Nyugaton viszonylag stabil a gazdaság, az adópolitika, szilárd a jogi háttér, erős a közigazgatás, hatékonyak a bíróságok, szigorú a kontroll. A társadalom stabil (a mienkénél legalábbis stabilabb). Ha a vállalkozás alkalmazottakkal dolgozik, akkor őket előírásszerűen meg kell becsülni és fizetni. A céges kiadásokat szigorú ellenőrzés alatt tartani. Visszaélések esetén számíthatunk arra, hogy a következmények nem elkerülhetők. Elolvassuk a szabályokat, és tudjuk, hogy mi van.

Ehhez képest nálunk körülményes a vállalkozás indítása. (Nyugaton is nehéz, csak itthon egy csomó fölösleges és érthetetlen adminisztratív akadályt át kell ugrani.) Ismerni kell ezt-azt, nem az van, hogy megtanultuk az iskolában, és úgy van. Az adópolitika kiszámíthatatlan. Ma van trafikod, holnap nincs. A közigazgatás nem segít, hanem hibát keres. Eljárása során nem támogat, nem orientál, hanem a határozatában (a végén) leírja, mit miért nem lehetett engedélyezni. Ha (pénzügyi) vitába keveredsz, a bíróság nem segít, hanem belehajszol egy évekig tartó költséges eljárásba. (A legegyszerűbb tartozásérvényesítési eljárás elvileg a fizetési meghagyás lenne. Alap. De aki látott már fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet, tudja, miről beszélek. Borzalom. Teljesíthetetlen.) A trükköket ismerni kell. Ha nem ismered, lemaradsz, a számla nélkül dolgozó kolléga aládmegy árban. Más van „papíron”, más van a valóságban. „Okosban teljesítésünk”, „mutyizunk”, „tejelünk”. Az építési szabályok például szeretnek havonta változni. A rendőrt nem az érdekli, hogy rend legyen az utakon, hanem a bírság legyen sok. És ezt természetesnek tartjuk. Soha nem a rendszertől, hanem az egyéni ismerőseinktől keresünk választ mindenre (az élet minden területén oktatástól a beiskolázásokon át a vállalkozásokig).

Ha elolvassunk is az összevissza kusza szabályokat, nem tudjuk, hogy mi van, megkérdezzük a szakembereket, akik nagyjából tájékoztatnak, hogy mire számíthatunk. aztán vagy úgy van, vagy nem.

Na szóval van egy kis tőkénk. Hol fektetünk be?

Épeszű gondolkodás szerint a fentiek alapján természetesen nyugaton. Befektetünk, és a hozam azon múlik, hogyan tudtunk előre kalkulálni. Ennek az előzetes kalkulációnak a matematikai egyenletében viszonylagosan kevés ismeretlen van, ezért a siker vagy bukás rajtunk, a mi hozzáértésünkön, felelősségünkön múlik. Felelősség – jó szó.

Magyarországon az előzetes kalkuláció egy sokismeretlenes egyenlet. Nincs jogász vagy közgazdász, aki vállalja, hogy a körülmények nem változnak meg radikálisan. Bármikor. Bármilyen irányban. Nincs felelősségvállalás. A működés lényege a többi piaci szereplő eszén való túljárás, ravaszkodás, a kapcsolatok ügyes kihasználása. Ha lehet, a piac leuralása.

Tehát nyugaton fektetünk be.

Mikor fektetünk be mégis Magyarországon?

A fentiek alapján akkor, ha kockáztatni kívánunk. Úgy általában ugyanis a dolgok (termékek, szolgáltatások) nem olcsóbbak nálunk, mint nyugaton, ez tehát nem lehet ok. Mikor kívánunk kockáztatni?

Akkor kívánunk kockáztatni, ha van esélyünk arra, hogy ugyanolyan vagy hasonló árak mellett is sokkal többet nyerjünk a bolton, mint nyugaton. A nagyobb haszon reménye esetleg kiegyensúlyozhatja a sok kiszámíthatatlanságot. A nagyobb haszonból lehet finanszírozni a rendszerben fölöslegesen eltűnő költségeinket. A nagyobb haszon azt is jelenti, hogy a magyarországi környezet kifejezett motivációt jelent arra, hogy (1) megpróbáljuk lenyúlni az államot (millióféle trükközésekkel, lásd céges kocsi magánhasználatra), (2) a lehető legkevesebbet fizessük a dolgozóinknak, (3) a lehető legjobban kizsigereljük a vállalkozásunkat és (4) nagyon óvatosan fejlesszük azt.

Itt van sajnos a megoldás, ezért keresünk kevesebbet. A cégtulajdonos nem érdekelt a többet fizetésben, a rendszer nem követei ki, és a cégvezető nincs is motiválva a bérfejlesztésre. És itt van a megoldás sajnos arra is, hogy miért van ilyen rongyos állapotban a gazdaság, ami rongyos is marad még egy jó ideig, akárhogyan fejlődik is. (A bizalmi állapota ráadásul a fentiekből egyenesen következően kulcskérdés - és az egyáltalán nem fejlődik.)

Nem a multik, a zsidók vagy a liberális gyarmatosítók veszik el, hanem erre kényszerít az állam mindenkit, külföldit-magyart, befektetőt-vállalkozót egyaránt. A nyugati és a magyar közállapotok közötti különbség pumpálja ki a magyar dolgozó jövedelmének egy részét bele a magyar bizonytalanság feneketlen kútjába. 

Mit tehetne az állam? Fölemelhetné adminisztratív eszközökkel a járulékokat és a minimálbért a nyugati szintre. De akkor senki nem fektetne be itt. Mindenki azonnal elmenekülne. Azonnal totál csőd lenne mindenhol. Ezért ezt nem teheti.

Tehetné, hogy fejleszti és szigorítja a közigazgatást, a bíróságokat, elkezdené szép lassan kigyomlálni a mutyikat, a tejeléseket, a bizonytalanságokat, a jogszabályi összevisszaságokat. (Aki gyomlált már, tudja, hogy az sziszifuszi munka.) Ezt azért nem teszi, mert akkor nem tudna uralkodni rajtunk. Nem tudna kézzel belenyúlkálni a gazdaságba. Nem tudna onnan óriási pénzeket magának kiszedni – amiket aztán a hatalom megtartására el is költ. (Az állam és az állampárt jelenleg már azonos.)

Tehetné, hogy az emberek egymás közti, az intézmények iránti, az állam és jogrendszer iránti valamint az unió iránti bizalmat növeli. Ez meg már késő. Az emberek egymás közötti bizalmát az oktatás bivalyerős fejlesztésével lehetne elérni, de ez reménytelenül lassan hozna eredményt, ráadásul azzal is járna, hogy a hozzáférhetőbb tudás fényt derítene az eddig elmaradt teendőkre, ami a jelenlegi hatalom elveszítéséhez vezethetne. Az állam(párt) nem lövi lábon magát.

A jogrendszerünk iránti bizalom fejlesztése a jogrendszer átláthatóbbá, stabilabbá és felhasználóbarátabbá tételét jelentené, de ez megint csak szűkítené a belenyúlásnak és a javak elmészároslőrincezésének lehetőségét. Tehát a jelenlegi államnak ez nem érdeke. Az unió iránti bizalom növelése pedig politikailag nem érdeke a jelenlegi államhatalomnak, mert már túl régóta másik vágányon megyünk.

Ez sajnos azt is jelenti, hogy nincs túl sok remény arra, hogy a bérek egyhamar elérjék a nyugati színvonalat. Elsöprő változások kellenének, és azután is rengeteg idő, amíg a fent írtak rendbe jönnének. De sajnos ehhez még az is járul, hogy elsöprő változások esetén korántsem biztos, hogy a bizalmi háló erősödik – a történelem ennek pont az ellenkezőjére int. Sajnos.

Sőt, erre a sajnos szánalmasan gyenge szó. Sajnosissimo.

Szerző: Csonka Balázs/ arrajutottam.blog.hu