Minden modern nő úgy gondolja, hogy a választás szabadságát biztosítani kell a gyerekvállalásban is. Én is így gondolom. Dukálna egy profilkép-váltás, piros villámocska a fotó mellé. Aztán azt mondtam magamnak, nem kell nekem mindig véleményt nyilvánítani, nem kell nekem mindig világgá kiabálni, hogy mit gondolok. És a profilom maradt a régi, piros villámocska nélküli.

Magamnak sem akartam bevallani, hogy egy hozzám nagyon közel álló történet miatt éppen nyakig benne voltam egy abortusztörténetben. Azt mondogattam magamnak, hogy akármennyire szeretem ezt a nőt, elég, ha szeretem, ha biztosítom róla, hogy támogatom, hogy gondolok rá és a párjára. De hogy nekem ez nem kell fájjon.

Pedig fájt.

És amivel dolgod van, attól úgy sem szabadulsz. Pár nap múlva érkezett a felkérés egy szöveg megírására. Kénytelen voltam továbbgondolni. Hogy miért mennek ki a nők az utcákra. Miért harcolnak valamiért, amit igazán egyetlen nő sem akar megtenni.

Hogy van ez?
Hát így.

Mikor reggel kitámolyogsz a fürdőszobába és fejben már kiszámoltad, hogy ötödik napja késésben vagy. És hiába, ma reggel sincs ott a jel, ami végre minden aggodalmad elmosná. Mikor már napok óta folyamatosan alkudozol a Jóistennel, hogy csak most ne!

*

Hiszen ti védekeztetek. Hiszen te rábírtad, hogy húzza fel azt az átkozott óvszert. Nem volt könnyű, kis híján elviharzott, azt mondta, szerencséd van, hogy annyira kíván, hogy még erre is hajlandó, mert különben hülye vagy, mekkora idétlenség már, mint zokniban lábat mosni… Eddig mindig időben kihúzta, eddig egyik csaj se panaszkodott. De érted megteszi.

Annyira féltél, hogy alig vártad, hogy vége legyen. Anyád azt mondta, jól vigyázz, az a pár perc nem éri meg, hogy "úgy maradj".

És most lehet mégis? Csak te lehetsz ilyen szerencsétlen. A suliban senki. Csak te.

Mit fognak mondani?

*

Hiszen te védekeztél. Szeded a bogyókat rendületlenül, most már nem is vagy annyira rosszul tőlük. Az első hónapok kegyetlenek voltak, olyan érzelmi hullámvasútra ültél, mint még soha. Mikor már magadra is alig ismertél a depressziótól, kiderült, váltani is lehet, ez az újabb tabletta már elviselhetőbb. És kell! Mert neki latexallergiája van, kiütéseket kapna az óvszertől. Vagy legalábbis ezt mondta. Te jó ég, lehet mégis kifelejtettél egy szemet?

*

Hiszen te annyira akartad már azt a babát. Készültél rá. Egyik pillanatban még minden rendben volt, és aztán rád szakadt az ég. A teszt csak annyit mond, hogy beteg. Pontosan senki nem tudja megmondani, mennyire fog fájni neki, mit kell majd átélnie, és mit kell majd neked tenned, hogy életben tartsd.

*

Hiszen csak egyetlen egy éjszaka volt. És hát végül is megérdemled a sorsod. A férfi nem számított rá, hogy így alakulnak a dolgok, hát nem volt nála. Nálad kellett volna legyen! Neked mindig felkészültnek kell lenned, tudod, hogy te viseled a következményeket. Magadra vess!

*

Remélted, hogy soha többet nem kell rá gondolnod, hogy senkinek nem kell elmondanod. A borzalmat, amikor maga alá gyűrt és hiába rimánkodtál, hiába mondtad, hogy fáj, hogy eresszen. Hogy örültél, hogy nem lettek rajtad lila foltok a szorításától, és senki nem fogja észrevenni, hogy mi történt. Csak a hangját ne hallanád, ahogy azt hörögi, te tehetsz róla, hogy az ember már türtőztetni sem tudja magát a közeledben. És most itt van benned ez a valami, és te tudod, érzed, semmi mást nem akarsz jobban, mint kivetni magadból, hogy képes legyél tovább élni.

*

A huszonegyedik században a felvilágosult nők és férfiak világában számos fogamzásgátló módszer áll rendelkezésre, gyakorlatilag csak a “buta libákat” ejtik teherbe.
És téged.

*

Ha nőből vagy, akkor valamelyik történet, legalább egyszer veled is megtörtént. Mindig neked kellett észnél lenni, és így vagy úgy, de mindig te vitted el a balhét.

Életedben legalább egyszer a megfogant terhesség lehetősége a legkevésbé egy kisbabát juttatott eszedbe. Nem indította be a fantáziád pihe-puha babaillatról, apró ruhadarabokról és színes gyerekszobáról. És ami a legfontosabb: nem érezted a mellkasodban, hogy igen, vágysz rá, hogy megölelhesd, hogy rád tapadjon, és magadból tápláld, hogy minden érzékeddel ráfigyelhess, hogy megtaníts neki dolgokat. Hogy anya legyél.

Ha akárcsak egy napra is átélted valamelyik történetet, akkor megérted, hogy igazából ezt a döntést egyetlen nő sem akarja meghozni. Még akkor is, ha végül sosem kellett szembenézned egy nem kívánt terhességgel, tudod, elkerülhetetlen, hogy ne számolj a lehetőséggel. Hogy ez mindig fáj, és soha nem teljesen egyértelmű. A kétségek sokáig ott vannak és sokáig gyötörnek. A legfájdalmasabb őszintének lenni saját magaddal: kimondani, hogy most, így, nem akarok anya lenni. Nem tudok.

Ki dönti el, hogy mi a helyes? Ki mondja meg, hogyan alakul az élete egy olyan nőnek, aki nem akarta, és mégis anya lett? Hogyan alakul az élete egy gyereknek, akinek nem örültek, mikor a világra jött? Mi van az Élet nevében megszületett beteg gyerekekkel? Mennyi fájdalmat, szenvedést vagy haragot, éhezést, szeretetlenséget lehet/illik kibírni az Élet nevében? Súlyos kérdések ezek…

Ha nőből vagy, érted, hogy ebben a kérdésben Elvek csak addig vannak, ameddig valaki igazán bele nem kerül egy ilyen helyzetbe. Érted, hogy az a minimum, hogy ilyenkor a benned kavargó rossz és még rosszabb forgatókönyvek közül legalább te választhass. Érted, hogy a kényszer rossz és ezekben a történetekben csak a még rosszabb felé visz.

Ha politizálsz, közbeszélsz, akkor lépj egy lépést hátra! El a reflektorfénytől, ki a nagy szavak mögül! Oda, ahol ember vagy. Az ítélkezést felejtsd el! Más méhében ne turkálj! Más bőrén ne játszd el a Mindenhatót! És lásd be: a magad számára is megszabod a játékszabályokat. Adott pillanatban te, vagy valamelyik szeretted is ott szoronghat a fürdőszobában egy lepisilt tesztcsík előtt…

Albert Antal Orsolya / Transindex