeri korrupciós esetek elleni harcban. Amíg a korrupció pusztán egy leválasztható nyavalya és nem az egész gazdasági-politikai rendszer szerves része, addig mindig félre lehet terelni a felelősséget, lehet találni bűnbakot a rendszer által okozott nehézségekre.

Talán ezért is van például az, hogy a nemzetközi pénzintézmények által erőltetett megszorítási logika és a korrupcióellenes diskurzus nagyon jól össze tudott kapcsolódni a román kontextusban. A korrupcióellenes kampány élharcosai voltak azok is, akik legerősebben támogatták a megszorításokat is, ők húztak egyenlőségjelet a pazarló jóléti államon élősködő „eltartottak” és a korrupt politikusok között, és ezáltal a szegényeket, dolgozókat, azaz a társadalom többségét ugyanakkora bűnrészességgel ruházták fel, mint a harácsoló politikusokat.

Az első látásra bombasikernek számító román korrupcióellenes harcnak tehát rengeteg árnyoldala van. De vajon ez azt jelenti, hogy nem létezhet másfajta korrupcióellenes recept? Nem küzdhetünk egy tisztább, átláthatóbb politikáért és gazdaságért, mert akkor automatikusan a demokráciának és az egyenlőségnek ártunk? Meglátásom szerint létezhet másfajta korrupcióellenesség is. Ám ennek mélyebbre kell hatolnia, ki kell kezdenie a gazdasági nagytőke és a politika erős összefonódását. Harcolnia kell a jelenlegi állapotok ellen, amelyben minél gazdagabb valaki, annál nagyobb eséllyel befolyásolhatja a törvényhozást és a köz ügyeit. Harcolnia kell azon helyzet ellen, amelyben a politikai közösség, vagyis az állam nem a polgárok jólétét szolgálja, hanem a gazdagok még gazdagabbá válásához és a szegények még szegényebbé válásához asszisztál. Újra kell tehát definiálnia a korrupció fogalmát: ez ugyanis nem egy kulturálisan meghatározott nyavalya, mely egyes nemzetek káros tulajdonsága, amely felelőssé tehető az adott ország összes problémájáért, hanem egy globális rendszer hibája, amelynek keretein belül a polgárokat szolgálni hivatott politika válik átláthatatlan magánérdekek által korrumpálttá.

Szilárdistván / magyarinfo.blog.hu (Címlap: Elena Udrea, volt fejlesztési miniszter, a Népi Mozgalom Pártjának elnöke bilincsbe verve)